Előszó

Pécsi Éva költészetét faggatom. Míves versek, mély gondolatok, a világra figyelés, az emberi humánum mélységei felé törekvés, a klasszikus irodalom szeretete, a kortársak, jelenkori írók elismerése, ugyanakkor a szerénység. Ezek a tulajdonságok, úgy motiválják az alkotót, hogy példaértékű költészetet hozott létre. Ismerem régebben írt verseit és rácsodálkozom e kötetben írt versek hangjára, mintha frissebb életszemléletében bölcsebb és ráhangolóbb volna költészete a korábbitól. Azt hiszem, úgy írhatom: megérett.

Egyébként is verseiben a sorok úgy hömpölyögnek, mint a megnyugodott folyó, egy-egy széllökte hullámban felkiált, aztán elsimul az ezüst-vetésű szó a hófehér papíron s újból elmélyed a szerelem, a táj, a humanista gondolatok, a klasszikusok között, és keresi a legkisebb soraiban is az emberséget, az elérhető, el nem érhető szerelmet és ott suttog, ott jelentkezik nála a tehetség. Egy szeretettel áthatott, mélységeiben is a múltban élő, a szeretetében is visszafojtott hangú költő néma kiáltásait hallom, aki fel szeretné rázni a világot közönyéből, szeretné széttépni a láncokat és szabadon írni, tiltakozva a megkötések ellen és harcolva a magyar nyelv tisztaságáért, megépíteni saját arcát, amely fennmaradhat az öröklétnek. S ezek a versek már arra is szolgálnak, a szó tiszta értelmében, hisz szolgálattevő ő is, mint társai, őrködik a szó, a nyelv tisztaságán s mint tanár inti a világot a jóságra.

Hangja az a tisztaság, amelybe öltözik a táj fehér takarójával és az a bölcs szemlélet, amely csak a nagyokéval hasonlítható össze. A szeretet összetett énekű csendjében lavíroz és szeretné mindenét odaadni azoknak, akik rászorulók, mély humanizmusa megindító. Egy hangjára talált költő Ars poetikája ez a kötet, egy olyan költőé, aki ritkábban jelentkezik, de akkor tud mélység és magasság között lavírozni.

Mit is mondanék Pécsi Évának jókívánságok mellett, további szeretetteljes, hogy így, előre, minden megkötöttség nélkül a végtelen úton. Mert a költészet egy kísérlet, amellyel jövőnket irányítjuk. S Pécsi Éva jó irányító. Könyvéhez gratulálok, szárnyaljon tovább a végtelen űrben és szórja magjait termékeny földbe, hogy minél több verskalász teremjen köznapiságunk kopár földjein.

Talán így, errefelé. A nem divatszerű, de örök térképen.

Tisztelettel:
Ihász-Kovács Éva író,
Nemzetközi aranydiplomás
Quasimodó-díjas költő,
a Cserhát Művész Kör főtitkára,
alapító szerkesztő,
a Magyar Kultúra Lovagja