Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet


18. Bajáról Komáromba

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Majd nemsokára elvittek bennünket – már először felszerelték a második ágyús üteget is – és utána teljes felszereléssel elvittek bennünket Nyírbogdányba, ahol volt egy olajfinomító. Talán nem is éppen ott, mert úgy emlékszem rá, hogy ahol az olajfinomító volt, az három betűs [település] volt.

Onnan engem visszavezényeltek Bajára, mert azt mondták, hogy még egy harmadik ágyús üteget is fel kell szerelni, és azt a felszerelést nekem kell végrehajtani, mert én leszek ott, abban az ütegben a szolgálatvezető. Be is öltöztettem annak az ütegnek a legénységét. Amikor megkezdtük volna a kiképzést, hasonlóan az előzőhöz, hogy a Szúnyog-szigetre egy ágyúval mentünk volna ki – mert ezek tartalékosok voltak, és nem kellett alapkiképzést adni nekik, csak éppen felújítani az ágyúhoz való szakmai dolgokat – amikor már majdnem vittük ki a löveget a szigetre, akkor jött egy parancs, hogy mégis le kell szerelni. Le is szereltem az embereket. Az alatt a kis idő alatt, még két hét sem telt el, már lett nem tudom én hány sapka és derékszíj híja, de aztán mégsem kellett annak az árát nekem megtéríteni.

Aztán visszavezényeltek Nyírbogdányba a második ágyús üteghez. Amikor mentem vonattal, Szolnokon bombáztak. Bombázták a pályaudvart. Ott nekem nem lett semmi bajom sem, ellenben a katonaládámat lebombázták. Hát abban is a váltás fehérneműim voltak, az elveszett, még nagyobb erkölcsi veszteséget okozott az, hogy a feleségem nekem adott egy ilyen nem tudom hat vagy tizenkét képből álló fényképharmonikát, az is elveszett. No visszamentem Nyírbogdányba, onnan talán egy-két hetet se töltöttünk minden esemény nélkül, amikor áthelyeztek bennünket Tokajba. Ott adtak egy még új lokátort. Ez a radarnak az őse volt, hasonlított, illetve ugyanúgy nézett ki, mint a mostani televízió.

Úgy nézett ki mint a parabolaantenna, csak nagyban. Ez körülbelül olyan két méter volt, ha nem nagyobb átmérőjű. Ugyan olyan homorú volt, mint a parabolaantenna, és ez négy kerékre volt felszerelve, lehetett vontatni. Tokajban akkoriban voltak ezek az esti berepülések, orosz gépek voltak, és bombáztak Magyarországon hol itt hol ott, és bizony az első alkalommal, amikor a lokátorral lőttünk, azzal nem találtunk el – illetve lőni hát nem közvetlen, hanem az rá volt csatlakoztatva a lőelemképzőre – de már a második este már sikerült vele lelőnünk egy repülőt. De tök sötétben. Harmadik este szintén, a negyedik este szintén, úgyhogy lelőttünk négy este, már inkább olyan fél éjszaka volt, három orosz gépet, amikor a negyedik esti berepülés, már negyven kilométerre elkerült bennünket. Hát ugye a mi ágyúnkkal célzott lövést nyolcezer méterre tudtunk leadni, ellőni el tudtunk tizenkét kilométerre, de az már nagyon bizonytalan volt.

Nyírbogdány, 1944.07.12.
Olajfinomító védelmét látták el orosz repülőgép lelövése után.

Tokajban hát énnekem egy külön háznál szállásom volt, nagyon jó helyem volt. Na ott pedig megkaptuk a menetkészültségre a parancsot, amikor sorozatosan elkerültek bennünket az orosz gépek, így ott nekünk nem vették semmi hasznunkat se, be kellett a tokaji pályaudvaron vagonírozni. Amikor már majdnem befejeztük a vagonírozást, hát mindenki tudja, meg láthatja, hogy a tokaji pályaudvar nem messze a hídtól, a kúp alakú hegy egyik oldalában van, és egyik felől a pályaudvar, azután a sínek, utána ez a hegy következik, amiben vannak ilyen üregek.

Amikor már majdnem befejeztük a vagonírozást, hát elkezdték égtelen bombázni az orosz gépek nappal a pályaudvart. Hát mi behúzódtunk oda a vermekbe a hegyoldalba, így nem történt [bajunk], de még a szerelvénynek, amelyikbe bevagoníroztunk, azt sem érte semmi találat sem, csak ott a környékbe hullottak a bombák. No most nekünk a cél Komárom volt. Hát elment a vasúti szerelvény, én ott maradtam egy pár emberrel, és voltak ilyen apró dolgok, amiket nem a vasúti szerelvényre raktunk fel, hanem nekem kellett gépkocsival Komáromba elvinni. Hát bizony, az jó pár száz kilométer onnan. Szerencsen keresztül mentem, mert nekem hármat kellett fordulnom Tokaj és Komárom között. Hát, ha egyáltalán szerencsének lehet mondani, hogy nekem egy fogam nagyon fájt, azért mondom, hogy talán szerencse is volt, mert másképp elaludtam volna, de így a fogfájás nem engedett.

Komáromban az Igmándi út mellett volt egy nem tudom, az útról nyilván még száz méter, vagy kétszáz méter a tüzelőállás, ahol egy ilyen major-féle lehetett akkora épületekkel, hogy az egész üteg oda kényelmesen befért. Amellett volt a tüzelőállás, nekem pedig, – már a tiszteknek, aki nem akart ott a tüzelőállásban lakni, vagy tiszthelyettesnek, – nekem csináltak közvetlen az Igmándi úton az Igmándi erőddel szemben egy szálláshelyet. Az Igmándi erőd olyan volt, hogy ott az egész osztályparancsnokság elfért.

Ott voltunk addig, bizony még az oroszok nem értek a Tisza partjához, illetve az üteg ott volt továbbra is, és majdnem minden nap kellett lőnünk, mert majdnem minden nap jöttek a bombázók a Duna felett. Volt, amikor Komáromot, volt, amikor Győrt bombázták, volt, amikor tovább mentek a Duna felett egészen Ausztriáig, Németországig, és annyit elértünk, mert a gépek százával jöttek, hogy amikor úgy közéjük vagy feléjük lőttünk, hát szétspricceltek, és akkor a többi gép nem a Duna felett, hanem a Duna vonalát elhagyva repült tovább.


Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet


Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.