mindenféleszavak


Ne félj...
Ragyogás
Fohász a Holdhoz
Figyel a hold
Riadt madár
Szegénymondóka
Szép asszonynak
Világvers
Örömre ítélve
Egyensúly
Az igazság pillanatai
Töredékek
Félpercesek
Macskaálom
Mit mond a világ?
A Győztesek
A fa éneke lehulló leveléhez
Villon a mennyországban
A dinnyemagok balladája
A Vihar dala
Add nekünk a Hangot!
Ezüstfényű holdvilág
Életbúcsúztató
Lélekvirág
Kékbe zárva

 

 

Őri István - mindenféleszavak - ugrás az előző oldalran[tartalomjegyzék]n[cimlap]n[lap tetejére]nŐri István - mindenféleszavak - ugrás a következő oldalra

 

 


 


Ne félj...

mert ha szembenézel a fénnyel,
nem vakulsz meg,
hanem fényes leszel

mert ha szemben úszol az árral,
nem sodor el,
hanem megtisztulsz

mert ha szemben állsz a világgal,
nem győzhet le,
mert te győzöd le a világot

mert ha betakar az éj,
nem veszel el,
hanem megpihensz

mert ha...

[lap tetejére]

 

Ragyogás

ott a hold!
ott a nap!
égi pályán, 'mint halad
uszálya a csillagok
bársony-égbolt felragyog

[lap tetejére]

 

Fohász a Holdhoz

tudod titkaink - kedvességes Hold
látod szíveink - fényességes Hold
hallod sóhajunk - ezüstlelkű Hold
könnyezed vágyaink - mindent értő Hold

[lap tetejére]

 

Figyel a holdŐri István - mindenféleszavak - mindenféleszavak - Figyel a Hold
Rika temetői képéhez

Nézd,
hogy figyel a hold!
titkainkat lesi
a sűrű fák között
ránk mosolyog
vállára veszi
a csillagokat
és felballag az égre
hogy bevilágítsa
az ösvényt
és megtalálja végre
a Kaput

[lap tetejére]

 

Riadt madár
népdal

Riadt madár
ágról ágra
panaszosan
szól danája
riadt madár
párját veszté
szív-bánatát
nem ereszté.

[lap tetejére]

 

Szegénymondóka

Nincsen pénzem,
mert nem kértem.
S ha kaptam,
mind odaadtam.

2008. április 20.

[lap tetejére]

 

Szép asszonynak

Szép asszonynak szép a lánya,
Álmélkodik mind, ki látja.
Szőke haján, kék szemében
A napsugár tükör lészen.

Mosolyával szívet hódít,
Szenvedőket mind meggyógyít.
Ékes szellem, sudár termet,
Isten sem teremtett szebbet!

2010. április 12.

[lap tetejére]

 

Világvers

a világ
gyönyörű virág
szirmai
az emberek:
ki szomorú, ki nevet,
ki boldog, ki csüggeteg,
ki álmodva jár,
ki párjára vár,
ki csak magának él...
de mind akar, mind remél

a világ
gyönyörű virág

[lap tetejére]

 

Örömre ítélve

A mindent betöltő öröm fogva tart.
(Hong-ho: 12 nap a Mennyországban)a

[lap tetejére]

 

Egyensúly

nincs fent
nincs lent

nincs lejtő
nincs emelkedő

nincs alap
nincs tető

nincs halál
nincs élet

szunnyad a fül
nem hall zenéket

messzire ellátni...

a szem csukva
a láb nem akar járni

csak a makacs kéz mozdul
az árnyak mögött

homokot perget
ujjai között

számolja a percet...

nincs vágy
nincs akarat

nyugalom van
várakozás

és a perc szalad...

[lap tetejére]

 

Az igazság pillanatai
szövegtöredék

amikor
a törpe óriássá
és az óriás törpévé lesz
az az igazság pillanata

amikor
amikor a vak látóvá
és a látó vakká lesz
az az igazság pillanata

amikor
gyerek felnőtté
s a felnőtt gyerekké lesz
az az igazság pillanata

amikor
az öreg ifjúvá
s az ifjú öreggé lesz
az az igazság pillanata

amikor
az élő holttá
s a holt élővé lesz
az az igazság pillanata

amikor
az első utolsóvá
s az utolsó elsővé lesz
az az igazság pillanata

amikor
a balga bölccsé
és a bölcs balgává lesz
az az igazság pillanata

amikor
gyöngy kővé
és a kő gyönggyé lesz
az az igazság pillanata

amikor
az arany sárrá
és a sár arannyá lesz
az az igazság pillanata

amikor
a gazdag szegénnyé
és a szegény gazdaggá lesz
az az igazság pillanata

amikor
a fény sötétté
és a sötét fénnyé lesz
az az igazság pillanata

amikor
az Út fényessé
s a fény Úttá lesz
az az igazság pillanata

amikor
a bal jobbá
s a jobb ballá lesz
az az igazság pillanata

amikor
a fent lentté
és a lent fentté lesz
az az igazság pillanata

amikor
a kör kinyílik

s amikor
a kör bezárul

az az igazság pillanata

[lap tetejére]

 

Töredékek

Valamit adsz,
s néha
magad sem tudod,
mi az.

Valamit kérsz,
s néha
magad sem tudod,
mit akarsz.

Valamit vársz,
s néha
megfogalmazod
mi az, amit akarsz.

* * *

egy kéz
egy hang
egy kép
egy arc

messze
mégis
hiszed,
közel
lesz
majd
egyszer

éltet,
amíg
hiszel
a
történésben
a
napokban
a
kevésben
nélküle
most,
vele
majd
mikor?

sors,
Isten
kapocs
Hozzá
hozzá

szavak
itt
leírva
hogy
olvasd
értsd
hogy
Te is
higgy
Benne,
bennem,
a
Létben

sok
kevés
egyensúly
haladás
Felé
feléd

* * *

lehajtom a fejem
a világ előtt
és
megkérem a hívőket
hogy imádkozzanak értem
a hitetleneket
hogy szórjanak átkot rám
a közömböseket
hogy hallgassanak

azután
felemelem a fejem
és
imádkozom
a világért
átkot szórok
a világra
hallgatok
Istenre

* * *

az élők
téglákat raknak
egymásra
ezért
nem épül fel
soha
a Ház

a holtak
láthatatlanok
mert
magukkal vitték
az élők
szemeit

a lelkek
szabadok
mert
nem atomokból
és molekulákból
állnak

a mosoly
örök

[lap tetejére]

 

Félpercesek


Ki volt a gyilkos?

A repülőgépen bűnügyi filmet vetítettek. A film végén a nyomozást vezető felügyelő éppen ki akarta mondani a gyilkos nevét, amikor a repülő viharba került, kettétört és lezuhant. Így az utasok sohasem tudták meg, ki ölte meg Mrs. Courtney-t.

 

Megállt egy élet

Megállt egy élet a temető mellett, leparkolt, bezárta a kocsiját, besétált a kapun, és addig keresgélt, amíg talált egy frissen ásott üres sírgödröt. Belefeküdt, betakarta magát falevelekkel, meg némi földdel, hogy a temetésre jövők ne vegyék észre, és meghalt.

 

Jéghideg kapcsolat

Az Északi Jeges-tengeren egymásnak sodródott két jégtábla. A nagy hidegben összefagytak, és boldogan éltek, amíg el nem olvadtak.

 

A bánatmegmaradás törvénye

A bánat nem vész el, csak átalakul - örömmé.

 

Szerelmeslevél

Kerestem egy életen át, soha nem adtam fel - a levelet, amelyben megírtam Neki, hogy szeretem.

 

Mese az áramkimaradásról

Hol Volt, hol nem Volt...

 

Fordulatok a regényekben

Egyszer azt kérdezték tőlem:
- Az életben miért nincsenek olyan csodás dolgok, nagyszerű fordulatok, mint a regényekben?
- Mert a regényeket el kell adni, az élet pedig ingyen van - feleltem. S azután még hozzátettem: - Olyan is!

 

Napóleon

Egy halálra éheztetett embert rabtartói elvonszolnak egy élelmiszerbolt elé. Erősen tartják, hogy össze ne essen a kimerültségtől. Az ember szeme odatapad a kirakat üvegéhez, amely elválasztja tőle az Életet. Már mozdulna a bolt bejárata felé, de őrei rászólnak:
- Nem mehetsz be!
Az ember mohó tekintettel nézi az üveg mögött felhalmozott húsokat, kenyereket, gyümölcsöket, süteményeket. Majd hirtelen kiegyenesedik, lerázza magáról a szorító kezeket és felkiált:
- Én vagyok Napóleon!
És arcán az őrület mosolyával tovasétál az utcán.

 

Isten és a pénz
...
- A holdat is Te teremtetted, Uram?
- Igen, én.
- És a napot is?
- Azt is én alkottam.
- És a mezőt, az erdőt, a virágokat, a madarakat?
- Azokat is, mindent!
- A pénzt is?
- Nem, a pénzt az ember teremtette magának.
- S akkor mégis: miért szeretjük annyira a pénzt?
- Mert nem szerettek engem.

 

Hatalomátvétel

...és akkor a gépek a Tudományos Akadémia elnökétől ünnepélyes keretek között átvették a hatalmat.

 

A vándor kérdése

- Az utak soha nem fogynak el. Miért?

 

Kiáltás a mélyből az Élethez: - Könyörülj rajtam! Ölj meg!
A Valóság válasza: - Az Élet kegyetlen, nem öl meg csak úgy.

 

Egészséges életmód

Az egészséges életmód elkötelezett híve elővette a hűtőszekrényből az aznapi konzerv-vacsoráját, és elégedetten olvasta az oldalán a tápanyagtartalom táblázatot:

- kalória: 0
- zsírtartalom: 0 g
- koleszterin: 0 mg
- sótartalom: 0 mg
- szénhidrát: 0 g
- fehérje: 0 g
- cukor: 0 g
- növényi rostok: 0 g
- vitaminok: 0 %

Majd letépte a védőfóliát, beleszagolt az üres dobozba, élvezettel csettintett egyet, a dobozt bedobta a szemetesvödörbe, és bement a szobába, hogy lefekvés előtt megnézze a kedvenc tv-műsorát az egészséges táplálkozásról.

2010. április 9.

[lap tetejére]

 

Macskaálom

Szeretnék macska lenni egy olyan háznál, ahol szeretik a macskákat.

Ahol, ha odamegyek hozzájuk, megsimogatnak és szeretettel néznek rám.

Ahol összegömbölyödve aludhatok a nagyanyó lábánál.

Ahol ott ülhetek az asztal mellett, amikor a család ebédel, vagy esténként összejönnek beszélgetni, és hallgathatom a számomra ismerős hangokat, habár sokszor nem is tudom, mit jelentenek. De a jelenlét és a hangok az elfogadásomat jelentik, és ez jó.

Ahol játszhatok a gyerekekkel, odabújhatok hozzájuk, s ők átölelnek, arcukat az arcomhoz szorítják, és boldogok, hogy olyan puha és meleg a bundám, mint azé a plüss cicáé, amellyel éjjel alszanak.

Ahol, ha örömömben dorombolok, mindenkinek elmondják, hogy "A mi cicánk énekel!".

Ahol télen a meleg kályha mellett van a helyem, s nyáron enyém a kert, a mező, a napsugár.

Ahol minden reggel friss, meleg tej vár a tálkámban.

Ahol minden este visszavárnak.

Ahol a napról napra ismétlődő hangok, fények, illatok és érintések az állandóság békéjével és biztonságával táplálják a lelkemet.


[lap tetejére]

 

Mit mond a világ?

A Felhő azt mondja:
- Eltakarom a Napot, ha az erős fény bántja a szemedet.

A Szél azt mondja:
- Megsimogatom az arcodat és táncolok veled.

A Szellő azt mondja:
- Én még kicsi vagyok, táncolni nem tudok, ezért énekelek neked.

A Nap azt mondja:
- Neked adom a fényemet, ha fázik a szíved.

A Hold azt mondja:
- Ezüst fényem mosollyal szórom. Én vagyok az Éj Királya, a titkok tudója. Nézz rá, s mesélek neked.

A Csillag azt mondja:
- Ha eljön az éj, gyémántszemeim kigyúlnak. Ki úton jársz, ne félj, vigyázom léptedet, fényem őrzi életed.

A Patak azt mondja:
- Forrásvizet és tiszta örömöt hozok neked.

A Hegy azt mondja:
- Csend vagyok és fenség. Gyere ormaimra, ha szabad akarsz lenni.

A Szikla azt mondja:
- Szilárdan állok, elteszem a Nap melegét Éjszakára. Ülj hát le rám, ha elfáradtál. Amim van, neked adom.

A Völgy azt mondja:
- Bennem elbújhatsz, ha félelem gyötör, s ha boldog vagy, dalod visszhangjai virágba borítják a rétemet.

Az Erdő azt mondja:
- Énekem a fenyvesek zúgása, táncom a Széllel lejtem. Életem fáim élete, örömöm szíved boldogsága.

A Madár azt mondja:
- Egyszer itt, egyszer ott, de mindig visszatérek hozzád.

A Virág azt mondja:
- Érints meg gyengéden, s én megcsókollak illatommal. Akkor majd úgy érzed, az ő ajkát érintetted.

A Rét azt mondja:
- Táncolj velem, Kedvesem! Tárd ki karod, mert én vagyok a végtelen. Ölelj át, hogy boldog légy, s hogy az én szívem is boldog legyen.

Az Út azt mondja:
- Jártak rajtam sokan. Kik keservvel, kik boldogan. Lépj te is rám, s járd Utad, amit a Sors rád szabott.

Az Ösvény azt mondja:
- Egyszerre csak egy, mert keskeny vagyok! De ha rólam letérsz, sűrű rengetegbe érsz. Becsüld hát lábnyi-széles életem és maradj mindig velem.

A Kunyhó azt mondja:
- Tetőmön benéz a Nap és a Hold, de akkor is menedék vagyok. Gyere be a konyhámba és hallgasd meg történetemet abból az időből, mikor a Kunyhó még Palota volt.

A Palota azt mondja:
- Szobák hada, fényes termek, szolga-tömeg, zsivaj, lárma. Fáradt vagyok! Kunyhó szeretnék lenni!

A Madár azt mondja:
- Szárnyam könnyű, otthonom az ég. Ülj a hátamra, s elviszlek oda, ahonnan másképp látod majd a Világot.

A Pillangó azt mondja:
- Sok virágot már bejártam, tenger szépet megtaláltam. Tarka szárnyam visz messzire, Szellő hátán szemeidre. Táncolj velem örömtáncot, adok neked virág-láncot. Kísérj haza kis házamba, kéreg alá, fa odúba.

Az Eső azt mondja:
- Tárd felém arcodat, s én megtisztítalak.

A Villám azt mondja:
- Erőm hatalmas, fényem végtelen. A Viharkirály táncol velem.

A Vihar azt mondja:
- Testvérem az Eső és a Villám, Felhőkkel takarózom. Megfáradt földnek enyhülést hozok.

A Nappal azt mondja:
- Én vagyok a Fény, az Élet, a Szerelem.

Az Éjszaka azt mondja:
- Én vagyok a Holdsugár és az Árny, a Csend és a Titok.

A Tavasz azt mondja:
- Örüljetek, mert újra élünk!

A Nyár azt mondja:
- Forró vagyok és illatos, búzaérlelő remény.

Az Ősz azt mondja:
- Készüljetek, mert itt az este!

A Tél azt mondja:
- Alszunk és álmodunk, takarónk puha fehér. Erőt gyűjtünk az ébredéshez.

A Király azt mondja:
- Van mindenem, mégis rab vagyok! Nem akarok király lenni!

A Koldus azt mondja:
- Nincs semmim, mégis enyém az egész világ, mert szabad vagyok.

A Koldus még azt is mondja:
- Utca sarkán, ház tövében meghajolok bölcs-szerényen. Szabadon!

A Sors azt mondja:
- Én a tiéd vagyok, s te az enyém. Örökre összetartozunk.

Az Öröm azt mondja:
- Mindig mosolygok, a sötétet nem ismerem. Ott vagyok, ha a szívekben virul a szerelem.

A Bánat azt mondja:
- Ha elhagy az Öröm, csak én maradok neked. Engedj el, mert én a magányt szeretem.

A Titok azt mondja:
- Csak egy ember tud rólam - s még egy. Úgyhogy ismer az egész város.

Az Igazság azt mondja:
- Neked adom magam. Fogadj be és kövess, s akkor élni fogsz.

A Fény azt mondja:
- Általam látod az Őt.

Az Árnyék azt mondja:
- A Fény testvére vagyok, kísérlek életeden át, mint hű szolgáló az urát.

Az Élet azt mondja:
- Hullámvasút vagyok, néha megállok, aztán szaladok. A vég felé.

A Csend azt mondja:
- Gyere hozzám, ha megfáradtál, s én enyhülést adok. Hunyd le szemed, s én beléd költözöm. Tárd ki lelked, s én megtöltöm a Világgal.

A Világ azt mondja:
- Isten által minden én vagyok.

A Test azt mondja:
- Szép vagyok, erős és csábító. Addig ölelj, amíg nem keseredik meg az illatom.

A Lélek azt mondja:
- Benned lakom, érted élek. Együtt mosolygunk, amikor azt mondják neked: Édes lelkem, szép szép szerelmem!

Az Álom azt mondja:
- Átölellek, messze viszlek, visszahozlak, ébresztelek. Ha velem vagy, minden lehetséges, mert én Isten lelke vagyok.

Az Álom még azt is mondja:
- Maradj velem!

A Szerelem azt mondja:
- Remény és kétség. Várakozás és beteljesülés. Vágy és érintés. Minden.

A Remény azt mondja:
- Bízzál, s akkor teljesülni fognak a Vágyaid.

A Vágy azt mondja:
- Akarlak!

Az Embered azt mondja:
- Szeretlek!

Az Asszonyod azt mondja:
- Szeretlek!

Az Ábránd azt mondja:
- Barátod vagyok, kedvesed vagyok, mégse higgy nekem.

A Szív azt mondja:
- Miért mindig engem kérdezel? Miért hiszel mindig nekem? Én csak a szíved vagyok, a boldogság és szenvedés háza.

Az Ész azt mondja:
- Néha kellek, néha nem. Néha kérdezel, néha haragszol rám. Pedig mindig jót akarok neked.

A Valóság azt mondja:
- Viselj el, hogy éljél és álmodhass.

A Fájdalom azt mondja:
- Hagyjál el engemet.

A Kétségbeesés azt mondja:
- Uram, irgalmazz!

Jézus azt mondja:
- Én vagyok az út, az igazság és az élet.
- Én vagyok az élet kenyere. Aki eszi az én testemet, örökké él.
- Én vagyok a jó pásztor, aki félti és szereti a juhait
- Én vagyok a kezdet és a vég.
- ÉN VAGYOK

[lap tetejére]



Jó néhány évvel ezelőtt a seattle-i paraolimpiai játékokon kilenc atléta felállt a 100 méteres síkfutás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, az atléták a cél felé törekedtek a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult... mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak.


A Győztesek

visszajöttünk hozzád...

nem megyünk tovább nélküled,
csak együtt, csak veled,
mert összetartozunk...
ne feledd, ez nem verseny, nem harc,
csak játék
itt nincs kudarc!
itt minden lépés győzelem,
csak játék, mit játszunk, nem küzdelem!

ne félj, kedvesem!
lásd, visszajöttünk hozzád szerelmesen,
nem hagyunk lent a porba'
vad szelektől sodorva,
hanem felemelünk,
hogy járj,
hogy ne hamis álmokra,
hanem győzelemre várj!
add hát kezed,
add kezünkbe életed,
s mi örömmel hordozzuk azt
veled.

ne sírj, kedvesem!
lásd, visszajöttünk hozzád mind,
és átkarolunk szerelmesen,
mert társak vagyunk,
barátok, szeretők...
letérdelünk hozzád,
s kinek lába nincs,
az is itt van veled,
mert élete a te életed,
s a miénk is...
ne sírj, mert itt vagyunk!
keljünk fel együtt,
fogjuk meg egymás kezét,
és induljunk a cél felé...
nézd! a verseny egyszerre
értelmetlen lett,
mert győzött a szív az ész felett
és a lélek, mi bennünk közös -
az előbb még küzdöttünk,
egymás ellen! -
ó, milyen rossz!, milyen fölös!
nézd! itt a cél, miénk a győzelem,
mert bár híján vagyunk a testnek,
az erő a mienk -
nem kell harc, nem kell küzdelem -
s máris milyen könnyű minden
a célig, s azon túl is - veled, velem.

itt vagyunk mind! -
hallod?
elhallgattak az emberek,
várnak ránk
add hát kezed
ezer kezünkbe!
legyünk egy kéz,
miben gyengeségünk
erővé válik,
s álljunk fel együtt,
most már soha külön!,
mert hozzád estünk mind,
hogy felemeljünk,
s repüljünk fel, az égig,
hogy rójuk utunkat,
s járjuk a pályát büszkén végig,
mert tudjuk: ma győzni fogunk mind -
nézd az embereket! - ezer szem ránk tekint,
és vár a Győztesekre,
az elapadt, fájó könnyekre,
a diadalmas Élet-menetre -
kapaszkodj belénk,
és menjünk
a cél csak pár lépés már
együtt titánok vagyunk,
s ránk győzelem vár!
a célszalag izgatón remeg,
mert ő lesz, ki igazolja az Életet -
ha átszakítjuk, s a földre hull,
mi átlépünk rajta,
mert a közös akarat ezt akarja!
mi, a Győztesek!

ugye, milyen könnyű együtt?
ugye, milyen vidám a lépés?
ugye, nem is voltak könnyek?
ugye, csak rossz álom volt
az elbukás?
ugye, most minden szebb,
minden más?...

a célszalag átszakadt,
az út mögöttünk maradt...

Győztünk!!!
üljünk hát ünnepet!
hallod, kedves,
hogy zúg a nagy tömeg?
minket ünnepelnek,
mert megnyertük a csatát,
megnyertük az Életet!

[lap tetejére]

 

A fa éneke lehulló leveléhez

elengedlek...

most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod...
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s, hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?

itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
és a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.

A költemény video változata megtekinthető, illetve letölthető a YouTube-ról: http://www.youtube.com/watch?v=WCWvHCxOhqc

[lap tetejére]

 

Villon a mennyországban

Hát itt vagyok, Uram!
eljöttem hozzád,
igaz, nem magamtól -
még maradtam volna egy kicsit
meginni pár kupa bort,
s írni néhány költeményt
csavarogni, hirdetni s rontani az erényt,
meg csinálni minden egyebet,
mit a földi mocsokban csak lehet -
de forgandó a szerencse,
s törékeny az élet,
a végzetem is egy ostoba kés lett,
mi hamar megtalált, s hozzád vezetett,
hogy kiengesztelj,
s oldjad számtalan vétkemet.
Bár nem tudom,
miért nem a pokolba estem mindjárt?
de úgy látszik, nem is vagyok olyan rossz,
vagy tán verseim éneke, ami rád hatott?
mindenesetre köszönöm!
számomra igazán öröm,
hogy téged látlak, Uram, Lucifer helyett -
s most, ha már ide engedtél,
nyisd meg Kapudat, adj nekem is helyet
a sok szent között -
s ha akarod, kérdezz az életemről,
kérdezz bátran mindenről,
mi sors jutott ott lent nekem,
hátha te is tanulsz valami újat,
s kiérdemeled mellettem a helyet -
De, álljon meg a menet!...
Hé, ti, szárnyas angyalok!
hagyjátok már abba az éneket,
vegyétek ki hátamból a késemet,
s dobjátok le, vissza a földre,
hátha beleáll abba a dögbe,
ki a hátamba vágta,
mialatt a szeretőmet hágta,
és tiltakozni mertem...
na, így már jobb! köszönöm, angyalom! -
itt vagyok, Uram,
majdnem tisztán,
de mielőtt bebocsátanál országodba,
lenne egy javaslatom:
mit szólnál, ha lemennénk a földre
és hancúroznánk egy kicsit
én jól ismerem az ilyen helyeket
s nem vagy te még olyan öreg,
hogy felismerjenek -
vedd a bársony köntösöd -
minden lovag ebben díszeleg -
s én a szolgád leszek
- amúgy is az vagyok -
te mész elől, én mögötted,
illő távolságot hagyok,
így semmi sem lesz gyanús,
ha betérünk az út menti ivóba
kis tivornyára, néhány hangos szóra -
Uram, ne ingasd fejed!
ne aggódj semmin, mindenért felelek
csak tedd, amit mondok,
s az a sok hitvány alak
földig hajol előtted,
pedig nem is fogják tudni,
kit rejt a köntös, s a bölcs szakáll -
ne félj semmit, Uram! amíg világod áll,
én megvédelek,
mert a földön jártasabb vagyok,
s tapasztaltabb, mint az istenek...
na, mit szólsz? jó ötlet, ugye?
lássunk hát neki!
öltözz hamar, én készen állok
s ahogy lenézek a földre,
a kocsmákban fényt is látok,
vígságos, hangos életet,
dévaj kacagást, buja szerelmeket -
siessünk, mert mindjárt itt a hajnal
halványul az éj, felkel a nappal,
s a fény nekünk megállj!-t int,
rostokolhatunk itt estig megint,
s még kártya sincs, mi elüti az időt -

öltözz át hamar, s máris mehetünk!

míg távol leszünk, Péter őrködik
országod felett, s felettünk is...
gyere, Uram! megmutatom,
menyit ér az élet odalent,
a szerelem, s a gyűlölet mit jelent
vannak ott még dévaj lányok,
s finom borok,
tisztes polgárok, rejtett házsorok,
hol csak piros lángra telt a pénzből -
gyere, nem bánod meg, tudom
s ha majd eleged lesz az egészből,
visszajövünk ide
és kipihenjük a föld mocskát
sétálva az édenkert erdeibe' -
s ti is, angyalok!
ha van kedvetek, velünk tartsatok!
így kilesz a díszes társaság,
min csodálkozni fog a világ,
s mohón kérdezik:
ezek meg mit keresnek itt?!
s mi felelünk nekik:
titeket mind, földi szenny,
s égi erény
titeket, kik zsebében
dagadt erszény rejtezik
s keressük a jókat is, a szépeket
mindenkit, az egész Életet! -
No, megyünk, Uram?
látom, tétovázol... mi a gond?
tán azt hiszed, ki előtted áll, bolond?
s nem tudja, mit beszél?!
Nem!
Villon az, ki hozzád költözött,
a költő, a bohém, ki bohócnak öltözött,
hogy élni tudjon a bohócok között.
Villon az, ki élt és szeretett,
kinek végezte a kése lett -
idő előtt - lehet...
Hát jó! úgy látom, nem megyünk,
akkor ti, angyalok! szabad utat nekünk!
hadd menjek be a Kapun hamar
hátha ott jobbak az emberek,
szebbek a nők,
hosszabbak az életek -
menjünk együtt, Uram!
s ígérem, nem fogsz unatkozni velem,
mert én Villon vagyok!,
ki élt,
örült,
és szenvedett,
kinek szelleme tétován lebeg
a tavaszi felhők felett.

Ajánlás

Lásd kegyes hercegem,
mily mulandó volt életem
s mily halovány maga
szerencsénk kósza csillaga.

Vigyázz hát, s kerüld
a rosszat messze el,
mert rövid az élet,
s a halál oly közel!

[lap tetejére]

 

A dinnyemagok balladája
közös versünk Péter Erikával

Dinnyemagok vagyunk.
A Föld - görögdinnye!
Délkörök a csíkok,
s minden indán címke.

A dinnyének héját
hasztalan kopogom:
- Érett vagy éretlen? -
Ezen gondolkodom.

Meglékelem nyomban,
belekukucskálok,
s ím a dinnyebélben
sok kis embert látok!

Leások a mélybe,
a hús belsejébe,
ott sírnak a magok:
”Én is élet vagyok!”

És tódulnak hozzám,
mind beszélni akar,
hiszik, hogy gondtalan,
akit héj nem takar.

Fekete szemükben
kétség, remény, álom:
"Sűrű, piros létben
utam hol találom?"

"Mondd meg nekünk,
mit keressünk?
Hol van a fény,
merre menjünk?"

Szólok nekik öröm-szívvel:
"Menjetek fel! Csak mindig fel!
Sápad a szín, a cél közel,
ott szabadság és fény ölel."

És a rabok útra kelnek,
örömódát énekelnek.
Végre láthatják a Napot,
tűzsugara már fenn ragyog.

Ám szemüket Nap vakítja.
Nem mehetnek többé vissza
a mély, védett dinnyeméhbe!
Holtan hullnak mind a fénybe.

(2007-07-01)

[lap tetejére]

 

A Vihar dala
közös versünk Péter Erikával

Hamarosan itt lesz a Vihar, de ne félj, mert neki is van lelke. De, mert mindig szidják, szapulják, falat épített maga köré, mint az emberek. A vadság, a harag, az üvöltés falát, hogy ne engedje magához a bántásokat. Szövetséget kötött a Villámmal, az Esővel és a Széllel, hogy együtt elég erősek legyenek a világ ellen. Amikor pedig kitombolták magukat, szétválnak, és mindegyik megy a maga útjára. A Villám a fellegek fölé, az Eső vissza a felhőkbe, a Szél pedig a madárnemjárta csúcsok közé, itt hagyva gyermekét, a lágy, simogató Szellőt. - Péter Erika

Itt vagyok!
Rettegjetek!
Lecsapok rátok kíméletlen',
s uralkodom a föld felett!
Azt mondjátok, vész vagyok,
pedig annál kevesebb,
de akkor is fussatok, hamar,
mert nem kímélek senki élőt! -
kiáltja a vad Vihar!

Valaha szelíd voltam,
csak játszottam erőmmel,
földeket öntöztem
csendes, meleg esőkkel.
Táncoltam a Széllel,
a szeszélyes ledérrel,
s villámok tüzében
magam kedvvel néztem.

Akkor Nyári Zápor volt nevem,
s oly könnyű volt életem,
mert szerettek az emberek
és tudtam, mikor megjelenek,
imába foglalnak hálás kezek,
mik áldón az ég felé nyúlnak,
tiszta cseppjeimmel ittasulnak,
nevetnek, kacagnak,
hogy újra itt vagyok! -
s mikor elviszem felhőim,
egemen szivárvány ragyog.

Aztán valami megváltozott...

Az áldó kezek átkot intenek,
s hova örömmel megyek,
ordítva mondják az emberek:
"Már megin' itt van! Legyen átkozott!
Sodor a szél, a villáma rettenet!
Menj innen, vad Vihar!
Takarodj földünkről hamar!
Nem kellesz nekünk többet már,
jöjjön inkább a napfényes, forró Nyár!

S öklüket rázzák felém,
templomokban szólnak ellenem
pedig csak életet hozok nekik
szelíden, kedvesen.
Miért nem kell a csendes zápor?
S villámaim játéka miért vádol?
Ó, ha érteném,
mit akarnak az emberek...

Elmegyek hát, ha nem szerettek,
oda, ahol a madár se jár,
hol a csúcsok egekig futnak,
hol magány és nyugalom vár.
Elmegyek, hogy ne bántsatok,
elbújok messze, hogy ne lássatok,
s feledjetek...

De majd néha eljövök,
s akkor rettegjetek!,
mert nem lesz kímélet,
sem szánás, kegyelet!
Nyomomban pusztulás jár,
letaposott Élet!
Mint ahogy tapostatok engem -
Ó, miért nincs kímélet? -
Nem akarom!
Hol van a hatalom,
mi változtat
embert - emberré?,
s minden újra szép lesz...

Meghallván a vihar szavát,
gondolkodott a nép...

- Ember és Vihar közt
miért e szakadék?
A sok rombolásból
mikor lesz már elég?
Miért tesszük vaddá
Isten szent erőit?
Miért nézzük tétlen
a táj vámszedőit?
Miért kell háború?
Miért kell a harc?
Éljünk együtt békén,
hisz más minden arc.

Legyen a mennydörgés
orgonaszó hangja,
a villám - fénynyilak
aranyozott rajza.
A lehulló eső
táplálja a földet,
s a zivatar után
érezzük a csöndet!

Így lett a Viharból
a játékos, a régi.
Miért volt üldözött?
Már senki sem érti...

[lap tetejére]

 

Add nekünk a Hangot!
Neszlényi Judit zongoraművésznőnek csodáló tisztelettel és szeretettel

Olyan könnyű,
mint a lepke szárnya
s oly szép,
mikor a lelked kitárva
eljössz hozzánk és mesélsz...

s mikor elfogytak a szavak,
gyermekként kérünk:
mondd tovább!
mesélj még!
sokat
szépet
kedveset -
mindent...

Mesélj a szivárványról,
mesélj a csendről,
az örömről, a táncról
add nekünk a Hangot,
mi a szívedből jön
add nekünk a szíved,
add a lelked,
add nekünk mindened,
mert hallani akarjuk
a Dalt -
hallani akarunk
Téged,
s látni ujjaid táncát,
követni rebbenő szemed -
akarjuk az életed!,
hogy megsimogassuk,
hogy szeressük,
hogy ezerszer áldva
visszaadjuk
Neked...
nekünk...
nem engedd,
hogy elmúljon a Dal!

gyere közénk,
játssz nekünk hamar,
majd mi énekelünk
s e mennyei szépben
könnyes lesz szemünk -
s a Tiéd is...,
mert Láng vagy és Szeretet
ki Daloknak ad életet -
emlékszel,
mikor leülsz a zongora elé
és kéred Istent,
hogy ne Te! -
Ő legyen a Hang -,
akkor Ő szól szelíden:
"Öreg már az én kezem,
inkább Te játssz valamit,
gyermekem!" -
s elkezdődik a csoda
a Hangokból emelt
Tündérpalota
és mi csak hallgatunk,
mert nincs szavunk,
csak a pillanat,
csak Te
és a
gyönyörű orkán,
amely elragad
és visz
fel
Hozzá -

add nekünk a Hangot...
add nekünk magad...

most

és

mindörökké

Amen

2006. december 3.

[lap tetejére]

 

Ezüstfényű holdvilág

Ezüstfényű holdvilág
éjjel nyíló szép virág
fák tövében, erdő mélyén
sok csodára rátalál.

Levél alatt hangya alszik,
ha felébred, megharagszik!
menjünk gyorsan, meg ne lásson,
megijesszen, rám kiáltson!

De, lám, odébb bunda csillan,
róka szemén fényem villan -
gyomra üres, enni kéne,
somfordál a tyúkól réme.

Erdő szélén, dombok hátán
kedves-szelíd holdvilágnál
vándorlegény lépked bátran,
egyedül van hét határban.

Ének hallik, víg nótaszó,
lidérceket elriasztó.
Éji szellő táncra perdül,
Hold arcára mosoly kerül.

Völgy ölelve magas hegyet,
vándorlegény megérkezett.
Faluszéli házba érve
éji szállást kérve kérve.

Fényes mező, virágkelyhek
éj-bársonyban elpihennek.
Lágy szellővel takaróznak,
hűs harmattal itatóznak.

Csend királya betakarja,
Álom tündér elaltatja.
Békén szunnyad a világ -
vigyázz reánk, kedves Anyánk,
ezüstfényű holdvilág!

[lap tetejére]

 

Életbúcsúztató
Rikának

Ím, eljött az est
csendesen
fogd meg kezem
s pihenjünk,
Kedvesem.

Az élet már
nem a miénk
s ha barátok
lépnek is felénk,
csak intünk nekik.

A kis domb
borzas békéje vár
nem ülünk
a megtört padra
már.

Árnyék takarja
otthonunk,
a világból
semmit sem
hozunk,
csak egy mosolyt,
mi őrületből
fakad,
és kavargó,
kósza álmokat.

Ott meleg van
és sötét
szemünk mégis
mindent lát,
mert nem köt
többé
a test börtöne
s kikacagjuk
a halált!

2007. november 9.

[lap tetejére]

 

Lélekvirág
Tündérkerti séták

Őri István - mindenféleszavak - mindenféleszavak - LélekvirágA Tündérkertben lakó Tündérlelkek gyermekien boldogok. Énekelnek, táncolnak, át meg átszövik a Kert hangulatát, s néha megtréfálják egymást és a Kert többi lakóit: virágokba költöznek, amelytől a virágok elvarázsolódnak, és soha nem látott alakot öltenek, színük kineveti a szivárványt, illatuk pedig gyönyörű álomba ringatja a tündéreket.

Amikor a játszi Tündérlélek egy még ki nem nyílt virágot választ lakhelyéül, akkor abból a virágból lesz a Kert legpuhább, legbársonyosabb, legtitokzatosabb virága, a Lélekvirág.

A Lélekvirág a Tündérkert számtalan helyén megtalálható. Úgy a Tündérösvények mellett, mint a ligetekben vagy a tavak partján. Ha egy-egy Lélek hosszabb ideig tartózkodik a virágban, az bokorrá terebélyesedik, s amikor a bokor kinyitja virágerdejét, a Lélekvirágok illata betölti az egész Kertet és magához csábítja a Tündéreket.

Tavaszünnepkor a Tündérek elzarándokolnak az Illathoz, körbeülik a bokrot és beszélgetnek a virágokkal. Kérdezgetik őket arról a másik világról, ahol a Lelkek most vannak, kérdezgetik, hogy milyen is test nélkül, szabadon, és arról is faggatják őket, hogy most éppen min gondolkodnak, mit látnak virágszemükkel. Közben az Illat eltölti őket, és a legszentebb, legigazabb gyönyör hullámai egymás felé fordítják a Tündérpárokat, hogy a tavaszéj megszentelt nászából apró tündérek serege sarjadjon.

S amikor a Lélekvirág látja a legszebb szépet, a boldog arcokat, hallja a legnemesebb hangokat, az egyé válás boldog sóhajait és a beteljesülés apró sikolyait, akkor még több illatot bocsát a légbe, betakarva az egyé lett, és egymást elengedni nem akaró szerelmeseket.

További sétákat tehetünk a Tündérkertben itt és itt, a "Tündérkerti séták" fejezet alatt.

[lap tetejére]


Kékbe zárva

Őri István - mindenféleszavak - mindenféleszavak - Kékbe zárvaMég egészen kicsi voltam, amikor elvittek a Kék Álmok Szigetére, hogy felejtsem a múltat, amely minden éjjel - mint egy makacs kísértet - meglátogatott. Megelevenedtek számtalan életeim véletlenszerűen előhozott pillanatai, kényszerítve újra és újra átélni a tűnő boldogságot, és a szenvedést, a születéseket és a halálokat, a világra csodálkozást és a rettegést az ismeretlen sötétségtől, a felfoghatatlan semmitől. Láttam fényeket, amelyek elvakítottak, árnyakat, amelyek a szememre tapadtak nyirkos, sikamlós testükkel, s nem tudtam letépni őket, mert amikor utánuk nyúltam, kezem a semmit markolta. Hallottam nevetést, az ismeretlen hajszában kimerült tüdő lihegő légszomját és kétségbeesett sikoltásokat, amelyek a nemlétbe zuhanásaimat kísérték.

Reggelente kimerülten ébredtem, testem és lelkem némán kiáltott nyugalom, felejtés, könyörület után. Amikor elmondtam álmaimat - amelyek nem is voltak igazán álmok, inkább a tudatalatti örök emlékeinek felszakadt darabjai -, és nem múltak a múltba tett éjjeli kirándulásaim, a szüleim felkeresték a világ tudós embereit, tanácsaikat kérve gyógyulásomra. Azok összedugták a fejüket, meg hányták-vetették a dolgokat és előálltak bölcs javaslataikkal. Ahány, annyiféle egyedül üdvözítő megoldást javasolt, egymást túl licitálva bizonygatták igazukat, s nagy buzgóságukban gyakran össze is vesztek.

A múlt pedig egyre csak látogatott, s már azt gondoltam, jobb volna igazán aludni, úgy, ahogy már a régmúltban számtalanszor elaludtam. A tudósok munkavégezetlenül távoztak, újra csend borult a házra, és akkor egyik éjjel anyám kiment a kertbe, leborult a távoli hegyek előtt és elmondta az Élet Imáját, amely néhány órára megnyitja a világok közötti kapukat, azokon minden lélek átjárhat, majd visszatérhet a saját világába, vagy ott maradhat abban a másik világban, amely a gyógyulást, az Életet adja neki.

Anyám lassan felállt és látta, hogy mosolyognak az éjjeli virágok, a távoli fenyves ezer karját tárja felé, oly vágyón, mint a szerelmesek, kik régóta nem látták egymást, és az örök hóval szentelt Hegy azt suttogja: "Menj, jó lélek, mert a Kapun túl enyhülést találsz szíved bánatára, s választ arra, amire e világ összes bölcse sem tudott válaszolni. Gyermeked élni fog, nyugalomra és békességre lel."

Anyám felnézett a csillagokra, elénekelte az Átlépés Dalát, belépett a Kapun - és a saját kertünkben találta magát! Minden úgy volt, ahogy hagyta: a virágok, a fenyves, a hegyek, a ház, a csillagok. De amikor felnézett az égre, arcán az öröm és a megértés fénye ragyogott fel, mert meglátta a hatalmasan terpeszkedő, ezüstösen fénylő kedves Holdanyót, az Élő Tudást, a Végtelen Tapasztalatot és Bölcsességet, azt, aki a mi világunkban csupán halott kődarabként vándorol az éjszakai égen.

Eddig csak meséket hallott róla, és igaznak mondott történeteket. A jóságáról, s arról, hogy mindent tud, mert a Mindenség Fejedelme megtanította a legrejtettebb titkokra is. Itt volt hát most, az Élet Világában, s megszólalni sem tudott. A Holdanyó rámosolygott.

- Mondd el bátran, miért jöttél, kedvesem! - biztatta szelíden.

- Beteg a gyermekem.

- Vidd el a Kék Álmok Szigetére, és ott meg fog gyógyulni.

- Hol van a Kék Álmok Szigete?

- A legnagyobb tenger közepén. Ott, ahol nincs semmi más; el sem tudod téveszteni. Mondd a hajósoknak, hogy csak menjenek egészen addig, amíg már minden föld elvész a szem elől, s még tovább hét nap és hét éjjel, és akkor álljanak meg, mert megérkeztetek. Szálljatok csónakba, evezzetek a Szigetre, s ott meggyógyul a gyermeked. Ne törődj a tengerészek aggodalmával, hogy ahol megálltatok, nincs sziget, csak a végtelen víz, mert a Szigetet csak az látja, akit megáldok a fényemmel, és útjára bocsátok a szavaimmal.

S akkor a Holdanyó megáldotta anyámat és ezeket mondta neki:

- Légy áldott, gyermekem! Remélj, amikor már senki sem remél és láss, ahol senki sem lát!

- Légy erős, bátor és hittel teli! Ne rettenj meg, ha csodát látsz, mert az valóság lesz számodra!

- Tarts ki a szavaim mellett, mert azok igazak és beteljesednek!

A Holdanyó fénye beragyogta anyám arcát, s úgy érezte, egy végtelen gyöngéd kéz megsimogatja, erőt, hitet és tudást öntve belé.

- Most pedig menj és bízzál! - búcsúzott a Holdanyó.

Anyám visszatért a világunkba, és másnap útnak indultunk a Kék Álmok Szigetére.

Elhaladtunk hatalmas szigetek és apró korallzátonyok mellett, találkoztunk rémséges tengeri szörnyekkel, akik csodás módon messze elkerülték a hajónkat, majd lett csak a tenger, a végtelen, s már nem is számoltuk a napokat, amikor a láthatáron feltűnt a Kék Álmok Szigete. Először csak parányi folt a végtelen kékségben, majd, ahogy közeledtünk, növekedett, mint a tavaszi fűszál a meleg esők után. Látszatra semmi különös nem volt benne; fehér homok, a parton pálmafák, beljebb sűrű erdő. Kerek és lapos, mint egy felfordított tányér.

Amikor a közelébe értünk, anyám szólt a tengerészeknek, hogy álljunk meg, mert megérkeztünk. Ők pedig - ahogy Holdanyó mondta - nem értették, mert nem látták a Szigetet, de végül engedtek kérésünknek és leengedték a csónakot.

- Várjunk rátok, míg visszajöttök? - kérdezte a kapitány.

- Ne várjatok - felelte anyám. - Menjetek vissza a kikötőbe, mert nem tudjuk, meddig maradunk.

- Mikor jöjjünk értetek?

- Tudni fogjátok az időpontot.

A kapitány bólintott és úgy tett, ahogy anyám mondta.

Beszálltunk a csónakba és a partra eveztünk. A kapitány hosszan nézett a lassan semmibe vesző csónak után, majd parancsot adott az indulásra. A hajó megfordult, szélirányba állt és eltűnt a kék végtelenben.

A csónakunkat partra emelte az utolsó hullám, kiszálltunk és elindultunk a Gyógyulás Földje felé.

A Sziget nem volt nagy, hamar körbejártuk a pálmákkal borított partot, majd beljebb a dús bambuszligeteket, amelyekben természetes ösvények könnyítették a járást, tisztások hívogattak megpihenni, és tiszta vizű patakok adtak enyhülést, ha séta közben megszomjaztunk.

Ahogy a sziget belseje felé fordultunk, azonnal éreztük a változást. Soha nem tapasztalt csend és béke telepedett ránk, a tárgyak feloldódtak a nyugalomban és már nem voltak pálmafák, nem volt bambusz, homok és víz, csak a felejtés. Halk zene hallatszott; kerestük a forrását, de akár merre fordultunk, mindenhonnan egyformán szólt. Azután rájöttünk, hogy belőlünk fakadnak a dallamok, a lelkünk énekel, mert otthonra lelt a Szigeten.

S akkor életre keltek a színek.

Először halványan, bizonytalanul, majd egyre erősödve kísérték a földöntúli zenét, pihenő madarakként ülve a fákon, kergetőzve az ágak között, leszállva a földre, majd újra felszökkenve az égbe. A mindent uraló zöld táncra kelt a szivárvánnyal, majd, ahogy lassan elhalkult bennünk az ének, kisimultak a színek és átadták helyüket a kék csendnek.

Az egész sziget kékes színben tündökölt, lépteink ritmusára hullámzott, körbefogott, karjaiba vett és vitt; erővel, mégis könnyedén. Belesimultunk a kékségbe, hagytuk, hogy teljesen kitöltsön, elfoglalja a csontok és a hús helyét, csak a gondolatokat hagyva meg. Bezárkóztunk, önkéntes rabjaivá váltunk az ég és a tenger színének, mert bizonyossággá vált, hogy a Kék Álmok erősebbek a múlt álmainál.

- Jó nekem itt - szólaltam meg. - Nem félek, mert velem van a kékség. Nem félek, mert benne erő van, s azt megosztotta velem. Nem félek, mert te is itt vagy, anyám, de nem úgy, mint régen: test és test egymás mellett, egymástól örökre elválasztva, hanem, mint lélek és lélek: együtt, egyben.

Végtelen boldogság fogott el. Tudtam, hogy vége az éjszakai látogatóknak, az emlékezésnek, a szenvedéseknek. Minden a helyére került a Kék Álmok ereje által. S azt is tudtam, hogy ez az erő velem lesz akkor is, amikor visszatérünk az otthonunkba, és megvéd a világ és a múlt démonai ellen.

- Sétáljunk! - mondtam anyámnak, s ő rám mosolygott és megfogta a kezem. Újra körbejártuk a szigetet, meghallgattuk az apró sziklák történeteit a rég itt járt emberekről, éreztük az örömüket, mert ők is részesei voltak a gyógyulásuknak: ők adták az Élet egy darabját a nekik. Mezítláb lépkedtünk, együtt énekeltünk a forrásokkal, és eljátszottunk gyermekeikkel, a zabolátlan, sebes patakokkal.

Amikor leszállt az éj, lefeküdtünk a homokba, amely olyan puha és simogató volt, mint a kismadarak tolla, és elaludtunk. Álmunk maga volt a béke teljessége, kék dallamok szőtték át hol hangosan, hol halkabban, egységben és harmóniában. A hangokat váltakozó, megfoghatatlan képek kísérték, s végleg kiűzték belőlem a múlt mérgező látomásait, az éjszakák borzalmait. Visszaparancsolták őket a lélek titokzatos mélységeibe, rájuk zárták a kapukat és ott maradtak őrségben, hogyha valaha is dörömbölnének, bebocsátást kérve, vagy fondorlattal és erővel kinyitnának egy kaput, visszakergessék őket a helyükre.

Az ébredés könnyű volt, a reggel maga a Fény, és egy pillanatig úgy éreztem, soha nem akarok innen elmenni. A Kék Álmok Szigete magához láncolt, de ez a rabság nem volt sem kényszerű, sem nehéz, hanem a jó akarása. Azután a Sziget szólt hozzám:

- Az időd lejárt, gyermekem! Menned kell, várnak rád otthon. De ne félj, mert aki egyszer itt járt, bármikor visszatérhet. Ha nehezek a napok, ha bánt a világ, nem kell újra hajóra szállnod, csak várd meg az éjszakát, menj ki a kertbe és keresd meg a legfényesebb csillagot, amely olyan kéken ragyog, mint én, a Kék Álmok Szigete. Tárd ki a karod felé, nézz bátran a szemébe, s már itt is vagy - a Kék Csillagon, ahol a Sziget van. Amikor pedig a világodban eljön a reggel, ágyadban ébredsz, betöltve kékségem békéjével, erejével és hatalmával.

Ekkor egy gondolat szakadt ki belőlem, átröppent az űr sötétjén a kikötőbe.

- Gyertek! - mondta a néma hang, és a tengerészek útra keltek.

Elhaladtak hatalmas szigetek és apró korallzátonyok mellett, találkoztak rémséges tengeri szörnyekkel, akik csodás módon messze elkerülték a hajójukat, majd lett csak a tenger, a végtelen, s már nem is számolták a napokat, amikor a megérkeztek oda, ahol valamikor régen vízre tették a csónakot a két furcsa utasukkal.

A nap lassan aludni tért, s már meggyújtották a hajólámpást, amikor az éjszakai őrszem meglátta a közeledő csónakot, benne minket, akik ugyan azok voltunk, mint akiket kitettek itt, de mégis annyira mások, hogy szavakkal leírni nem lehet.

A csónakot felhúzták, kiszálltunk és a hajó elindult visszafelé.

*

A Kék Álmok Szigetén tett látogatásom óta más lett az életem. Sokan, akik már ismertek, csodálkoznak, hogyan változhattam meg ennyire, hova tűnt a félénk, minden neszre összerezzenő, riadt tekintetű gyermek. Én pedig elmondtam mindenkinek a titkot, hogy a Szigeten tett látogatás adott Életet, mert azelőtt csupán léteztem. S biztattam őket, hogy ha fájnak a nappalok, lépjenek át éjjel a Kapun, beszélgessenek Holdanyóval, aki megáldja őket, és menjenek el a Kék Álmok Szigetére gyógyulni. Oda, ahol én is voltam, ahol én is meggyógyultam.

A legtöbben kétkedve fogadták a történetemet, néhányan sajnálkozva fordultak félre, de egyre többen vannak, akik elmentek, meggyógyultak, és most az éltető kékségbe zárva élik a Sziget adta gyönyörű rabságot, amely maga a végtelen, mert nem köti a test, nem határolja az anyag, nem korlátozza az idő.

*

Hosszú és nehéz volt a mai nap.

Itt ülök a pamlagon, és várom az éjszakát...


 

Őri István - mindenféleszavak - ugrás az előző oldalran[tartalomjegyzék]n[cimlap]n[lap tetejére]nŐri István - mindenféleszavak - ugrás a következő oldalra