Előszó

A következő olvasható a Móricz Zsigmond Színház Alapító levelében: "A Móricz Zsigmond Színház mai magyar színház. Mai: nem rosszul értelmezett «modernségben», szándékolt érdekesség hajszolásában, hanem a mindenkori jelen problémáinak átgondolt keresésében és fölvetésében, forma- és ritmusvilágának követésében és ábrázolásában. Magyar: természetes jellegében, gondolat- és érzelemközlésének közérthető formájában és abban a biztos tudatban, hogy a jó hazafit éppen hazaszeretete emeli a más nemzetek fiainak hazaszeretetét is megértő... gondolkodók ... soraiba. Színház: abban az értelemben, hogy munkájuk során tagjai sohasem felejtik, hogy a színház nemcsak épület, nemcsak együttes, hanem az a műfaj, mely az ember ábrázolásához kötött. Az emberhez, melynek jó vagy rossz jelleme, tragikus vagy komikus sorsának és törekvéseinek ábrázolása nélkül a legszebb előadás is csak üres spektákulum."

1981. október 17-én került sor a színháznyitó bemutató előadásra. Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című darabjának tapsolhatott a közönség. Azóta húsz év telt el...

Bozóky István vállalta magára a színházteremtés izgalmas, sok munkával járó feladatát és örömét. Nyíregyházi tartózkodása alatt megszokta és megszerette a társulatot a város és a megye. Igazi hőskorszaka volt ez a színháznak, hiszen nem minden szerepkörre állt rendelkezésre színész. A magas nézőszámok is mutatták, hogy érdemes volt az alapítóknak önálló társulat létrehozásán gondolkodni. Léner Péterre várt a feladat, hogy olyan társulatot hozzon létre, amely felveszi a versenyt a legjobb színházakkal. Így is történt. Csaknem egy teljes főiskolai osztály jött vele Budapestről, akik egységes felfogást, színházteremtő lendületet hoztak magukkal. De eleven volt bennük a valóságosan működő közösség utáni vágy is. A színház több előadását láthatta az egész ország, hiszen a televízió műsorára tűzte a legjobb teljesítményeket. Léner Péter a menedzser igazgató-rendező tudatosságával építette a színház hazai és nemzetközi kapcsolatait is. Csikos Sándor a színpadról került az igazgatói székbe. Érzékeny lelkű színész-igazgatóként nagyon fontos volt számára a színház küldetéses szerepe.

Verebes István nyíregyházi megjelenése nagy várakozással járt. A színészpárti igazgató új gondolkodást hozott a színház életébe, szuverén irányítási, rendezői magatartása kitűnő előadások mellett sokat vitatott produkciókat is teremtett. A leghosszabb időt ő töltötte eddig a színház élén, s ezalatt sok sikerben volt része a társulatnak. Egymás után hozta el a díjakat a különböző fesztiválokról. Úgyszólván minden elismerést megkapott, amit színház csak elérhet. Tasnádi Csaba rendezőként már ismerte a Móricz Zsigmond Színházat. Igazgatóként azonban a felújítás volt talán a legnehezebb feladata. El kellett érnie, hogy a társulat tagjainak legyen hitük megvárni, amíg az újjávarázsolt, megszépült, korszerűsödött színházi épületben felcsattanhat a taps.

Vajon mit hoznak a következő évek? Az ezredfordulóra a Móricz Zsigmond Színház elérte, hogy a szakmabeliek is vállalják a távolságot, s megnéznek egy-egy előadást. A színház fenntartói és a közönség pedig azt várja, hogy őrizze meg kivívott rangját.

(Ez a gyűjtemény az újságíró-színházkritikus szemszögéből terjedelmi okokból csupán az 1989-2000 közötti éveket láttatja, a legizgalmasabb előadásokat, színészi sorsokat, rendezői törekvéseket. Egyszer még bizonyosan megszületik a Móricz Zsigmond Színház történetét feldolgozó kötet is.)