Előszó

Ezeket az életében szétszórt verseket a költő, már nagybetegen, maga akarta sajtó alá rendezni. Többször kiment kertjének magaápolta gyümölcsfái alá, hogy ajánlást irjon elébük. De mindig úgy elfogta a keserűség, hogy könnyekben tört ki a fájdalma. Eszébe jutott, hogy két fogadott gyermekét, a sorstól kölcsönben kicsikart boldogságát, egymásután elragadta a halál. "Kiért éltem? Kinek dolgoztam?" mondogatta máskor is. Életének ez a vélt hiábavalósága tette még szomorubbá biztosan érzett elmulását.

Ezekkel a lirai költeményekkel sem újabb dicsőség virágait kivánta epikus koszorújának cserlombjai közé fonni, - nem a nagy nyilvánosságnak szánta őket. Barátait, jó ismerőseit akarta megajándékozni velük. Azt is hagyta meg, hogy felesége csak ötven számozott példányt nyomasson belőle s azokat jó emberei között ossza szét. Ezen a kivánságán csak annyi változtatás történt, hogy felesége, összeszámlálván jó embereit, az ötvenes számot kevésnek találta és igy készült ebből a lirai gyűjteményből száz számozott példány. Fogadják a megtiszteltek ezt a késő megemlékezést azzal a szeretettel, amellyel a szerző nekik szánta. Meg fognak győződni belőle, hogy Fülöp Áron nemcsak epikusnak kiváló, hanem lirikusnak is igazi tehetség.

* * *

Fülöp Áron kéziratait és könyvtárát a székelyudvarhelyi református kollégiumnak hagyományozta. Itt végezte a gimnáziumot s itt aratta, az önképzőkör kereteiben, első irói babérait. Hálából e kitüntetésért az intézet elhatározta, hogy a költő életrajzát megiratja. Ezzel a megtisztelő feladattal az iskola Elöljárósága engem bizott meg. Igy fordult a költő özvegyének, Sargavy Erzsébet őnagyságának is felém a bizalma a kiadás gondozásának rámruházásában. Én pedig főként abban látom feladatomat, hogy a költeményeket a szerző kéziratához vagy régebbi lenyomatokhoz mentül hivebben és teljesebben adjam, mentül több kegyelettel közvetitsem.

Székelyudvarhely, 1921 július 1.
BAKÓCZY KÁROLY