Bevezetés

Minden nagyobb társadalmi-gazdasági változás felveti az alapvető erőforrások (termelési tényezők) tulajdonának kérdését. Ezek közül is kiemelt fontosságú erőforrás a föld, amely mindig is különleges szerepet töltött be a termelési tényezők között. Hosszú évek csöndje után csupán másfél évtizede ismét a közbeszéd tárgya a földár és földpiac igen szerteágazó kérdése. A versenyképes mezőgazdasági termelés, a gazdaságos üzemméret, a birtokstruktúra évszázadok óta újra és újra fellángoló vitákat kiváltó téma, amely most, az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán ismét előtérbe került.

Miközben Nyugat-Európában viszonylag törésmentesen, természetes fejlődés következményeképpen alakult ki a jelenlegi gazdasági szerkezet, Magyarországon csak az elmúlt hat évtizedben is hatalmas sokkok rázták meg a mezőgazdaságot: az 1945-ös földosztás, majd a termelőszövetkezetek erőltetett szervezése, s végül a rendszerváltozás utáni kárpótlás sajátos volta. Közben a mezőgazdasági termékek árainak először mesterségesen alacsony szinten tartása, majd a 90-es években hirtelen felszabaduló árak és egyidejűleg a támogatások leépítése sokkolta az ágazatot, s szétzilálta a korábban sem egészséges szerkezetű mezőgazdaságot. A földtulajdon és a gazdálkodás sok esetben elválik egymástól, miután a kárpótlás sok olyan embert is földhöz juttatott, akinek már alig van kötődése a gazdálkodáshoz. Mindezek eredményeképpen azt látjuk, hogy a földstruktúra nem jutott nyugvópontra, a földpiac szereplői arra számítanak, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás után újrarendeződnek a tulajdonviszonyok.

A gazdaságos termelési struktúra és a birtokszerkezet kölcsönösen függ egymástól, mindenféle birtoknagyság lehet gazdaságos, ha megtalálja a megfelelő termékstruktúrát. Végső soron a termékek iránti piaci kereslet a meghatározó, s ehhez kell alkalmazkodnia a gazdaságos üzemméretnek, mindehhez azonban hosszú idő és megfelelő mennyiségű tőke szükséges. Arról, hogy mi a kívánatos irány, a szakemberek véleménye megoszlik. Az Európai Unióhoz való csatlakozás sürgetővé teszi az átalakulást, miközben a történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az erőszakos beavatkozás sohasem vezetett jóra. A magyar mezőgazdaságot az önkényes beavatkozások torzították el. Ha azonban hirtelen szabadítanák fel a korlátokat, akkor éppen ez jelentene újabb torzítást. Az elmúlt évtizedek vizsgálatai azt mutatták, hogy nem jó megzavarni a mezőgazdaság alkalmazkodási folyamatát.

Ha a szerves fejlődés útjára akarunk lépni, szembe kell nézni azokkal a tényekkel, amelyek a jelenhez vezettek, és tükröződésükkel a közgazdasági gondolkodásunkban. A földpiac és földár kérdésben különösen gyakran találkozunk olyan vitákkal, ahol az egyik fél racionális érveket vonultat fel, a másik fél pedig emocionális válaszokat ad. Mindezen érvek gyökerei sokszor visszanyúlnak történelmünk korábbi időszakaihoz. Ma is érvényes az, amit Kautz Gyula írt több mint száz évvel ezelőtt "...eszmemozgalmunk kritikai áttekintése nemcsak a helyes és helytelen irányok és célok, hibák és tévedések felismerését nyújtja, hanem a jelenbeli és a jövőben követendő helyes irányok és törekvések jobb felismerésére is vezethet."

A dolgozat célja az, hogy áttekintést adjon, mi is történt a földpiaccal az elmúlt fél évszázadban, hogyan jutottunk el a mai torz - átmeneti - birtokstruktúrához, s hogy összefoglalja azokat a gondolatokat, amelyek - elsősorban az utóbbi fél évszázad során - formálták a magyar közgazdasági gondolkodók érveit a föld árával kapcsolatban. Figyelmemet a jelen helyzetet leginkább meghatározó korra - a II. világháborútól a rendszerváltozásig terjedő időszakra - összpontosítottam. Az értekezés ennek megfelelően azt kívánja bemutatni, miért és hogyan szűnt meg a földpiac, hogyan működött az erőforrás hasznosítás megfelelő piaci árjelzés nélkül, s milyen kísérletek történtek a hiányzó földár pótlására, s ezek miért nem vezettek (vezethettek) eredményre.

A vizsgált időszakot a földpiac szempontjából alapvetően három szakaszra bonthatjuk: az első időszak a földosztástól a kollektivizálás befejezéséig tartott, ezt az időszakot leginkább a földpiac "elsorvasztása" jellemzi. A második időszak a hiányzó földár pótlására tett kísérletek sorozata, a harmadik időszak pedig a földpiac újjáalakulása.