
CÍMLAP
Forrai Eszter
A Harmadik
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
A Harmadik (- naplórészlet)
Lépcsők
Apám emlékére
Gyerekszobám
Évfordulóra
Mama
Sírkő helyett
Egy sírkőre
Kék világ
Vörös falak
A gyermek köszöntése
Anna jár
Régen megírt és el nem küldött levél Annához
Anna első fogai
Anna az erdőben
Sietsz
Nyíló virág
Ötéves lányom
Anna köszöntése
A termosz
Miért szomorú a fűzfa?
A fehér ló története
Előszó
Vannak rejtőzködő költők, akik benne élnek az időben és a felejtés különös
hálóján ringatja lelkük a múlt tovább épülő darabjait. Viszonyban vannak az
idővel, hús-vér hidak emlékek és vágyak között. A lét pillanatnak tűnő
egészét teszik mássá. A költők emberi lényegünk tartópillérei.
Forrai Eszter különös alkatú lírikus. Költészete örökké változó végpontok
közt pulzál. E mozgás hajtóereje az örök vágy, a végtelen érzékenység, akár
az univerzum, akár egy porszem gigantikus vagy éppen "halandó" számára
észlelhetetlen sóhajtásaira figyel. Forrai Eszter versei lírai életrajzok.
Sorsának jogán nevét az asszonyköltők sorában Hervay Gizella, Beney Zsuzsa
mellett említhetjük, akik a lelkükre mért tragédiákat költeményekké
oldották, s így szenvedéseik gyökeréből kínzóan gyönyörű költészet
növekedett.
Bár Forrai Eszter elsősorban a gyötrő gyermekkor, a halál partján való
bizonytalan létezés, a háború még ma is lángoló emlék-jajkiáltásai, a
menedékből pusztulásba hurcolt édesapjának emléke nyomasztja, de a létezés
labirintusában egyre beljebb haladva, lelkét felnőttként, asszonyként
lényegükben más, de mélységükben azonos kínok gyötrik. Ahogy ő mondja egy
helyütt: "az ihlet a szenvedésből született".
Szelíd hangú édesanyja évekkel ezelőtt a csillagok közé vándorolt; költői
küldetése talán akkor teljesedett ki igazán, hisz az átélt árvaság, hiány
érzését, vigasztaló menedékként, betölti, megszelídíti, lecsillapítja egy
másik: az anyaság érzése. A gyönyörből fogant kilenc hónapnyi várakozás és
a várakozásból hullámzó eksztázis, a szülés boldogsága, a teremtés
gyönyörűségét idézi meg.
Forrai Eszter élete, költészete (végül is sajátosan eggyé olvadt) ettől
kezdve a felelősség iránytűje által irányíttatik. Szenvedés, boldogság,
vágyak és kínok, tények és érzések láthatatlan hálójában vergődik az ember.
S e keserű végtelent édesíti meg legemberibb kínunk: a szerelem. S a
szerelmet nem szabad hazudni. Forrai Eszter törvényként tudja ezt. Ezért a
hallgatás szemérmét meg-megoldják a hol csendes, hol tombolón táncoló
kitárulkozások, az őszinte tisztaság hangjai.
Forrai Eszter rejtőzködő alkat, de igazán mégsem titkolja lelkének
kincseit. Versei villámok árnyékában születnek és a zátonyra sodort kínok
sóhajként mégis partot érnek, mert Forrai Eszter a hullámlépcsőkön egyre
felfelé halad. Költészetének-életének nyilvánvaló titka: a végtelen remény.
Gülch Csaba