Előszó

Vannak rejtőzködő költők, akik benne élnek az időben és a felejtés különös hálóján ringatja lelkük a múlt tovább épülő darabjait. Viszonyban vannak az idővel, hús-vér hidak emlékek és vágyak között. A lét pillanatnak tűnő egészét teszik mássá. A költők emberi lényegünk tartópillérei.

Forrai Eszter különös alkatú lírikus. Költészete örökké változó végpontok közt pulzál. E mozgás hajtóereje az örök vágy, a végtelen érzékenység, akár az univerzum, akár egy porszem gigantikus vagy éppen "halandó" számára észlelhetetlen sóhajtásaira figyel. Forrai Eszter versei lírai életrajzok. Sorsának jogán nevét az asszonyköltők sorában Hervay Gizella, Beney Zsuzsa mellett említhetjük, akik a lelkükre mért tragédiákat költeményekké oldották, s így szenvedéseik gyökeréből kínzóan gyönyörű költészet növekedett.

Bár Forrai Eszter elsősorban a gyötrő gyermekkor, a halál partján való bizonytalan létezés, a háború még ma is lángoló emlék-jajkiáltásai, a menedékből pusztulásba hurcolt édesapjának emléke nyomasztja, de a létezés labirintusában egyre beljebb haladva, lelkét felnőttként, asszonyként lényegükben más, de mélységükben azonos kínok gyötrik. Ahogy ő mondja egy helyütt: "az ihlet a szenvedésből született".

Szelíd hangú édesanyja évekkel ezelőtt a csillagok közé vándorolt; költői küldetése talán akkor teljesedett ki igazán, hisz az átélt árvaság, hiány érzését, vigasztaló menedékként, betölti, megszelídíti, lecsillapítja egy másik: az anyaság érzése. A gyönyörből fogant kilenc hónapnyi várakozás és a várakozásból hullámzó eksztázis, a szülés boldogsága, a teremtés gyönyörűségét idézi meg.

Forrai Eszter élete, költészete (végül is sajátosan eggyé olvadt) ettől kezdve a felelősség iránytűje által irányíttatik. Szenvedés, boldogság, vágyak és kínok, tények és érzések láthatatlan hálójában vergődik az ember. S e keserű végtelent édesíti meg legemberibb kínunk: a szerelem. S a szerelmet nem szabad hazudni. Forrai Eszter törvényként tudja ezt. Ezért a hallgatás szemérmét meg-megoldják a hol csendes, hol tombolón táncoló kitárulkozások, az őszinte tisztaság hangjai.

Forrai Eszter rejtőzködő alkat, de igazán mégsem titkolja lelkének kincseit. Versei villámok árnyékában születnek és a zátonyra sodort kínok sóhajként mégis partot érnek, mert Forrai Eszter a hullámlépcsőkön egyre felfelé halad. Költészetének-életének nyilvánvaló titka: a végtelen remény.

Gülch Csaba