Előszó (részlet)

A kilencvenes évek változásait tekintve nem túlzás állítani: közoktatásunk a kilencvenes évtizedben történelmi léptékű átalakuláson ment keresztül. Az intézmények fenntartásával kapcsolatos felelősség politikai önállósággal rendelkező helyi közösségekhez került, amelyek a szakmai tevékenység meghatározására is kiterjedő jogköröket kaptak. Egyházi és magánintézmények sokasága jött létre, alternatív pedagógiai megközelítéseket alkalmazó iskolák és szakmai műhelyek alakultak ki. A közoktatás bizonyos területein (elsősorban a középiskolai oktatásban) jelentős mennyiségi növekedés zajlott le, másutt (a szakmunkásképzés területén) nagyfokú csökkenés történt. Az intézmények jelentős hányada élte át korábbi profiljának átalakulását, sok iskola indított újabb, a korábban megszokottnál előbb kezdődő és később végződő évfolyamokat. Ezáltal megváltoztak az alap- és középfokú, illetve a közép- és felsőfokú oktatás közötti határvonalak, átalakultak a rendszeren belüli tanulói továbbhaladás korábban évtizedekig változatlan útjai, átrendeződött az iskolarendszer vertikális tagolódása.

Egyedülálló - a közép-kelet-európai régióban példátlan - mértékben átalakult az oktatás tartalmára irányuló szabályozás rendszere. Az évtized első felében megszűnt a részletes központi tantervek követésének kötelezettsége, később az oktatás alapvető tartalmi követelményeit meghatározó új országos dokumentumok keletkeztek. Az iskolák számára kötelezővé vált a pedagógiai munkájukat szabályozó saját dokumentumaik megalkotása. A helyi önállóság és a szakmai felelősség új helyzetbe hozta a tanári szakma egészét, és elkerülhetetlenül az iskolai feladatok, illetve a tanári szerepek átértelmeződésével járt. Rendkívüli átalakulás zajlott le az iskolák és a pedagógusok szakmai támogatását szolgáló intézményekben, a szakmai szolgáltatások új formái alakultak ki. Miközben a gazdasági válság nyomán az évtized közepén drámai módon romlottak a közoktatás anyagi feltételei, a kilencvenes évek végére korábban nem látott nagyságrendben jelentek meg fejlesztési források. Ugyanakkor e források elosztására is új mechanizmusok jöttek létre, lehetővé téve az ezekhez való hozzájutást a szakmai fejlesztés legkülönbözőbb műhelyei számára. Ennek nyomán a magyar közoktatásban azelőtt elképzelhetetlen mennyiségű innovációs kezdeményezés született.

A Jelentés a magyar közoktatásról, melyet az olvasó harmadik alkalommal vehet kézbe, ezúttal a kilencvenes évek egészéről ad áttekintést. A könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával az Országos Közoktatási Intézetben készült - első alkalommal 1996-ban jelent meg, majd ezt követően 1998-ban. A szerkesztők és a szerzők törekvése változatlanul a közoktatási rendszerben zajló jellegzetes folyamatok, fejlődési tendenciák bemutatása és elemzése. Az alapvető statisztikai adatok ismertetése ezúttal sem hiányzik, de a legfontosabb cél továbbra is az elemzés és az értékelés.

A kötetet a korábbiakhoz hasonlóan azoknak ajánljuk, akik akár egyszerű állampolgárként, akár döntéshozóként érdeklődnek a közoktatás ügye iránt. Reményünk szerint nemcsak a közoktatás helyi és központi irányítói, az oktatással foglalkozó politikusok, közigazgatási szakemberek és vezetők fogják olvasni, hanem mindazok a pedagógusok, szülők, pedagóguspályára készülő egyetemi vagy főiskolai hallgatók és érdeklődő polgárok is, akik kíváncsiak arra a tágabb oktatásügyi környezetre, amelyben az iskolák működnek.

A Jelentés szerkezete, megközelítésmódja és hangsúlyai általában követik a korábbiakat, néhány ponton azonban vannak eltérések. A legjelentősebb változást kétségtelenül az jelenti, hogy az egyes fejezeteket ezúttal önálló szerzők jegyzik. Amíg az előző két kiadásban a szerkesztők háttértanulmányok felhasználásával lényegében maguk írták meg a könyvet, most minden fejezetnek saját szerzője van. A formai és tartalmi koherencia fenntartása ennek az új szerkesztési elvnek a követésével természetesen nehezebbé vált. A kötet tartalmi tekintetben és szemléletmódját tekintve ezért a korábbiakhoz képest valamelyest kevésbé egységes, ugyanakkor az olvasó ezáltal színesebb és gazdagabb egész birtokába jut, többféle egyéni megközelítést ismerhet meg.

A másik jelentős változás az elemzett időszak terjedelmével függ össze. Noha a hangsúly most is az előző kiadás óta eltelt időszak folyamatainak bemutatásán van, ezúttal a politikai rendszer átalakulása óta eltelt évtized egészéről próbálunk meg képet adni. A bemutatott idősorok a leggyakrabban az évtized kezdetéig nyúlnak vissza, és a következtetések levonása sem korlátozódik általában az évtized két-három utolsó évére.

[...]