Bevezetés (részlet)

A hazai etnográfia eddigi története során az állattartás és pásztorkodás volt az egyik legtöbbet kutatott téma. Nem véletlen, hogy Földes László bibliográfiája már másfél évtizeddel ezelőtt könyvtárnyi irodalmát tárta fel e kérdéskörnek, s azóta sem csökkent a publikációs kedv ezen a területen.

Az állattartással kapcsolatos kutatások és publikációk azonban nem egyformán részesítették figyelemben a problémakör minden területét, s az egyes állatfajokat. Ez természetesen érthető is, hiszen nem voltak egyforma jelentőségűek népünk életmódjában a különféle állatok. Nem jelentheti viszont azt, hogy a viszonylag kis számban tartott háziállatok (kecske, szamár, bivaly, öszvér) néprajzi szempontú kutatása nem járhat hasznos tanulságokkal az etnográfia számára, s nemcsak az érintett részfeladat novum voltával, hanem a népi gazdálkodás és életmód ebből általánosítható tanulságaival is.

Nem egyformán kutatott néprajzilag az un. kisállatok tartása sem. E csoportba a munkaerő szempontjából fel nem használt sertést, juhot és kecskét szokás sorolni. A juhászat állattartó kultúránk talán legalaposabban leírt, s az állattartás tágabb európai kapcsolatrendszerében is elhelyezett vonulata. Lényegesen kevesebbet tudunk a sertéstartásról, s szinte teljesen kutatatlan a kecske, mely jelentőségét tekintve sem érte el az előző két állatot. Tanulmányunk ez utóbbi állat, s a magyarság kecsketartásának néprajzi ismertetésére vállalkozott.

[...]