12. Egy bajtárs, Pintér Imre elvesztése

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

No a lényeg az, amikor már kezdett kitavaszodni, akkor megszüntették a síszázadot, és a régi beosztásomba tértem vissza. Bizony volt olyan, amikor egyszer megint el kellett vállalkozásra mennünk a Navl'a folyóig. De még akkor igen-igen kemény hidegek voltak, sőt még hó is esett, de már mint gépkocsivezető mentem a két gépágyúval egy gyalogoshoz.

Azt nem tetszett mondani, hogy a gépkocsikat mi helyettesítette? Mivel szállítottak Pali bácsiék?

Orosz paraszt szánkóval, ők szállították a magyar katonákat egyik helységből a másikba kenyérért. 1942 szeptemberében leesett az első hó, kocsival már nem lehetett közlekedni.
Muzsik egy szánkó kenyérrel. Savanyú kenyér volt az övék, kevés liszt sok korpa.

Akkor mi mentünk gépkocsikkal télen a nagy hidegben víz nélkül a hűtőben, és nem olvadtak ki a csapágyak, olyan hideg volt. Hát természetesen sokkal óvatosabban vezettünk, mint amikor a hűtő tele volt vízzel és rendesen tudtuk hűteni. Hát személykocsi szó se lehetett róla, hogy mozogjon, még a teherkocsik között is volt egy-kettő, amelyiket hát nem kellett eldobni, hanem javításra küldeni, amelyiknek a csapágya kiolvadt a víz nélkül való járásnál, amikor fölfelé [kellett menni], vagy terhelni kellett jobban, de az csak egy-kettőnél fordult elő. Nos mikor így elindultunk az említett vállalkozásra a két gépágyúval, egy gyalogos zászlóalj mellé voltunk beosztva, elég messze volt Lokot'-tól a Navl'a folyó. Annak a partján ástak lövészárkot a gyalogosok, a hátuk mögött pedig mi foglaltunk tüzelőállást.

Navl'a, a parancsnoki szakasz szállás előtt. A nagy hideg miatt glicerines keveréket használtak fagyállóként a gépkocsik hűtőrendszerében. Később fagybrigádok alakultak, ezek egymást váltva kétóránként járatták a motort.

Hát nagyon mérgesek voltunk, mert két löveggel mentünk mi, két gépágyúval, és a parancsnok, az ütegparancsnok jött velünk. Amikor odaértünk és a zászlóalj mögött, a zászlóalj az csatárvonalban helyezkedett el, és lövészárkot ástak, mi pedig a hátuk mögött [foglaltunk állást], és az ütegparancsnok kiadta a parancsot a két löveg között egy bunker ásására. Hát elképzelni azt, hogy abba a fagyos földbe mit jelentett az! Ott ástunk bizony rangra való tekintet nélkül mindannyian, és hát a végén bizony nagyon jó volt, mert egy kis meleg hely volt.

No, kezdett besötétedni. Egyszer elölről a gyalogság vonalából éktelen lövöldözést hallunk, és kérték a segítségünket. Hát elkezdtünk mi a két gépágyúval természetesen a folyón túlra lőni, ahonnan a gyalogságra lőttek. Persze mikörülöttünk is röpködtek a golyók, hol ez, hol az, még az aknák is robbantak, és egyszer csak a hátunk mögött az erdőből miránk is éktelen tűz zúdult.

Gépágyú és személyzete

No ez úgy szokott lenni, hogy ha valamelyik ilyen zászlóaljhoz beosztanak bennünket, akkor az erdőben, ahol nem csak elölről lehetett támadást várni, hanem hátulról is partizánok részéről, hátunk mögé szoktak adni egy szakasz gyalogost, aki a hátunkat védi. Hát itt meg nem adtak. Hamar gyorsan rádión – mert telefonösszeköttetés is volt, az ütegparancsnokunk és a zászlóaljparancsnok között – hát hamar gyorsan kért, de az meg nem tudott adni, mert ők is olyan tüzet kaptak. Megfordítottuk az ágyúcsövet. És az egyikkel a mi ellenünk támadó ellenséget lőttük, az erdőt, a másikkal segítettük a gyalogságot. Igen ám, de bizony egyik kezelő leesett a löveg... Hárman vannak tulajdonképpen a gépágyún rajta, mégpedig az egyes, amelyik a csövet vízszintesen mozgatja, másik oldalon a kettes, amelyik függőlegesen, és a töltő a hármas szám, amelyik tölti a gépágyút. Hátul állt a lövegvezető, aki az elsütőkart fogja, egyenként az ágyún lévő irányzóknak is van egy elsütőpedáljuk, de általában a lövegvezető szokta elsütni az ágyút, aki hátul áll.

Légvédelmi gépágyú tüzelőállásban. A kezelők védtelenek, könnyen le lehet őket "szedni"

Hát egyik kezelő a másik után [esett le], volt, amelyik rögtön halálos lövés érte, volt, amelyik csak megsebesült. Hát természetesen minket minden, a kiképzésnél minden számot betanítottak velünk úgy az ágyúnál, mint a gépágyúnál. Ott is, ha kiesett egy kezelő rögtön beugrott helyette egy másik. Fogytunk, fogytunk, és egyszer az én Pintér Imre komám, akivel Félegyházán ismerkedtünk össze bevonuláskor, beugrott az egyes helyére. De egy pár perc múlva megsebesült a lövegvezető tizedes is, ahelyett meg beugrottam én. Hát nem sok lövést engedtem én ki, amikor egyszer észreveszem, hogy az én Imre barátom is dől le az ülésről. Elkapom, helyette is beugrottak, énhelyettem is beugrottak, és rögtön vittem le a bunkerbe.

Hát ott a lámpás mellett – akkor többen is jöttek oda segíteni – lámpás mellett látszik az, hogy a hasán egy borzasztó nagy seb van. Talán még akkor nem is nagyon vérzett. De az Imre már nem volt észen, én tartottam a karjaimban, és a karjaimban halt meg.

Navl'a folyó, halászat kézigránáttal. A képen látható helytől nem messze halt meg Pintér Imre.

Hát a parancs az volt ott a háborúban, hogy aki ahol elesett, ott kellett eltemetni. Hát engem nagyon bántott az, hogy Imrét ott a Br'anski erdőben a Navl' partján – mert a Navl' körülbelül akkora folyó, mint a Zagyva – hogy ott legyen eltemetve. No most az eredeti kiindulási helyünkön Lokot'-on, ott nem is messze, egy út választott csak el bennünket a szálláshelyünknél, egy nagy háromemeletes épület volt, amelyik hadikórház volt. Még arra is emlékszem, hogy egy [Vásárhelyi] nevű szegedi orvos őrnagy volt a kórház parancsnoka, és én valahogy szerettem volna nagyon, hogy ott – akik meghaltak a kórházba, a kórház körül voltak eltemetve, ott volt egy hősi halott temető – és szerettem volna valahogy oda juttatni.

Hóhányás a lokot'-i kórház és a hősi temető mellett

Hát de ez volt onnan, én nem tudom harminc vagy ötven, vagy hány kilométerre. De az ütegparancsnokom beleegyezésével az amerikai Fordon, ahol én lőszert szállítottam, voltak már üres rekeszek is, a fülke mögött csináltunk egy helyet, és Imrének a holttestét oda tettük, fektettük, és a tetejébe, már nem úgy hogy közvetlen rá, hanem raktunk lőszeres rakaszokat, hogy ne látsszon. És én hát majdnem egy hétig hurcoltam, mire visszaértünk a szálláshelyünkre.

A hadikórházban pedig volt nekem egy hadapród őrmester fogorvos, akivel megismerkedtem és közelebbi barátságba kerültem – annak a nevét sem tudom már megmondani – beszéltem vele, hogy hogy tudnánk bejuttatni? Adott egy tippet, azt mondja, hogy tegyük hordágyra és vigyük át, kocsival álljunk meg a kórház előtt és vigyük be letakarva, mint sebesültet. Ő majd elintézi a fölvételét, és ott fog papíron meghalni, és akkor oda lesz eltemetve. És úgy is volt. Amikor átvittük, nagyon csúnya ónos eső esett, és amikor vittük be, levettük a kocsiról, a teherautóról – azzal a kocsival, amivel őt hurcoltam majdnem egy hétig, vittük át – és amikor vittük be a hordágyon ez az orvos őrnagy, a [Vásárhelyi], a harmadik emeleti ablakból kiabál le: Ne szuszogjanak ott emberek, az a szerencsétlen halálra ázik! No bevittük, el is lett intézve, a temetése is megtörtént, ott én le is fényképeztettem magam, ott térdelek a sírja mellett, a keresztje mellett, és még ha jó szemű valaki, vagy nagyítóval nézi, a nevét is el tudja olvasni rajta, hogy Pintér Imre.

Pintér Imre sírjánál

Ezzel kapcsolatban énnekem már több mint fél évszázada lelkiismeret-furdalásom van, mert amikor vége lett a háborúnak, nekem nem volt – azt tudom, hogy szentkúti volt Imre és egy özvegy édesanyja volt neki – nem volt lelkierőm, hogy valami módon értesítsem. Akkor még nem volt ilyen telefonkönyv, mint most, és el se tudtam képzelni, hogy az édesanyjának telefonja is van. Gépkocsival dolgoztam én, úgyhogy lett volna nekem mivel eljutni Szentkútra, de mondom eleinte lelkierőm nem volt, később pedig már szégyelltem volna. Most nemrégen már a lelkiismeret már annyira furdalt, hogy megpróbáltam a szentkúti [telefonkönyvet] – hát ugye Petőfiszállás lett – ott találok én a telefonkönyvben négy Pintér nevezetűt. Fölhívtam egyenként, hogy hátha valaki leszármazottja, de nem tud róla senki se. Na ennyit akartam mondani erről, ami mondom a lelkiismeretemet még most is furdalja.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.