balladaszavak


Tündérálom
A Vízitündér
Duda-nóta
Párbeszéd az óvóhelyen
Zárszó

 

 

Őri István - mindenféleszavak - ugrás az előző oldalran[tartalomjegyzék]n[cimlap]n[lap tetejére]nŐri István - mindenféleszavak - ugrás a következő oldalra


 





Tündérálom
vigi Messze fenn északon című versének első sorára

Ott, messze fenn északon,
túl gomolygó ormokon,
ott, ahol a madár se jár,
lakik egy tündér és kedvesére vár.

Minden reggel ablakhoz suhan,
s tekint világok felé
bejár eget, földet, poklokat,
de kire vár, nem lelé.

Kezét nyújtja, hátha jön -
éneke hegyeknek köszön.
Ajkán mosoly, mert remél -
napra nap, éj éjre kél.

Nem fárad minden nap kelni fel
hinni erővel: a nap közel,
mikor megnyílik a felhők óceánja,
s a ködön át feltűnik szerelmes párja.

Hiszi akarattal: itt van az óra,
bár százévek teltek el azóta,
hogy Ő elment, messze, el -
de mégis hiszi: az idő közel.

S akkor a felhőóceánon át
meghallja kedvese dalát,
s már repül is felé...
tündéralakját a sötét völgy elnyelé.

Messze fenn északon
vigi

Messze fenn északon,
ragyog a sarki fény
szemed íriszén...

[lap tetejére]

 

A Vízitündér

Hol volt, hol nem volt,
volt egyszer egy lány,
ajka piros rózsa,
arca halovány.

Hetedhét országból
csodájára jártak,
büszke örömére
az öreg királynak.

Hetedhét országból
hetvenhét legények,
gazdag kérői
a leány kezének.

S 'ki lett a győztes,
elvivé magával,
megörvendezteté
csalfa mosolyával.

Délceg volt az ifjú,
gyönyörű dalia,
megszereté a lány,
s kezét felé nyújta.

Jaj, de a külcsín
gonosz szívet takart!
A deli-szép lovag
szolga-mátkát akart.

Elzárva világtól,
ketrecbe kerítve,
édes leány-szívét
igen keserítve.

Nem tudta ezt senki,
csak a legény maga -
hetedszép leányzó
kezét neki ada.

Lett is nagy vigasság,
mátkatánc és öröm,
ara suttogása:
"Köszönöm! Köszönöm!"

Hét nap és hét éjjel
széles vigasságban
tartott a menyegző
a királyi várban.

Teli kupák mellett
férfi barátságban,
szerelem mámorban
leány szobájában.

Bevivé a legény
gyönyörű mátkáját,
erősen ragadá,
s letépé ruháját.

Sikoltoz a leány,
hogy mindenki hallá,
hívék, hogy boldogok,
ez szárnyal sikollyá.

Ragadá a deli
a törékeny testet,
leány fehér gyolcsa
piros vérrel festett.

A vigalmas napok
majdan véget érnek,
lovakat nyergelnek,
hosszú útra térnek.

Elvágtatnak hamar
messzi királyságba,
hegyek ormán álló
hetven tornyú várba.

Szép ara leszálla
a lónak nyergéből,
ereje elhagyván,
könny hullik szeméből.

Bezárja a legény
vastagfalú várba,
tükröt sem tesz neki
asszony-szobájába.

Szépségét ne lássa,
erejét ne tudja,
minden, mi táplálja,
erővel elhagyja.

Rabbá lett a leány
arany kalitkában,
gyémánt-fényesített
tündér palotában.

Engedve semmi nincs,
csak egy kevés séta,
ember meg ne lássa -
királyé a préda.

Minden nap est fele
megnyílik szobája,
kertjébe kiméne
kicsiny tó partjára.

Szabadot álmodni,
balzsamfát ölelni,
szíve bánatára
hamar gyógyírt tenni.

Virágot kérdezni,
keserét elsírni,
vízi tündéreket
arca elé hívni.

Víz fölé hajolván
megjelen egy hamar,
hullámzó tó tükre
tündér arcot takar.

Megörült a leány
kedves vendégének,
megfogá a kezét
a tündér kezének.

Sok bánatában
szavát alig leli,
reszkető ajkával
így beszéle neki.

"Életem rabbá lett,
rab vagyok egészen,
gyertek, éji árnyak,
mind, ki alant lészen!

Gyertek, víz lakói,
ó, be nagyon várlak!
Mind, ahányan vagytok,
sűrű éji árnyak!

Gyűljetek körébem
kertem rejtekében,
keserves bánatom
nektek elbeszélem.

Elmegyek hozzátok
rabságom eldobni,
napjaim setétjét
veletek oldozni.

Ott lent bizton jó lesz -
mosolyog szemetek,
tudom, veletek van
édes szerelmetek."

Föléje hajola
sima víztükörnek,
s ím, a mély lakói
mind feléje jőnek.

Intenek, biztatják:
"Jer hamar közibünk!
Mélységek mélyére
örömmel elviszünk!"

Kerül hát a leány
egyre közelebben,
gyöngy haja lehulla -
víznek színe rebben.

S akkoron láss csodát!
egy alak jelene
tónak tükörében
mosolyog a szeme.

Halovány rebbenés,
piros ajkú rózsa,
tündérszép jelenés
szállott le a tóra.

Megszólal a leány,
a szemében kétség,
de legyőzi bátran
erő és merészség.

"Ki vagy, te, szépséges,
vizek mély lakója?
Onnan jöttél, lentről,
a földnek alóla?"

S felele a tükör -
hangja oly ismerős -
reszkete a leány
reménye lész erős.

"Én - te vagyok egészen -
nézz meg jól magadnak! -
nem kósza árnyalak,
kik ott lentebb laknak.

Nem vagyok sem lidérc,
sem múló jelenés,
való vagyok veled:
vízben lakó tündér.

Ajkam a te ajkad,
szemem szemedbe ér
én - te vagyok egészen,
a szép Vízitündér!

Eljöttem most hozzád,
hogy ne légy egyedül
enyhít'ni rabságod
szabadító kerül."

"Ó, Uram, Teremtőm!
Kedvesem, megmentőm!
Vedd el hát életem,
mert így nem élhetem!" -

Felele a leány,
s szeme messze téved
búcsút int világnak,
s keser földi létnek.

Csak egy halk csobbanás,
s a víz újra csendes,
nem hallik semmi más -
s egy lélek otthont keres.

*

Ha e csendes tónak
partján majd elpihensz,
ha fejed lehajtod,
s a szívedre figyelsz,
ha szemed a víznek
tükörére téved,
küldj egy röpke áldást
a vizek Tündérének.

[lap tetejére]

 

Duda-nóta

bőg a bőgő

szól a duda

sípol a síp

a furulya meg furulyázik
szegény ember esőn ázik
nyájat terel
csűrben telel
imájára Isten felel
vigasztalja, babusgatja
puha szalmán elaltatja
csend-subába betakarja
mintha volna édesanyja

messzeségben duda dudál...

a furulya furulyázik
szegény ember már nem fázik
messze jár a teste-lelke
Isten-atyja felemelte
jó országba, kegyelembe
mennyei rét zöld füvére
simogató Úr-kezére
Isten nyáját legeltetni
megitatni, megetetni
éji szállást rendbe tenni

messzeségben duda dudál
szegény ember, jól aludjál
csendes ágyad hótakaró
kísérjen a szép dudaszó

[lap tetejére]

 

Párbeszéd az óvóhelyen

- Miért van sötét? - kérdezted
- Felhős az ég - feleltem
- Nyáron miért felhős az ég? - kérdezted
- Füst száll a magasba - feleltem
- Honnan jön a füst? - kérdezted
- A földről - feleltem
- Mi füstöl ilyen nagyon? - kérdezted
- A világ - feleltem
- Miért van ekkora zaj? - kérdezted
- Gépek szállnak az égben - feleltem
- Milyen gépek szállnak? - kérdezted
- Szárnyas gépek - feleltem
- Miért nem a madarak szállnak? - kérdezted
- Nincsenek madarak - feleltem
- Hova lettek a madarak? - kérdezted
- Elmentek - feleltem
- Miért szállnak a szárnyas gépek? - kérdezted
- Mert háború van - feleltem
- Mi az a háború? - kérdezted
- Rossz - feleltem
- Mit csinálnak a szárnyas gépek? - kérdezted
- Bombákat dobnak - feleltem
- Mit csinálnak a bombák? - kérdezted
- Felrobbannak - feleltem
- Mi lesz, ha a bombák felrobbannak? - kérdezted
- Meghalnak az emberek - feleltem
- Ugye, ide nem dobnak bombát? - kérdezted
- Nem, soha - feleltem
- Miért dőlnek ránk a falak? - kérdezted...

[lap tetejére]

 

Zárszó

leszállt az éj

lépések koppannak

a kövek hátán
borzongás fut végig,
s amikor célba ér,
leomlanak a falak

örökre

 

 

 

Őri István - mindenféleszavak - ugrás az előző oldalran[tartalomjegyzék]n[cimlap]n[lap tetejére]nŐri István - mindenféleszavak - ugrás a következő oldalra