Előszó

Kis félelemmel, de mégis örömmel vállaltam a megtisztelő feladatot, amely a Hegyaljai Alkotók Társulásától érkezett az Aranyló búzaszemek c. antológia előszavának megírására. Félelemmel, mert szokatlan nekem ez a feladat, hiszen kevésbé vagyok járatos az irodalmi művek területén, mint e kötetben szereplő alkotók. Az örömöm oka pedig elsősorban az, hogy a műveket jegyző írók, költők, képzőművészek jó részével személyes ismeretségben vagyok, egyrészt találkozások okán, másrészt magam is Hegyalján élek.

Az általam is jól ismert HAT (Hegyaljai Alkotók Társulása) bár országos, számomra mégis elsősorban helyi kulturális közösség, egyesület. Ugyanez a Magyar Alkotók Internetes Társulása. Az ilyen egyesületek kultúra-megőrző, -ápoló és -teremtő ereje nyilvánvaló. Önmagukban is közösségteremtő, formáló szerepük van, ezentúl az egyes kulturális egyesületek keresik és meg is találják egymást. Így van ez az említett két kulturális közösségnél is. Sok közös tagjuk van, évek óta közös kulturális rendezvényeket, alkotótáborokat rendeznek, és antológiát adnak ki.

Az évenként kiadott kötetek - mint publikálási lehetőségek - fontos ösztönzői az alkotásoknak. Még ha nem is lesz országos hírű egyik-másik alkotó, a magyar irodalmat gazdagítja mindegyikük. Az sem példa nélküli, hogy az elismertség felé vezető úton éppen egy ilyen lehetőség indít el egy-egy kiugró tehetséget.

Figyelemre méltó, hogy a két egyesület az ez évi antológiát a 250 évvel ezelőtt született Kazinczy Ferenc és a száz éve napvilágot látott Radnóti Miklós emlékének szenteli. Annak a Kazinczynak, aki oly sokat tett a magyar nyelvért, és annak a Radnótinak, akinek Nem tudhatom... című verse a hazaszeretet egyik legszebb himnusza. A könyv már a címével is jelzi a két témát. Az Aranyló búzaszemekről természetes az asszociáció a Hazám, hazám ária aranymezőire: mint a haza földjére, a nemzet otthonára és egyik táplálékára, az anyanyelvre. Az antológia tartalma is tükrözi ezt a kapcsolatot. Több vers is szól a hazaszeretetről, aggodalommal figyelve a haza jelenlegi állapotát, sok-sok szempontból lejtőre kerülését, a nemzetpusztító tendenciákat. Ugyanakkor jogos büszkeséggel említve a természeti szépségeit, a felemelkedés zálogául szolgáló szellemi örökségét, és mindenek felett az anyanyelv gazdagságát. Mindezek mellett a féltő szeretet nem áll meg az ország- vagy nemzethatároknál: az egész föld elembertelenedése, természeti értékeinek pusztulása is témát ad az alkotóknak.

Színes ez az antológia. A Föld, természet, a haza, a nemzet mellett megtaláljuk az emberi érzelmek teljes skáláját: a születés misztériumától a halál problematikájáig; a szerelmi, a családi örömök megéneklésétől a kötelékek elszakadásának fájdalmáig; a múlt szép (vagy szépnek vélt) élményeitől a csalódás, az elmúlás keserűségéig; a reménytelenségtől a reményig.

De nemcsak tartalmilag, műfajilag is gazdag. Versek és prózák mellett nem egy képzőművészeti alkotás: festmény és grafika, valamint kifejezőerejű fotó is díszíti lapjait, szépen reprezentálva a két egyesület tagjainak művészi sokszínűségét.

Manapság a magyar nyelvet folyamatos merényletek érik. Ehhez elég csak az utcára kimennünk, és rápillantani a boltok kirakataira, vagy meghallgatnunk közszereplőink rettenetes szófordulatait, és akkor még a televízió "sokszínű" népbutításáról nem is beszéltem. Ebben a nehéz helyzetben nagyon fontos minden igényes magyar nyelven megjelenő alkotás. Amikor nyaranta, aki teheti, elindul "Görögbe", "Törökbe", "Horvátba", örömmel fedeztem fel e kiadvány lapjain a haza iránti elkötelezettséget, a magyar táj szeretetét. Olvasás közben átéltem gyermekkoromat, hallottam az ízes magyar tájszólást, megjelent előttem a magyar falu élete. Találkoztam szűkebb pátriámmal is, sőt általam eddig nem ismert eseményeket, történelmi tényeket is felfedezhettem. Köszönet érte.

Ahogy egy ország irodalmának gazdagságát, úgy egy kisebb alkotóközösség értékét is annak teljessége jellemzi. És az Aranyló búzaszemek antológiával a két egyesület igazi értéket teremtett. Szívemből ajánlom minden kedves olvasónak ezt a kiadványt!

Szerencs, 2009. október
Koncz Ferenc