Előszó

Mikor "A hucul ló és tenyésztése Turjaremetén" c. munkámat megírtam, már tudtam, hogy az erdélyi apró lófajták tanulmányozása is éppen olyan szükséges és hézagpótló munka, mint aminő a hucul lovon végzett vizsgálatom volt. Erdély lótenyésztése, ez ősmagyar föld visszacsatolása idején, hihetetlenül züllött, lóállománya pedig rendkívül kevert, leromlott és kicsi volt. Az állam a bajon ideiglenes intézkedésekkel azonnal segített, de a végleges rendbehozatalhoz idő kell és mindenek előtt az anyag ismerete; ezt a munkát iparkodtam most részben elvégezni.

Munkám megírásához támogatást a Magyar Tudományos Akadémia és a M. K. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium adott; a M. K. Földművelésügyi Minisztérium Lótenyésztési főosztálya, valamint a Keleti Lótenyésztési Kerület Parancsnoksága, úgyszintén az egyes méneskari tisztek, mind a legnagyobb előzékenységgel iparkodtak segítségemre lenni. Munkám kiadását pedig a Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet kebelében működő Erdélyi Tudományos Intézet vállalta. Fogadják mindannyian hálás köszönetemet.

Ennek a munkámnak van egy nagy fogyatékossága: minden vizsgálatom csak kancákra terjedt ki; hogy miért, elmondom később. Minthogy azonban az összehasonlításoknál más fajtáknak szintén csak a kancáit vettem tekintetbe, az eredmények helytállók.

Fentidézett munkámnak meglett az a boldogító eredménye, hogy a hucul lófajta ma országszerte ismert és megbecsült, tenyésztése a legjobb kezekben van, kihalásától nem kell tartani és így igen nagy hasznára lesz az államnak. Boldog lennék, ha a székely és a békási lófajta is ily nagyfokú megértésre találna.

Kolozsvár, 1942. október hó 17-én.

Dr. Hankó Béla
egyetemi ny. r. tanár.