Előszó

Freisingi Ottó Króniká-jának jó része nem tekinthető tört. kútforrásnak, mert az író korától messze eső eseményekről szól olyan munkák felhasználásával, a melyek épségben maradtak ránk. Ezért aztán úgy is szoktak vele elbánni még a hazájabeli kútfő-búvárlók is, hogy csak az értékesebb részeket méltatják figyelemre, a többit pedig elhagyják - rendesen azzal a megengesztelő nyilatkozattal, hogy Freisingi Ottó a középkor legkiválóbb történet-filozófusa, azaz az első egyetemes történetíró, a ki az eseményeket okozati alapon egymásból folyóknak tekinti s azokat mindvégig egy vezérlő eszme körül csoportosítja.

Mi Freisingi Ottó Króniká-jáival szemben nem követjük ezt a rendes szokást. A maga teljes egészében adjuk a munkát, nem sajnálva sem a fáradságot, sem az erősen megszaporodott kiadási költségeket. Azt hiszszük ugyanis, hogy a Középkori Krónikások sorozatában okvetlenül helyet kell foglalnia legalább egy igazi középkori világ-krónikának s ebben a tekintetben kétségtelenül Ottó művét illeti meg az elsőség, a melyet egyetlen középkori író sem szárnyalt túl, a mely a történetírás történetében is egy új, fejlettebb korszakot nyitott meg.

A Krónika terjedelme azonban arra kényszerített bennünket, hogy a bevezetést lehetőleg rövidre szabjuk. Ottó életének s korának vázolását tehát, valamint műveinek méltatását, a magyarokra vonatkozó híreinek beható megbeszélését egy másik munkájának, a "Gesta Friderici"-nek bevezetésében fogjuk adni. Ugyanezen okból a jegyzetekkel is takarékoskodtunk; a személy- s helynevekre vonatkozó magyarázatokat egészen az index-be helyeztük át.

Itt jegyezzük meg, hogy fordításunkhoz a Wilmans-féle szöveget használtuk (Mon. Germ. SS. XX. 83-301) és első sorban is az ő kommentárjait vettük alapul. Már az utolsó revíziónál tartottunk, az index-készítés fáradalmain is túlesve (a SS-ben csak a VI-VII. könyvhöz van), amikor kézhez kaptuk Ottó krónikájának második kiadását (Ottonis ep. Frisingensis Chronica. Editio altera. Recognovit Adolfus Hofmeister, Hannoverae et Lipsiae 1912.). Igy történt, hogy Hofmeisternak páratlan szorgalommal készült és minden dícséretet megérdemlő munkáját nem használhattuk fel kellő mértékben s utólagosan már csak a legfontosabb dolgokban igazodhattunk hozzá.

***

Még alig van tizenkét esztendeje, hogy kezet kézbe téve elindultunk a mi szemeink előtt valami nagy, valami nemes czél megvalósítására: a magyar történeti irodalmat a középkori krónikákkal meggazdagítani. A kik akkor elindultunk, immáron kettővel megfogyatkozánk. Podhradszky Lajos, a ki hosszú éveket szentelt Nestor nagy művének tanulmányozására, és dr. Bokor János, a ki Jordanes után Arnaldus krónikáján dolgozgatott, fiatal éltük legszebb idejében elhunytak. Elhunytak tollal a kezükben, utolsó pillanatukig odaadással és lelkesedéssel szorgoskodva a nemes ügyért. Munkálkodásukkal maguk emeltek emléket önmaguknak, a melyet a Középkori Krónikások minden időkre megőríznek.

Budapest, 1912. augusztus havában.

Dr. Gombos F. Albin,
a Középkori Krónikások szerkesztője.