Fülszöveg

Kemény Zsigmond lenyűgöző ismeret- és élményanyagából - a huszadik század legjobb magyar esszéíróihoz hasonlóan - a művészet eszközeivel alkot gondolatilag hatalmas távlatú és lüktetően friss, izgalmas műveket. A két Wesselényit Illyés Gyula portréremeknek nevezi, "mely mai szemmel nézve szinte film, mert a hős szüntelenül oly elevenen mozog benne". A hatalmas arányú Széchenyi-portré pedig már-már esszé-regény, melyben az intellektuális elemzőkészség az írói újrateremtés, az érzéki teljességű megelevenítés képességével szövetkezik felülmúlhatatlan teljesítményre. A kötet két rövidebb lélegzetű tanulmányának egyikében Kemény Zsigmond Szász Károly emlékét idézi, a széles látókörű tudósét, aki őt az írói pályán útnak indította: a másikban pedig Vörösmarty költészetének kibontakozását és gyönyörű lobbanásait mutatja be, érzékletes hitelességgel - s a pályaképet izgalmas irodalomfilozófiával gazdagítva.