Előszó

Ha Székesfehérvárról észak felé indul a madár, útjában elsőül szülőfalumat találja: Zámolyt. Gyerekkorom és süvölvénykorom főhadiszállását, a dombról lecsurgó falut, amely szélső házaival a zámolyi medence laposára rúg ki. Tőle kissé jobbra Forna-pusztát és Csákvárt, balra Csákberényt, s bent a Vértes kopárabb katlanában elbújva Gánt bányatelepet s Gántot.

Csak a református templom tornyába kellett fölkapaszkodnom, ablakába kikönyökölnöm, s félkaréjban ez a Fejér megyei tájrészlet feküdt előttem változatosan s megunhatatlanul: páskomok, legelők, kenderföldek, réti folyók s északabbra a láthatárt lezáró szőlőhegy vonala, egy Árpád-kori kerektemplom romkövei s a bauxitbánya meddőhányója: vörösre hevített óriás patkó.

Elég becsuknom negyven esztendő után ma is a szememet: a levegőben gólyák köröznek és vércsék, csorda őgyeleg lustán a faluhoz közeli fűzfák alatt; eső jön, eső megy, villám csap le a Csörgőkút ágasa mellé. Békák, szitakötők, szekérárnyékok, boglyák zsúfolódnak ebben a bármikor fölbolydítható látomásban.

Sajnos, az emlékezetem sokkal döcögősebb és lomhább, ha szülőfalum belső életét, szokásait, társadalmi és lélekbeli múltját kell fölidéznem. A történetek csak történetek maradnak, a helyszínek csak helyszínek s a hozzájuk tartozó arcok és testek nem állnak össze sűrű és mozgalmas vízióvá, mint Peter Breughel képein a XVI. század németalföldi parasztjainak a világa.

Gondot eddig sohasem okozott ez a fél oldalára sántító emlékezetem, de most, hogy elolvastam Pesovár Ferenc Fejér megye népzenéjével foglalkozó könyvét, elkezdett nyugtalanítani. Zavarba ejtett az a fölismerés, hogy az elmúlt két évtizedben kevesen bajoskodtak annyit a népi kultúrával, mint én, és kevesen is örültek úgy újabb fölocsúdásának - szülőmegyém mégis teljesen kimaradt ebből az áthevült érdeklődésből. Ha Zalában jártam, ha Hevesben, Somogyban, ha Moldvában vagy az erdélyi Mezőség falvaiban, minden kis mozzanata, morzsája, töredéke érdekelt ennek a kultúrának: egy-egy népdal-változat, szójárás, táncmotívum, kapudísz, ingváll, de odahaza eszembe se jutott ilyesmi. Fejér megye élettelen, sőt halott vidéknek tetszett. Kiégett mezőnek, ahol a hagyományoknak már csak a fekete hamuját kaphatja föl a szél. Pesovár Ferenc, aki nem szülöttje, csupán vendége a megyének, csöndben rácáfolt erre a föltevésre.

Lesznek majd szakértők, akik a néprajz, a népzene, a néptánc szemszögéből vizsgálják meg s teszik mérlegre könyvét, s minden bizonnyal rangos munkának ítélik. Tudományos méltatás helyett én inkább csak örömömnek adhatok hangot.

...