Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet


35. Vissza Magyarországra

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

No így ment ez egészen addig, [amíg ismét nem indítottak vonatot az amerikaiak a hadifoglyok hazaszállítására]. Most arra nem emlékszem én, hogy amikor értesítettek bennünket, hogy a következő hazatérő szerelvényre mi is be leszünk sorolva, hogy hol is szálltunk mi fel, illetve honnan indult a szerelvény. Nem tudom, de a lényeg az, hogy felkerültünk rá. Minden vagonban, mert ilyen csukott, zárt vagonban lettünk [szállítva], nem is [úgy], mint valamikor én hallottam, hogy az első világháború alatt amikor a katonákat szállítottak, hogy vagy negyven katona, vagy nyolc ló volt egy zárt vagonban.

Hát mi nem voltunk még negyvenen sem, úgyhogy kényelmesen elfértünk. Amit gondoltunk, vagy akartunk hozni magunkkal, akár ruhaneműt, bármit hozhattunk, és amelyik amerikai katona őrként a mi vagonunkban volt, az is nagyon jó ember volt, és szinte atyailag vigyázott ránk. Sose felejtem el, mert Bécs előtt, amikor az orosz zónát elértük, akkor az oroszok átvizsgálták a kocsit.

No még azt nem mondtam előzőleg, hogy nekem megvolt a pisztolyom is, ott volt a cuccaim között. Az amerikai katona érdeklődött, a vagonunkban volt olyan, aki németül tudott beszélni, és az amerikai katona is tudott németül beszélni. Hát nem volt perfekt, se az egyik, se a másik, de azért meg tudták érteni egymást. Az amerikai katona érdeklődte, hogy van-e valamelyikünknél [pisztoly]? Mert azt sem tudom számszerűen megmondani, hogy katonák mennyien voltunk, és civilek mennyien voltak, hát vegyesen voltunk, férfiak, nők. No azt válaszoltam tolmáccsal, amikor beszélt az amerikai katona, hogy hogy képzel ilyet! Az mondja, hogy nem rossz indulatból kérdezi ő, hanem ha valakinek volna pisztolya ő nagyon szívesen megvenné. Ő adna még húsz napi amerikai ellátást is érte.

Hát ott kérdezte ez a magyar, hogy miért akar fegyvert venni? Azt mondja, nem tudja [elképzelni], hogy micsoda vagyont kapna ő azért, ha tudna egy magyar pisztolyt vásárolni! Nem volna érdekes, hogy magyar-e, nem-e a pisztoly. [Ha sikerülne fegyvert vásárolni, hát ugyan úgy csinálná, mint a többi amerikai katona], hogy ilyen rovátkákat vésne rá, hogy ennyi fasisztát ölt meg ő azzal a pisztollyal. Hát persze folyamatosan mondta ez a magyar, aki az amerikaival beszélt, és akkor én hagytam magam, jelentkeztem: nekem van. Volt is hozzá két táram. Az amerikai katona mintha egy franciát becsületrenddel tüntettek volna ki, úgy megörült, és valóban hozta a húsz napi amerikai ellátást. Különféle konzervek, csokoládé, cukrok, minden! Hát én szétosztottam az egész vagonban, voltak ott gyerekek is. Úgy megörültünk, mint majom a köszörűkőnek.

Így értünk el az orosz zónáig, ahol az oroszok átvizsgálták [a vonatot]. De az csak amolyan tessék-lássék vizsgálat volt, és mi pedig akkor már hallottuk, még Ausztriában a táborban, hogy miért nem indítottak az amerikaiak két vagy három szerelvény után egy negyediket is, hogy átvitték Magyarországon, és vitték Oroszországba. Mi is izgultunk, hogy Úr Isten mi lesz! Hát be is értünk Hegyeshalomnál az országba, és jöttünk tovább, majd azt hiszem Győrnél, ott a Bécs-Budapesti vasútvonaltól elkanyarodtunk, és mentünk Székesfehérvár felé. Hát nem tudtuk mi akkor, hová visznek bennünket!

Székesfehérváron kötöttünk ki, ahol kivagoníroztak. Előzőleg Győrnél, sose felejtem el, hogy felugrott, amikor még mozgott a vonat, amikor meg akart állni a győri pályaudvaron, fölugrott egy orosz tiszt. Azt hiszem, hogy főhadnagy volt, vagy százados, nem tudom már. Utána meg szerettek volna ilyen idős asszonyok, ahogy a batyujukból meg tudtuk ítélni [árulni akartak], azok is ugráltak fel abban a pillanatban [ahogy] megállt a vonat. Ilyen feketézők voltak, vagy kofák voltak, nem tudom, de az orosz tiszt – tudniillik amikor megállt a vonat az amerikai katonánk leugrott, és nem tudom hová szaladt előre – és ez az orosz tiszt, meg ezeket az idős asszonyokat majdnem úgy, mint Oroszországban, amikor a tarkólövések folytak a partizánokkal, majdnem úgy, csak nem hátulról, hanem elölről, lábbal rugdosta le.

Úgyhogy szerencsétlenek ott hemperegtek, és ki jajgatva, ki amúgy, ha fel bírt állni, el kellett onnan mennie. No mikor a visszajött a mi amerikai katonánk, és látta, hogy mi történik, felugrott, és a géppisztolya tusával úgy mellbe vágta ezt a tisztet, hogy az meg magáról a vagonról egyből hanyatt esett, le a földre. Aminek mi nagyon örültünk.


Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet


Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.