Bevezetés

Az elmúlt évtizedek középkortörténeti kutatásainak köszönhetően ma már közismert, hogy a korabeli Magyarországon mennyire szoros összefüggés tapintható ki a politikai hatalom és a várak birtoklása között. E megállapításból az is egyértelműen következik, hogy még a "köztörténeti" kutatás sem nélkülözheti az olyan aprólékos vizsgálatokat, amelyek érdeklődésük homlokterébe egyes hatalomból részesülő családokat, azaz a bárói réteg és a várbirtokos nemesség képviselőit állítják. A családtörténeti megközelítés e két társadalmi réteg vizsgálata esetén kétségtelenül nem csupán társadalomtörténeti, hanem politikatörténeti eredményekkel is kecsegtet. Az alábbiakban egy olyan előkelő család történetét és politikai szerepét igyekszem feldolgozni, amelynek egyik tagja a Jagelló-korban bárói méltóságot is betöltött, és ezáltal a két Jagelló király kormányzatának fontos szereplőjévé lépett elő. Dolgozatom részletesen éppen egy évszázad történéseit mutatja be, attól kezdődően, hogy megszerezték első, egyben névadó várukat (1446), egészen a család fiági kihalásáig (1546).

A Korlátköviek kiválasztását több szempont indokolta. Leginkább természetesen saját társadalomtörténeti érdeklődésem befolyásolt, hiszen a nemesi előkelőknek vagy várbirtokos nemeseknek nevezett réteg politikai súlyával és társadalmi pozíciójával kívántam foglalkozni. E társadalmi csoportot - amelyet a XV. század elejétől akkor is egregius (vitézlő) tiszteleti címmel illettek, ha semmilyen erre jogosító tisztséget nem viseltek - éppen az különböztette meg a társadalmi hierarchiában alattuk elhelyezkedő tehetős középbirtokos (bene possessionatus) nemesektől, hogy egy-két erősséget és általában több száz jobbágyháztartást birtokoltak, tagjai gyakran jutottak be a királyi udvarba, miáltal ritkán bárói tisztséget is szereztek. A kora újkorban e családok az új, nyugati típusú főnemesi címek megszerzésével hamar beolvadnak az újkori magyar arisztokrácia soraiba. Másfelől az is egyértelmű volt számomra, hogy e vizsgálatot az általam évek óta vizsgált északnyugat-magyarországi régió, azon belül is Nyitra megye egyik e réteghez tartozó családjával érdemes elkezdenem. A középkor végén a megye többi várbirtokos rokonsága (Apponyi, Cobor, Gimesi Forgács, Keselőkői Majtényi) közül - részben demográfiai okokból - e család rendelkezett a legjelentősebb vagyonnal, és a Mohácsnál elesett Péter udvar-, illetve ajtónállómester révén tagadhatatlanul a legnagyobb befolyással is. Jóllehet közvetlen szomszédságukban a Coborok hasonló vagyont mondhattak magukénak, bárói tisztségekkel őket is csak a Mohács utáni évtizedekben tüntették ki. A történész számára szintén szerencsésnek bizonyul az a szempont, hogy a család két évtizeddel a középkor hagyományos zárópontjának tekintett esztendő után kihalt, így történetüket vizsgálva nem szükséges mesterséges korszakhatárokat kijelölnünk. Kétségtelen, hogy Nyitra megye a családtörténeti kutatások terén szerencsés helyzetben van; fontosnak tartom ugyanakkor megjegyezni, hogy a magyar történeti irodalom ma már klasszikusnak tekintett családtörténeti műve, Fügedi Erik Elefánthyak-ja az alábbi dolgozat megírása során nem biztosíthatott számomra kontroll-anyagot: míg az Elefántiak a késő középkorban tekintélyes megyei középbirtokosok voltak, addig a Korlátköviek várbirtokos előkelők, majd bárók lettek, akiknek vagyona, hatalma és ezáltal mindennapi törekvései egészen más téren mozogtak, mint említett megyebéli társaiké.

Célkitűzésem tehát alapvetően kettős: a család történetének megírásánál hangsúlyosan törekedtem politikai szerepük felvázolására, de igyekeztem az ezzel szorosan összefüggő társadalmi hátteret is a lehető legpontosabban megrajzolni. Módszerem igen egyszerű volt: teljességre törekvő adatgyűjtést folytattam. A különleges középkori forrásadottságoknak megfelelően elsősorban arra összpontosítottam, hogy a család által birtokolt településekkel együtt levéltáruk töredékei mely családok kezére vándoroltak; másfelől a birtokaikhoz közel eső hiteles helyi és városi levéltárakat, több nyugatfelvidéki családi levéltárat, végül mutatói segítségével a legnagyobb középkori oklevélgyűjteményt, a Neo-regestrata Acta-t vizsgáltam át. Az így nyert nagy mennyiségű, főként okleveles adatot a következő tematikus egységek köré csoportosítottam: a családfők életrajza (tisztségeik és feladataik, familiárisi, udvari, bárói tevékenységük, várak megszerzése, családi kapcsolatok), a birtokvagyon alakulása és társadalomtörténeti szempontok (familiárisok, rezidencia, műveltség). Minthogy dolgozatom egy évszázad történéseit vizsgálja, ráadásul egy család szemszögéből, természetesen nem lehetett célom az, hogy egy- egy országos jelentőségű politikai eseménynél hosszabban elidőzzek; ezek esetében csupán a családtagok szerepére összpontosítottam. Szintén nem törekedtem arra, hogy olyan hagyományos családtörténeti munkát írjak, amely a középkori magyar forrásadottságokból következően jól feltérképezhető, gyakran sok éven át húzódó birtokpereket is részletesen ismertetve, alapvetően időrendben haladva mutatja be a vizsgált család történetét. Kivételt csupán a váruradalmak ügyében támadt perekkel tettem, amelyeket politika- és társadalomtörténeti vetületük miatt érdemesnek véltem a bővebb ismertetésre.

Mivel a család birtokait nem egy, hanem több, tőlük leányágon leszármazó család, valamint a Nyári-rokonság örökölte, összefüggő iratanyaguk nem, csupán annak egyes szétszóródott részei maradtak fenn: a Batthyány levéltár Apponyi-gyűjteménye őrizte meg legtöbb oklevelüket, de fontos iratokat tartalmaz a Motesiczky család korlátkői uradalmi, a Majthényiek nováki és a Pongráczok - sajnos részben elpusztult - bashalmi, óvári és turócdivéki levéltárai is. Az ezekben fennmaradt forrásokat jól kiegészítik a hiteles helyi gyűjteményekben, főként a pozsonyi, nyitrai és esztergomi káptalanok levéltáraiban fellelhető adatmorzsák - a Nyáry család elkallódott berencsi levéltára viszont fájdalmasan hiányzott a munkám során. A legnagyobb nehézséget mégsem az iratok újkori pusztulása és eltűnése, hanem a vélhetően már a XVI. században végbemenő selejtezés jelenti. Az ifjabb Osvát által 1498-ban kieszközölt újadomány, amely a család csaknem összes birtokát felsorolta, fontos választóvonalnak tűnik: az ezelőtt kelt oklevelek teljesen eltűntek, a család Komárom megyei terjeszkedésének iratait például hiába keressük az itteni birtokokat megöröklő családok levéltáraiban. Ennek ellenére leszögezhetjük: noha a Korlátköviek történetének megírásához nem rendelkezünk olyan mennyiségű forrással, mint például a Gersei Pető, Kállói vagy Kisvárdai családok esetében, a viszonylagos adatbőség mégis elegendőnek tűnik tendenciák felvázolására. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy az alábbi tanulmány, a többféle kutatási szempont ellenére, családtörténet: nem kíván általános, azaz országosan elfogadható társadalomtörténeti következtetéseket levonni a késő középkor előkelő családjairól; bár a Korlátköviekre vonatkozó megállapításaimat igyekeztem a többi Nyitra megyei várbirtokos családnál megfigyelhető jelenségekkel összevetni, ilyen összegző munkára csupán több, a Korlátköviekkel hasonló súlyt képviselő család vizsgálatát követően lesz lehetőség.