Előszó (részlet)

Midőn itt a külföldön hosszas gondolkodás után ez "Emlék-Lapok" megirásához fogok czélom, egy maradandó emléket adni a külföldi magyar testvérek kezébe a Magyar nemzet keresztény vallásra térésének 9 százados év fordulója alkalmából, s egyszersmind e magasztos magyar nemzeti ünnep emlékére itt Bukurestben 1900 Mart. 31-én alapult "Szent István Király egyesület" alakulása történetét; a fáradhatatlan alakitók neveivel mint igaz történelmi leirást átadni az utókornak.

Hogy ez "Emlék-lapok" mennyiben birnak létjogosultsággal azt csak az érzi és tudja, ki itt él távol az édes hazától, kitéve kelet tévelyeinek, - ki átlátja hogy népünk az elnemzetietlenedés veszélyének már csak azért is ki van téve, mert nem bir a multból példa-képeket, kiknek példáján lelkesedve munkálni sietnének nemzetiségek megtartásán. Pedig voltak itt is, éltek magyar ősök, kik sokat áldoztak s fáradtak nemzetiségünk fenntartásáért - csakhogy ezeknek emléke fájdalom elenyészett - s az általok létre hozott alkotások, az időnkint át át alakolt társulatok ma már csak néma hirdetői a névtelen ősök emlékének, mert irott emlék hiányában neveiket müködésökkel együtt beboritotta a feledés köde.

Hogy a magyar nemzet - legszentebb ünnepe emlékére alakult "Szent István Király egyletet" e sors ne érhesse - hogy alakulását ismerhesse a késő utókor - ki jótékonyságát fokozottabb mértékben fogja majd érezni, azért látnak e lapok első sorban világot.

Másod sorban pedig azért is, hogy bár igy maradjon fel történelmi irott emlék arra nézve hogy a Romániába került honfitársak, kik még a 18-ik száradban is feltalálhatók voltak s különösen 1815-től midőn Magyarországon a papir pénz létesitése 1/5 értéket ejtett a pénz-értéken; főkép az erdélyi iparosok szedték a sátorfát s jöttek tömegesen a még akkor kincses Romániába kenyeret szerezni s új otthont teremteni maguknak, nem voltak valamennyien a nép söpredékei.

Nem mert ők lettek itt aztán az ipar tanitó mesterei, s nagyon sokan biztósitották is maguk és családjuk jövőjét. Tény tehát hogy nem áll a különösön ujabb időben annyiszor hangoztatott ráfogás, a röpiratokban a magyar név gyalázatára hiresztelt rágalmazás; mintha Romániába csak söpredéke élne a magyarságnak a kik ezt állitják annyi bizonyos hogy nem állanak sem a műveltség, som az emberies gondolkozás valami magas fokán s szinte hinnünk kell, hogy az illetők itt létök alatt csak magokkal hasonlókkal érintkeztek.

Szolgáljon állitásom igazolásául majd ez "Emlék lap" melyben bár rövid vázlatban látható hogy a bevándorlás kezdetétől mindig voltak Romániába törekvő, nemzetiségekhez ragaszkodó iparosok; kik időről időre; mint iskolába tömörültek anyanyelvük meg óvása s nemzetiségek fenntartása czéljából az általok nagy áldozatok árán létesitett egyesületekbe. Ily egyesületek pedig mindig léteztek; bár sokak meg szüntek belőlök s neveiket is eltemette a feledés köde alapitóik emlékeivel együtt. Még hallom emlegetni a Hunniát, mikor volt - kik létesitették? Isten tudja. Félszázad óta csak nem áll a "Magyar társulat" ennek alapitói már nem ismeretlenek legalább az öregebbek előtt - de el van emlékük temetve az egylet első sárgult jegyzőkönyveibe. Hisz ki olvashatja ezt?

Jegyzőkönyvi lapok őrzik a többi társulatok keletkezési történetét is alapitóikkal együtt. Ilyenek a "kath. gyermek segély egylet", a tiz év óta fennálló magyar-kath nők "Mária" egylete, (a Beteg, s - temetkezési és közművelődési Egylet - (a Dal- és mükedvelő kör) - szóval minden egylet történetét elzárja a szekrény ajtaja s azért nem is csoda ha félre értenek otthonni testvéreink - a miről tudnak az egyetlen protestáns missióról; ezt nem értik félre sőt gyámolitani sietnek.

Lebentsük fel tehát ezekről is a feledés fátyolát - tegyünk valamit közzé a sárgult lapok hasábjairól, hadd lássák át elfogult itélő biráink, szemtelen hazudozásaikat mikkel alá ásni iparkodnak itt élő testvéreik jó hir nevét, becsületét. Ugy ám zúg irkászok - voltak itt az idegenben is őseik a hontalan magyar testvéreknek. Igaz nem nagy-tudosok, nem állam férfiak, nem gazdag tőke pénzesek, hanem szorgalmas munkás, egyszerű iparosok; kik szorgalmuk ügyességekkel tiszteletet szereztek a magyar névnek: kik nemzetiségeket, honi nyelveket nem feledték el, hanem elhagyatottságok tudatában véres veritékkel alapitott egyesületeikbe menekültek nemzetiségek megmentésére. Ilyenek pedig mindig voltak mióta a magyar Ferencz rendű barátok - a 17-ik században át-lépték Románia határát, ha pedig a tisztes iparos disze a társadalomnak, ki mondhatja hogy csak a magyar nép alja él Romániába? Vagy nem tisztes iparosok voltak e azok kik a Bukurestben létező egyleteket megalapitották. Igen azok voltak ők a dicső ősök kiknek emlékük méltó hogy fenmaradjon.

[...]