
CÍMLAP
Benedek Elek
Édes anyaföldem!
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Első kötet
Az olvasónak.
Első fejezet.
Ebben az iró a faluját s a nemzetségét mutatja be.
Második fejezet.
Ebben felelet lesz arra az együgyü kérdésre: miért épitettek házat Gábor bácsinak, holott még csak 20 éves volt? Ennek rendjén szó lesz a régi s mai székely házakról, sőt arról is, milyen volt az iskola.
Harmadik fejezet.
Ebben az iró néhány lapot szentel édesapjának, akivel az olvasónak még gyakran lesz találkozása.
Negyedik fejezet.
Ebben az iró feleleveniteni próbálja az erdei életet, amilyennek ő kis gyermekkorában látta.
Ötödik fejezet.
Ebben az iró arról az esztendőről beszél, amikor az öregek megfiatalodtak.
Hatodik fejezet.
Ebben az iró a régi kollégiumot próbálja megeleveniteni, amilyennek gyermekszemmel láttam.
Hetedik fejezet.
Ebben sok minden közt két különös emberről s egy igen szomoru temetésről lesz szó.
Nyolcadik fejezet.
Ebben az iró bocsánatot kér, hogy nem is egy, de két igen szomoru temetésről kell megemlékeznie.
Kilencedik fejezet.
Ebben az iró egy falut próbál megeleveniteni, melyben a lelkek még nem szabadultak fel.
Tizedik fejezet.
Ebben megtudjuk, hogyan lesz a diákból ur, s többek közt azt is, milyen hasznos dolog a legáció?
Tizenegyedik fejezet.
Ebben sok mindenről lesz szó, többek közt egy pár csizmáról is, sőt egy kis kapunak a kilincséről is.
Tizenkettedik fejezet.
Ebben egy székely fiu igen megütődik azon, hogy az "ország szive" nem magyar.
Tizenharmadik fejezet.
Ebben egy igazi tékozló fiuról lesz szó, aki meghalni készül, mivelhogy töredelmes vallomásra képtelen.
Második kötet
Első fejezet.
Ebben a tékozló fiu uj életet kezd s igen szép álmot lát a csángó magyarok földjén, husvét hajnalán.
Második fejezet.
Ebben szó lesz ifju óriásokról, egy rövid, de igen szép meséről, ezzel kapcsolatosan a fészekrakásról.
Harmadik fejezet.
Ebben az igen hosszu fejezetben az iróember két nagy ellenségéről: az ujságszerkesztésről s a honatyaságról lesz szó.
Negyedik fejezet.
Ebben csudát lát az olvasó: a magyar iró már könyvirásból is megél.
Ötödik fejezet.
Ebben igen közönséges dolgokról lesz szó, nevezetesen: házépitésről, faültetésről, mezei és falusi életről.
Hatodik fejezet.
Ebben meghal nagyapó és nagyanyó igen szép, s meghal egy könyv igen csuf halállal.
Hetedik fejezet.
Ebben folytatódik a csendes falusi élet, de hirtelen-váratlan megszakitja ezt égnek, földnek megrendülése, ami közönségesen világháborunak neveztetik.
Nyolcadik fejezet.
Ebben folytatódik égnek, földnek megrendülése s előreláthatóan következik a nagy összeomlás.
Kilencedik fejezet.
Ebben oly szomoru dolgokról lesz szó, amikről az iró nem szeret, de kénytelen beszélni.
Tizedik fejezet.
Ebben naplószerü feljegyzések, soha el nem küldött levelek lesznek, s az igen hosszura nyult könyv befejeződik.
Előszó
A magyar nemzet ezeréves életének legszomorubb tavaszán fogtam e könyv
irásába: az első fejezetek egy-két keserü kiszólását ez magyarázza. Azzal
az érzéssel ültem iróasztalomhoz, hogy e könyv irói pályám utolsó könyve
lesz - halálom után ha nyilvánosságra kerül. A vörös fergeteg elviharzott,
úgy tetszik, dereng a magyar ég, nem kell irásomat az asztalfiában
rejtegetnem. Az ország szine előtt róhatom le régi adósságomat ama nép
iránt, amely ezer évig őrizte, védte a keleti határt, s jutalma: "honját
a hazában" nem leli... Ugy állitom ország szine elé a székely népet,
amilyennek gyermekifjuságomtól életem alkonyáig láttam: erényeit nem
tulozom, hibáit el nem titkolom. Gyermekifju koromban e népnek élete
kedves, mosolygó idill, férfikorom s főképp életem alkonyának idején -
dráma. Lélekrenditő dráma. A népem élete is, az enyém is. Az olvasó
választhat hajlandósága szerint a két könyvre nőtt történet közül: idill az
egyik, dráma a másik. Ám jól esnék, ha amazt nem mosolyogná le, emettől nem
riadna vissza.
A Nagykunság földjén, Tóth János kedves barátom meleg fészkében, folytattam
s fejeztem be könyvemet. Reggelenként kaszálgattam, kapálgattam: igy
tápláltam az őserőt, az édes anyaföld legdrágább ajándékát. Igy tudtam
megóvni testemet, lelkemet az elernyedéstől. Kaszálgatás, kapálgatás. Kelet
felé sóhajtozás, közbe-közbe irogatás, körülöttem hontalanságomnak, lelkem
felétől elszakadt árvaságomnak nehéz bánatát enyhitö meleg szivek - legyen
áldott a Móricztanyai ház, annak gazdája, minden lakója!
Móricztanyán, 1920 szeptember végén.
Benedek Elek.