Előszó

Közel húsz évig íróasztalfiókban tartott dolgozatot tart kezében a tisztelt olvasó. A késedelmes megjelenés okait ugyan sorolhatnám, de alapvető közülük csak egy volt. Lelki szemeim előtt már az 1960-as évek eleje óta - amikortól kezdve néprajzi terepmunkámat elkezdtem - az a cél lebegett, hogy megörökítsem a Bodrogköz parasztságának egyszerre rejtelmes és racionális nagyállattartását (szarvasmarha- és lótenyésztését). Igényeim szerint feladatomat akkor oldottam volna meg, ha a táj állattartásának külterjes és ház körüli módját egyaránt leírtam volna. Adatgyűjtésem ennek megfelelő témaköröket ölelt fel. Az idő hiánya azonban huzamosan meggátolt abban, hogy írásomat terveim szerint befejezzem.

A táj iránti vonzódásom kialakulásában meghatározó volt a bodrogközi Kenézlő, ahol gyermekkorom egy részét töltöttem, a sárospataki "alma mater" és a Református Kollégium gyűjteményei, ahol tanulmányaim során a nép élete iránti történeti érdeklődésem felébredt. Külön hálával gondolok bodrogközi diáktársaimra, akiktől néprajzi gyűjtőmunkám során sok személyes támogatást kaptam.

Egyetemi hallgatóként, majd a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársaként részben a családias hangulatú bodrogközi kisvasúttal (az azóta már sajnálatosan megszüntetett vicinálissal), részben szolgálati motorral jártam be a Tisza és a Bodrog közének keskeny nyomtávú vas-, makadám- és földútjait.

A sors kegye kiemelkedő tudású pásztoremberekkel ismertetett meg. Közülük mindenekelőtt a tiszakarádi Szegedi Mihály és Szegedi József, valamint a karcsai Kacsik András emlékét szeretném idézni. Nehéz lenne eldönteni, hogy barátságuk, kedvességük és segítőkészségük volt-e nagyobb, vagy a büszke, legelőn kinn háló számadó gulyásként, idős korban a faluba naponta hazajáró csordásként az őrzött állatok gondozásáról megszerzett tudásuk. Tudományuk egyaránt felölelte az élet racionális és irracionális elemeinek ismeretét.

E kötet kéziratának készítése, 1974 ősze és 1975 tavasza óta természetesen több írás jelent meg a Bodrogközről. Közülük mindenekelőtt Balassa Iván könyvét kell kiemelnem, aki "Lápok, falvak, emberek" című munkájában irodalmi ihletettséggel ad áttekintést a bodrogközi nép kultúrájáról. Dolgozatom témáit időközben számos kutató kötete-tanulmánya érintette, akik közül Paládi-Kovács Attilát, Dankó Imrét, Janó Ákost, Nagy Gézát és Siska Józsefet kell megemlítsem. Munkám mondandója azonban - mindenekelőtt a kiemelkedő ismereteiket velem megosztó pásztor- és parasztembereknek köszönhetően - nem avult el.

Köszönettel tartozom nekik - a Szegedieknek, a Kacsikoknak, a Kácsándiaknak, a Körmendieknek, a Balabásoknak, a Zutiaknak és társaiknak -, akikkel 1962 és 1975 között számtalanszor volt módom találkozni és levelet váltani. S ugyancsak köszönöm Gunda Béla és Szabadfalvi József tanácsait és támogatását e dolgozat - eredeti formájában doktori disszertáció - elkészítésében, majd megjelentetésében.