Előszó

Az Ady-szakirodalom mára már nehezen áttekinthető méretűvé növekedett; emlékezések, dokumentumkötetek, monográfiák, szaktanulmányok és esszék egész könyvtárnyi anyaga áll az érdeklődő rendelkezésére. Nincs huszadik századi író, akiről annyit és annyifélét írtak volna nálunk, mint őróla. Ez a tekintélyes korpusz az értelmezéshagyomány csaknem teljességét felöleli, amire alig van más példa a magyar irodalomtörténetben. Az értelmezésfolyamat egy része ugyanis mindig láthatatlan, a vélekedések olyan kiterjedt folyamatrendszerébe tartozik, amelynek teljes írásba foglalását csak megközelíteni képes a kritika. Miközben pedig megközelíti e teljességet, egyszersmind mindig új és új mozzanatokat hozzá is tesz a korról korra alakuló magyarázó és értékelő olvasói véleményezésekhez, vagyis összefoglaló lezárás helyett mindig újabb interpretációs lehetőségek útját nyitja meg.

Az értelmezésmódok éppen Ady korában, a szellemtörténet körül kibontakozó és azóta tovább bővülő sokféleségét két alapvető és egymástól homlokegyenest eltérő elképzelésre lehet visszavezetni. Mivel találkozunk egy műalkotást nézve, hallgatva, olvasva? A művészi alapszándékkal, mint Alois Riegl tartotta, vagy önmagunkkal, akik beleérezzük, belevetítjük saját érzéseinket, világnézetünket, gondolatainkat az adott művekbe, amint Theodor Lipps mondta? A vita immár évszázados. Nálunk Popper Leó próbált kitörni a két ellentétes vélekedés gyűrűjéből az értés mint félreértés gondolatával. A modern hermeneutika ezen az úton indult el, azokig a mai vélekedésekig, amelyek szerint az értés mindig másként értés, amint erről Gadamer írt. Az értelmezés nem lezáródó folyamat, minden kijelentés a kijelentések hálózatában születve maga is tovább szövi e hálót. Bármilyen sokat írtak is tehát Adyról, új és új megközelítések fognak létrejönni. Sőt, az irodalomtörténetnek dolga és kötelessége, hogy mindezeket tudva újra és újra szembenézzen evvel a magyar irodalmi ízlésvilágra és gondolkodásmódra oly nagy hatással lévő életművel.

Az itt következő könyv a költői pálya folyamatrajzát próbálja felvázolni. Kötetről kötetre halad, sőt ciklusról ciklusra, mert Ady versei kezdettől a kötetszerkezetek rendjében értelmeződtek az olvasók számára: az értelmezésalakulás a kötetek első értelmezésének módozataiban gyökerezik. Ez nem így van sem Babits, sem Kosztolányi, sem Szabó Lőrinc, sem József Attila költészetének esetében, akiknél a kötetalakítás persze ugyancsak nem elhanyagolható tényező a kritika számára. Talán csak Weöres Sándor volt annyira "kötetköltő", mint Ady, bár szinte minden egyéb tekintetben eltért egymástól költészetük természete.

Ady egy 1907-ben megjelent novellájában, a Kovács Béla vallomásában arról írt, hogy külön van egymástól élet és mű, nincs író, aki azt az élete írná, amelyet él. Akkori szava mintha csak mai viták elevenébe vágna. E könyv sem avval a megfontolással készült, hogy a versek és a velük kapcsolatban felmerülő elbeszélések sokféle értelmezése között az életrajz tényeivel szembesítve próbáljon meg "igazságot" tenni. A biográfia mégis az irodalomtörténet-írás tudománykörébe tartozik, mert az irodalomtörténetnek nemcsak az esztétikai értéket létrehozó írásművekkel van dolga. Munkája sok egyébre kiterjed. Vizsgálati körébe tartozik minden olyan tényező, amely az irodalomértelmezés tudat-mezőjében és még tágabb értelemben a változó, gyarapodó kortudatban, vélekedés-hagyományban szerepet játszik. Körébe tartozik továbbá az irodalmi élet s annak egész emberi-személyi környezete és intézményrendszere. E tekintetben többek között határos a művelődéstörténettel, sőt át is nyúlik annak területére. Ebből a megfontolásból kiindulva ad a könyv második része évről évre, sőt, ha lehet, hónapról hónapra haladó életrajzi kronológiát Ady életéről.

A könyv harmadik része bibliográfiát tartalmaz, mely felöleli a legfontosabb Ady-kiadásokat, dokumentum köteteket, könyvészeti kiadványokat, monográfiákat és a Vitályos László által összeállított, 1987-ig terjedő bibliográfia óta írott legfontosabb tanulmányok, cikkek jegyzékét.

Röviden két gyakorlati szempontról. A versidézeteknél e könyv a kritikai kiadás írásmódját tekinti mérvadónak. Akkor is, ha egy szó a verscímben hosszú, a versszövegben pedig rövid magánhangzóval van jelölve. A versek kritikai kiadása folyamatban van, de mostanáig csak az 1907-es évet felölelően készült el. A későbbi éveket illetően e könyv a Láng József és Schweitzer Pál gondozásában megjelent Összes versek 1977-es változatát használja. Ők időről időre újabb kiadásokban finom simításokat végeznek még a versszövegeken, s az ortográfiát tekintve közelebb hajolnak a ritmuselvhez a kritikai kiadásnál. Mivel választanom kellett a szöveggondozási módozatok között, első változatuknál maradtam. A másik megjegyzés az életrajzi kronológiára vonatkozik. Ismeretes, hogy mindeddig nem készült Ady Endre életéről tudományos hitelű életrajz. A legteljesebb anyagot Vitályos László gyűjtötte össze, ez cédulaformában az MTA Könyvtárában van. Én a dokumentumok egymással ellenkező adatainak esetében Kovalovszky Miklós Emlékezések Ady Endréről című öt kötetes gyűjteményének forráskritikai megjegyzéseit vettem alapul.