Szerkesztői utószó (részlet)

Ezt a tanulmánygyűjteményt is Pécsett állítottuk össze. A szerzők között azonban öt kiváló másutt dolgozó szakember található. Ez is jelzi, hogy szeretnénk együttműködni mindenkivel, aki a magyar anyanyelvi nevelés ügyét fontosnak tartja.

Ez nem is olyan egyszerű feladat. Ahogy egyre bonyolultabbá válnak a régen egyszerű dolgok; kezdünk hasonlítani a világ többi országaihoz. Néhány régi dilemma visszatér: a nyelvészet és a neveléstudomány felelőssége ebben az összetett feladatban (Kontra György régebbi írása az egyik lehetséges modern válasz erre a kérdésre). A pszichológia is egyre jobban áthatja mindkét említett szakterületet: tőle csak áttétellel kaphatunk segítséget; de mintha ennek folyamatosan a hiányát szenvednénk.

Az anyanyelvi nevelés szakterületét a modernista (és nem csak modernista) nyelvészek egy része a nyelvészet felől próbálta meg segíteni, fejleszteni. Ennek egyik változata volt az, hogy az anyanyelvi nevelést az alkalmazott nyelvészet részének tekintettük; ezt igyekeztem összefoglalni nemrég a saját tapasztalataim alapján (Szépe 2006). Ez a lehetőség továbbra is megmarad egyik változatként. Az alkalmazott nyelvészet nemzetközileg és egyes országokban (Magyarországon is) folyamatos interdiszciplináris forrásként is működik.

A nyelvtudomány látványos fejlődésével azonban élesebb kérdéseket is fel kell tenni: Ilyen például a nyelvtudományi alapkutatások iskolai (elsősorban, de nem kizárólagosan középiskolai) felhasználása. Hogy lehetne létrehozni egy olyan mechanizmust, amelyik a természettudományokban található: amelyik gondoskodik arról, hogy (a) a tudomány fejlődésével lépést tartson az iskolai tananyag fejlődése, (b) s ne csupán jövendő szakemberek számára, hanem az érettségizett közönség (vagyis a közművelődés) számára is eleven legyen a friss tudományos eredmények iránti érdeklődés, annak befogadása, alkalomadtán felhasználásának szem előtt tartása?

S hogyan tartják a lépést a nemcsak ideológiai, hanem sokoldalú tudományos és kulturális kapcsolatokkal rendelkező tantárgyak, mint a történelem vagy (a nyelvvel egy keretben elhelyezkedő) irodalom?

Ezzel kapcsolatban újból és újból föl kell tenni az ellenőrző kérdést, hogy vajon még mindig érvényes-e az akadémiai fehérkönyvben körvonalazott "longitudinális" anyanyelvi nevelési koncepció, amely 6 és 18 év között igyekezett a nyelvvel (anyanyelvvel és idegen nyelvekkel) és a nyelvhasználattal kapcsolatos közös keretet felvázolni. S ha már nem érvényes, akkor mi van helyette?

[...]