Előszó

Mulaszthatatlan kötelességemnek ismerem, hogy ezen jogtani kisérlet keletkezésének módját, a birálók és olvasó közönség tudomására juttassam.

Az 1848-dik örökre emlékezetes évben törvény által szentesittetvén a két testvér Magyarhonnak egyesülése s föltételül tüzetvén ki a fentartható erdélyi jogviszonyok tekintetbevétele: Erdély halhatatlan emlékű kormányzója gróf Teleki József alólirtat bizá meg, hogy szerkeszszen mentől rövidebb idő alatt egy oly munkát, mely az erdélyi érvényes, irott és szokásos törvényekben gyökerező jogviszonyokat s azok értelmezését ismertesse, és hogy a kész müvet azonnal küldje fel a magyar igazságügyi ministerhez.

Megbizatásomban, az akkori körülmények között, elkésés félelme által zaklattatva járhattam el; elvállalt munkámat tehát a dolog fontossága által igényeltnél rövidebb idő alatt végeztem és felküldöttem rendeltetése helyére.

A közbejött események rohama azonban nem csak a kitűzött czélt hiusitá meg, hanem a felküldött kézirat nyomait is bétemeté elannyira, hogy napfényre hozatala az 1851-ik év végével Pesten és Bécsben megkisértett s buzgó honfiak által erélyesen támogatott kutatásaim után sem sikerült.

A dolog ezen állása felől személyesen értesitvén a néhai kormányzót: ismét komoly kötelességemmé tevé az eltévedt munka helyrepótlását, czélul azt tűzvén ki, hogy az egyetemes magyar történelem számára, Erdély jogviszonyait jobb időkig emlékezetben tartandó adatok szolgáltassanak.

Ezen megbizást föltétlen engedelmességet érdemlő parancsnak tekintve, 1853-ban teljesitém; de csak ugy, miként azt egy várfogságból menekült, hivatalától, jövedelemforrásaitól s főleg könyvtárától is megfosztatott családatyának lelkülete s elsötétedett körülményei engedék. Ezenkivül a munka bévégzésével és elhelyezésével is sietni kelle; egyfelől, mivel az élet napi szükségei hoszszas fontolgatásra s eszmélődésre időt nem engedének: másfelől, mivel multunk szent ereklyéi dugárus czikké válván, attól is lehete tartani, hogy a szabályszerű rendezéshez megkivántató hoszszabb idő alatt, az elkoboztatás veszélyének lesznek kitéve. Ily körülmények között figyelmem főleg arra levén forditva, hogy az emlékezetben tartandó törvényczikkek közül valamelyik ki ne maradjon: könnyen megtörténhetett, hogy iskolai használatra készitett régibb kéziratom szolgálván alapul, a fenállott törvények halmazának rendezetlensége miatt czélellenesen felejtettem ki némely czikkeket, s a béigtatottakat sem soroztam mindig illő helyeikre. Megtörtént pedig főleg az, hogy a régibb törvénykezési irmodorhoz levén szokva, fejlettebb nyelvészetünk szabályaira, a szerkesztésseli sietés miatt, nem fordithattam kellő figyelmet.

Bévégezvén igy ezen második munkámat is, melybe czéljának megfelelőleg, mint jogtani multunk ereklyéinek megmentésére szánt szekrénybe, több olyan törvényczikkeknek is kelle elhelyeztetniük, melyek az előbbiből, annak más czéljához képest, kihagyattak volt: számos fogyatkozásainak tudata mellett is, megbizatásom értelmében, arról kelle gondoskodnom, hogy ezen dolgozatom fenmaradása biztosittassék. Mivel pedig a kinyomatás költségeit nem birám s Pesten és Kolozsvártt kiadót nem találtam: meg kelle elégednem a kézirat biztos helyre tételével. Történetesen éppen ekkor lepének meg gróf Mikó Imre ő nagyméltóságának a "történelmi tár" tájékozó előbeszédében kimondott ezen szavai: "Ama baljóslatú (1848.) év határt von a mult és jelen közé. És hogy e határon tul minő léte volt e hazának, minő sorsa a benne élt nemzeteknek, azt élő, irt emlékben fentartani, a mi vállainkon nyugvó tartozás."

Az idézett szavak által bátorittatva, jelen munkám kéziratát s benne a hatalom által bézáratott jogtanári pályám sirkövét is, 1856 martius 6-kán, a tisztelt gróf birálata alá bocsátottam azon kéréssel, hogyha azt multunk történelme érdekében használhatónak itéli, annak fentartása módját tárgyavatottsága szerint elhatározni méltóztassék; ki szokott kegyességgel s ismeretes hazafisága készségével fogadá az általam honi régiségeink raktárába szánt depositumot.

Közelebbről tetszhalottaiból föltámadt alkotmányunk első mozzanatai fölébreszték 1848 előtti törvényeink emlékezetét is. Régibb jogtani irodalmunk szégyenletes szegénysége - mely egy részben a hajdoni censura zsarnoksága által is menthető - sürgető szükséggé tevé egy oly kézikönyv kiadatását, mely fenállott törvényeinket s azokban gyökerező jogviszonyainkat a feledékenység homályából kiemelje, az ujabb nemzedékkel s különösön azon magyarhoni testvéreinkkel megismertesse, kik unionknak a pesti 1848-ik 7-ik törvényczikk értelmében végrehajtandó szabályozásában résztveendnek.

Ezen szükség sürgetőségének eleven érzete forditá néhány alkotmányos éltünk helyreállitásában fáradozó hazafi figyelmét kérdésben forgó kéziratomra, kik elvállalák a kinyomatás gondjait és költségeit, tőlem csupán beleegyezést kérvén, mit én - a gróf Mikó Imre ő nagyméltóságára átruházott rendelkezési jog tiszteletben tartása mellett - hazafiúi kötelességem megsértése nélkül meg nem tagadhattam.

Sajtó alá bocsátás előtt még egy teendő lett volna hátra, t. i. az 1853-ban sietve szerkesztett s azolta ügynöki elfoglaltatásom miatt át sem olvashatott munkának átnézése, megbirálása s kiigazitása a tudomány és nyelvészet ujabb igényei szerint. Hoszszas gyengélkedés után békövetkezett terhes betegségem azonban elrablá tőlem azon rendelkezésemre állott közbenső időt, melynél tovább - a kiadó-vállalkozók meggyőződése szerint, válságos körülményeink miatt - a munka kiadatása el nem halasztathatott.

Őszintén fölfejtém e jogtani mű keletkezésének okát, megjelenése módját, s annálfogva egyszersmind fogyatkozásainak okait is. Mennyire szolgálhatnak ezek mentségemül? a tárgyavatottak itéletére bizom; megjegyezvén, hogy csakis a meggyőzőleg tolmácsolt szükség birt rá a kiadatás helybenhagyására, az illető felelősség önként érthető elvállalása mellett.

Ha sikerülend magyarhoni testvéreinknek az erdélyhoni fentartást érdemlő jogviszonyok megismertetésére szolgáló adatokat nyujtanom, korosabb hazámfiai fejében és szivében törvényeink elhomályosult emlékezetét fölujitanom, és az ifjú nemzedékben a tisztelet és kegyelet érzelmeit ősi alkotmányunk iránt meggyökereztetnem: kimondhatlan örömemre leend, s gazdagon érzendem magamat jutalmazva munkámra tett fáradságomért.

Fogadják pártfogásukért legszivesebb köszönetemet azon tisztelt hazafiak, kiknek föllépése és segélye nélkül ezen munka világ elébe bocsátására sem bátorságom sem tehetségem nem lett volna.

Irtam Maros-Vásárhelyen az 1861-dik év februariusa 22-dikén

Dósa Elek
jogtudor.