Bevezetés

A Bódvaszilasi-medence vagy más néven Felső-Bódva-medence a Bódva folyó völgyének az Alsó-hegy keleti nyúlványa és a hidvégardói Nagy-kő közti völgyszűkület, valamint a Szalonna és Perkupa közti hegyszoros között, északkelet-délnyugati irányban hosszan elnyúló, erdős hegyek övezte, szélesre kitáruló szakasza. E könyvben a Bódvaszilasi-medencének súllyal a mai államhatártól a Jósva-völgy torkolatáig terjedő része történetét tekintem át.

A medence általunk vizsgált szakaszát északnyugaton az Alsó-hegy hosszan elnyúló vonulata szegélyezi, melynek lábánál fakadó bővizű, soha be nem fagyó forrásokból kisebb vízfolyások sora fut a Bódvába: a Tapolca-, Pasnyag-, Vecsem-, Szilas-, Pólyás- és a Jósvával egyesülő Ménes-patak. A medence délkeleti oldalának domborzata tagoltabb; a hidvégardói Nagy-kő után a Sas-patak völgyét két oldalról közrefogó sziklás dombok következnek, majd a Kőszög és tovább a Juhász-patak völgyétől délre, a Bódva-völgy felé meredeken leszakadó oldalú Esztramos-hegy emelkedik, amely mögött a Mile-hegy, tovább délre a bódvarákói Nagy-oldal húzódik.

A hosszan elnyúló, tágas medence nevét legnagyobb lélekszámú és központi fekvésű településéről, Bódvaszilasról kapta, amely közel háromszáz esztendeje a terület igazgatási székhelye. Szádvárnak az 1686. évi bécsi titkostanácsi határozat nyomán történt lerombolását követően Bódvaszilas lett a herceg Esterházyak szádvári uradalmának központja; a két világháború között járási székhely volt, majd a fölszabadulást követően végrehajtott járásösszevonások után, ma gyorsan fejlődő körzeti központ, amelynek vonzás-területe közel tucatnyi településre kiterjed. Ezek egy részének kialakulása a honfoglalás korába nyúlik vissza, de többségük nevének első írott említéséről a XIII. század második feléből van adatunk. A legtöbb környékbeli település neve - köztük Bódvaszilasé is, akkor még Szilas-ként - egy 1283. évi oklevélben fordul elő először, ezért tekinti 1983-at a Bódvaszilasi-medence lakossága 700 éves jubileumi esztendejének.

[...]

A Bódvaszilasi-medence településeinek 700 éves ünnepére állítottam össze tehát ezt a könyvet. De valójában nem a települések létrejöttének, születésének 700. évfordulóját ünnepeljük 1983-ban, hiszen ezek egy része - mint említettem - már korábban is fennállott. Az évfordulóra és az ünneplésre most az ad alkalmat, hogy 700 éve, pontosan 1283. május 2-án kelt az a királyi oklevél, amely először említi Szilas, Komjáti, Minkefalva, a mai Bódvalenke, továbbá Ardó, Szentandrás, Kovácsi és Mile, valamint Verbecse, a mai Becskeháza Árpád-kori nevét. Mindössze két évvel korábban, 1280-ban keltezett oklevélben szerepel először Nádasd, a mai Tornanádaska és egy 1268. évi oklevélben Szádvár neve.

Azt mondhatnám, hogy nem születésnapot ünnepelünk, hiszen nem is tudjuk a születés biztos időpontját, hanem az első írásos dokumentum, ha úgy tetszik a születési bizonyítvány vagy keresztlevél keltének évfordulóját. De mindenképpen gondolnunk kell arra, hogy a születés és a névadó ünnepség vagy éppen a keresztlevél kiállítása között még egy embergyereknél is hetek, nem egyszer hónapok, sőt évek telhetnek el. Így egy új település létrejötte és első fennmaradt írásos említése között évtizedek vagy akár évszázadok is eltelhettek a középkorban, különösen az Árpádok korában, ahonnan viszonylag kevés írott emlékünk maradt fenn napjainkig.

A Bódvaszilasi-medence településeit először említő oklevelek a tatárjárást követő évtizedek birtokadományozásai során születtek, de ez nem jelenti azt, hogy ez a vidék a tatárdúlás során teljesen elpusztult volna. Ha nagy volt is a pusztítás, de a települések egy számottevő részébe visszatért a tatárok elől az erdők sűrűjébe, a hegyek közé, a barlangokba menekült lakosság. Ha a gyökereket keresve messzebbre nyúlunk vissza a múltba, akkor arra is találunk utalást, hogy a Bódvaszilasi-medence és a szomszédos Torna-völgy betelepítése talán már a honfoglalást közvetlenül követő időben megtörtént, de az sem zárható ki, hogy a honfoglalók már találtak itt gyér avar, esetleg bolgárszláv lakosságot is. A 700 éves oklevél mögött tehát a vidék népességének és ezzel együtt települései egy részének legalább 1000 éves, de lehet, hogy több mint 1100 éves folyamatosságával, kontinuitásával számolhatunk.