n[tartalomjegyzék]n[cimlap]n[lap
tetejére]n
mindenféleszavak
Ne félj...
Ragyogás
Fohász a Holdhoz
Figyel a hold
Riadt madár
Szegénymondóka
Szép
asszonynak
Világvers
Örömre
ítélve
Egyensúly
Az
igazság pillanatai
Töredékek
Félpercesek
Macskaálom
Mit mond a világ?
A
Győztesek
A fa éneke lehulló leveléhez
Villon a mennyországban
A
dinnyemagok balladája
A Vihar dala
Add nekünk a Hangot!
Ezüstfényű
holdvilág
Életbúcsúztató
Lélekvirág
Kékbe
zárva
n[tartalomjegyzék]n[cimlap]n[lap
tetejére]n
|
mert ha szembenézel a fénnyel, mert ha szemben úszol az árral, mert ha szemben állsz a világgal, mert ha betakar az éj, mert ha...
Ragyogás ott a hold!
Fohász a Holdhoz tudod titkaink - kedvességes Hold
Figyel a hold Nézd,
Riadt madár Riadt madár
Szegénymondóka Nincsen pénzem, 2008. április 20.
Szép asszonynak Szép asszonynak szép a lánya, Mosolyával szívet hódít, 2010. április 12.
Világvers a világ a világ
Örömre ítélve A mindent betöltő öröm fogva tart.
Egyensúly nincs fent nincs lejtő nincs alap nincs halál szunnyad a fül messzire ellátni... a szem csukva csak a makacs kéz mozdul homokot perget számolja a percet... nincs vágy nyugalom van és a perc szalad...
Az igazság pillanatai amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor amikor s amikor az az igazság pillanata
Töredékek Valamit adsz, Valamit kérsz, Valamit vársz, * * * egy kéz messze éltet, sors, szavak sok * * * lehajtom a fejem azután * * * az élők a holtak a lelkek a mosoly
Félpercesek
A repülőgépen bűnügyi filmet vetítettek. A film végén a nyomozást vezető felügyelő éppen ki akarta mondani a gyilkos nevét, amikor a repülő viharba került, kettétört és lezuhant. Így az utasok sohasem tudták meg, ki ölte meg Mrs. Courtney-t.
Megállt egy élet Megállt egy élet a temető mellett, leparkolt, bezárta a kocsiját, besétált a kapun, és addig keresgélt, amíg talált egy frissen ásott üres sírgödröt. Belefeküdt, betakarta magát falevelekkel, meg némi földdel, hogy a temetésre jövők ne vegyék észre, és meghalt.
Jéghideg kapcsolat Az Északi Jeges-tengeren egymásnak sodródott két jégtábla. A nagy hidegben összefagytak, és boldogan éltek, amíg el nem olvadtak.
A bánatmegmaradás törvénye A bánat nem vész el, csak átalakul - örömmé.
Szerelmeslevél Kerestem egy életen át, soha nem adtam fel - a levelet, amelyben megírtam Neki, hogy szeretem.
Mese az áramkimaradásról Hol Volt, hol nem Volt...
Fordulatok a regényekben Egyszer azt kérdezték tőlem:
Napóleon Egy halálra éheztetett embert rabtartói elvonszolnak egy élelmiszerbolt
elé. Erősen tartják, hogy össze ne essen a kimerültségtől. Az ember szeme
odatapad a kirakat üvegéhez, amely elválasztja tőle az Életet. Már
mozdulna a bolt bejárata felé, de őrei rászólnak:
Isten és a pénz
Hatalomátvétel ...és akkor a gépek a Tudományos Akadémia elnökétől ünnepélyes keretek között átvették a hatalmat.
A vándor kérdése - Az utak soha nem fogynak el. Miért?
Kiáltás a mélyből az Élethez: - Könyörülj rajtam! Ölj
meg!
Egészséges életmód Az egészséges életmód elkötelezett híve elővette a hűtőszekrényből az aznapi konzerv-vacsoráját, és elégedetten olvasta az oldalán a tápanyagtartalom táblázatot: - kalória: 0 Majd letépte a védőfóliát, beleszagolt az üres dobozba, élvezettel csettintett egyet, a dobozt bedobta a szemetesvödörbe, és bement a szobába, hogy lefekvés előtt megnézze a kedvenc tv-műsorát az egészséges táplálkozásról. 2010. április 9.
Macskaálom Szeretnék macska lenni egy olyan háznál, ahol szeretik a macskákat. Ahol, ha odamegyek hozzájuk, megsimogatnak és szeretettel néznek rám. Ahol összegömbölyödve aludhatok a nagyanyó lábánál. Ahol ott ülhetek az asztal mellett, amikor a család ebédel, vagy esténként összejönnek beszélgetni, és hallgathatom a számomra ismerős hangokat, habár sokszor nem is tudom, mit jelentenek. De a jelenlét és a hangok az elfogadásomat jelentik, és ez jó. Ahol játszhatok a gyerekekkel, odabújhatok hozzájuk, s ők átölelnek, arcukat az arcomhoz szorítják, és boldogok, hogy olyan puha és meleg a bundám, mint azé a plüss cicáé, amellyel éjjel alszanak. Ahol, ha örömömben dorombolok, mindenkinek elmondják, hogy "A mi cicánk énekel!". Ahol télen a meleg kályha mellett van a helyem, s nyáron enyém a kert, a mező, a napsugár. Ahol minden reggel friss, meleg tej vár a tálkámban. Ahol minden este visszavárnak. Ahol a napról napra ismétlődő hangok, fények, illatok és érintések az
állandóság békéjével és biztonságával táplálják a
lelkemet.
Mit mond a világ? A Felhő azt mondja: A Szél azt mondja: A Szellő azt mondja: A Nap azt mondja: A Hold azt mondja: A Csillag azt mondja: A Patak azt mondja: A Hegy azt mondja: A Szikla azt mondja: A Völgy azt mondja: Az Erdő azt mondja: A Madár azt mondja: A Virág azt mondja: A Rét azt mondja: Az Út azt mondja: Az Ösvény azt mondja: A Kunyhó azt mondja: A Palota azt mondja: A Madár azt mondja: A Pillangó azt mondja: Az Eső azt mondja: A Villám azt mondja: A Vihar azt mondja: A Nappal azt mondja: Az Éjszaka azt mondja: A Tavasz azt mondja: A Nyár azt mondja: Az Ősz azt mondja: A Tél azt mondja: A Király azt mondja: A Koldus azt mondja: A Koldus még azt is mondja: A Sors azt mondja: Az Öröm azt mondja: A Bánat azt mondja: A Titok azt mondja: Az Igazság azt mondja: A Fény azt mondja: Az Árnyék azt mondja: Az Élet azt mondja: A Csend azt mondja: A Világ azt mondja: A Test azt mondja: A Lélek azt mondja: Az Álom azt mondja: Az Álom még azt is mondja: A Szerelem azt mondja: A Remény azt mondja: A Vágy azt mondja: Az Embered azt mondja: Az Asszonyod azt mondja: Az Ábránd azt mondja: A Szív azt mondja: Az Ész azt mondja: A Valóság azt mondja: A Fájdalom azt mondja: A Kétségbeesés azt mondja: Jézus azt mondja: Jó néhány évvel ezelőtt a seattle-i paraolimpiai játékokon kilenc
atléta felállt a 100 méteres síkfutás startvonalához. A pisztolylövés
felhangzásakor elkezdődött a verseny, az atléták a cél felé törekedtek a
beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az
egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett
sírni. A többi versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett.
Majd mindenki megállt és visszafordult... mindegyikük. Az egyik Down-kóros
lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát.
Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a
célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig
tapsoltak. A Győztesek visszajöttünk hozzád... nem megyünk tovább nélküled, ne félj, kedvesem! ne sírj, kedvesem! itt vagyunk mind! - ugye, milyen könnyű együtt? a célszalag átszakadt, Győztünk!!!
A fa éneke lehulló leveléhez elengedlek... A költemény video változata megtekinthető, illetve letölthető a YouTube-ról: http://www.youtube.com/watch?v=WCWvHCxOhqc
Villon a mennyországban Hát itt vagyok, Uram! öltözz át hamar, s máris mehetünk! míg távol leszünk, Péter őrködik Ajánlás Lásd kegyes hercegem, Vigyázz hát, s kerüld
A dinnyemagok balladája Dinnyemagok vagyunk. A dinnyének héját Meglékelem nyomban, Leások a mélybe, És tódulnak hozzám, Fekete szemükben "Mondd meg nekünk, Szólok nekik öröm-szívvel: És a rabok útra kelnek, Ám szemüket Nap vakítja. (2007-07-01)
A Vihar dala Hamarosan itt lesz a Vihar, de ne félj, mert neki is van lelke. De, mert mindig szidják, szapulják, falat épített maga köré, mint az emberek. A vadság, a harag, az üvöltés falát, hogy ne engedje magához a bántásokat. Szövetséget kötött a Villámmal, az Esővel és a Széllel, hogy együtt elég erősek legyenek a világ ellen. Amikor pedig kitombolták magukat, szétválnak, és mindegyik megy a maga útjára. A Villám a fellegek fölé, az Eső vissza a felhőkbe, a Szél pedig a madárnemjárta csúcsok közé, itt hagyva gyermekét, a lágy, simogató Szellőt. - Péter Erika Itt vagyok! Valaha szelíd voltam, Akkor Nyári Zápor volt nevem, Aztán valami megváltozott... Az áldó kezek átkot intenek, S öklüket rázzák felém, Elmegyek hát, ha nem szerettek, De majd néha eljövök, Meghallván a vihar szavát, - Ember és Vihar közt Legyen a mennydörgés Így lett a Viharból
Add nekünk a Hangot! Olyan könnyű, s mikor elfogytak a szavak, Mesélj a szivárványról, gyere közénk, add nekünk a Hangot... most és mindörökké Amen 2006. december 3.
Ezüstfényű holdvilág Ezüstfényű holdvilág Levél alatt hangya alszik, De, lám, odébb bunda csillan, Erdő szélén, dombok hátán Ének hallik, víg nótaszó, Völgy ölelve magas hegyet, Fényes mező, virágkelyhek Csend királya betakarja,
Életbúcsúztató Ím, eljött az est Az élet már A kis domb Árnyék takarja Ott meleg van 2007. november 9.
Lélekvirág
Amikor a játszi Tündérlélek egy még ki nem nyílt virágot választ lakhelyéül, akkor abból a virágból lesz a Kert legpuhább, legbársonyosabb, legtitokzatosabb virága, a Lélekvirág. A Lélekvirág a Tündérkert számtalan helyén megtalálható. Úgy a Tündérösvények mellett, mint a ligetekben vagy a tavak partján. Ha egy-egy Lélek hosszabb ideig tartózkodik a virágban, az bokorrá terebélyesedik, s amikor a bokor kinyitja virágerdejét, a Lélekvirágok illata betölti az egész Kertet és magához csábítja a Tündéreket. Tavaszünnepkor a Tündérek elzarándokolnak az Illathoz, körbeülik a bokrot és beszélgetnek a virágokkal. Kérdezgetik őket arról a másik világról, ahol a Lelkek most vannak, kérdezgetik, hogy milyen is test nélkül, szabadon, és arról is faggatják őket, hogy most éppen min gondolkodnak, mit látnak virágszemükkel. Közben az Illat eltölti őket, és a legszentebb, legigazabb gyönyör hullámai egymás felé fordítják a Tündérpárokat, hogy a tavaszéj megszentelt nászából apró tündérek serege sarjadjon. S amikor a Lélekvirág látja a legszebb szépet, a boldog arcokat, hallja
a legnemesebb hangokat, az egyé válás boldog sóhajait és a beteljesülés
apró sikolyait, akkor még több illatot bocsát a légbe, betakarva az egyé
lett, és egymást elengedni nem akaró szerelmeseket. További sétákat tehetünk a Tündérkertben itt és itt, a "Tündérkerti séták" fejezet alatt.
Reggelente kimerülten ébredtem, testem és lelkem némán kiáltott nyugalom, felejtés, könyörület után. Amikor elmondtam álmaimat - amelyek nem is voltak igazán álmok, inkább a tudatalatti örök emlékeinek felszakadt darabjai -, és nem múltak a múltba tett éjjeli kirándulásaim, a szüleim felkeresték a világ tudós embereit, tanácsaikat kérve gyógyulásomra. Azok összedugták a fejüket, meg hányták-vetették a dolgokat és előálltak bölcs javaslataikkal. Ahány, annyiféle egyedül üdvözítő megoldást javasolt, egymást túl licitálva bizonygatták igazukat, s nagy buzgóságukban gyakran össze is vesztek. A múlt pedig egyre csak látogatott, s már azt gondoltam, jobb volna igazán aludni, úgy, ahogy már a régmúltban számtalanszor elaludtam. A tudósok munkavégezetlenül távoztak, újra csend borult a házra, és akkor egyik éjjel anyám kiment a kertbe, leborult a távoli hegyek előtt és elmondta az Élet Imáját, amely néhány órára megnyitja a világok közötti kapukat, azokon minden lélek átjárhat, majd visszatérhet a saját világába, vagy ott maradhat abban a másik világban, amely a gyógyulást, az Életet adja neki. Anyám lassan felállt és látta, hogy mosolyognak az éjjeli virágok, a távoli fenyves ezer karját tárja felé, oly vágyón, mint a szerelmesek, kik régóta nem látták egymást, és az örök hóval szentelt Hegy azt suttogja: "Menj, jó lélek, mert a Kapun túl enyhülést találsz szíved bánatára, s választ arra, amire e világ összes bölcse sem tudott válaszolni. Gyermeked élni fog, nyugalomra és békességre lel." Anyám felnézett a csillagokra, elénekelte az Átlépés Dalát, belépett a Kapun - és a saját kertünkben találta magát! Minden úgy volt, ahogy hagyta: a virágok, a fenyves, a hegyek, a ház, a csillagok. De amikor felnézett az égre, arcán az öröm és a megértés fénye ragyogott fel, mert meglátta a hatalmasan terpeszkedő, ezüstösen fénylő kedves Holdanyót, az Élő Tudást, a Végtelen Tapasztalatot és Bölcsességet, azt, aki a mi világunkban csupán halott kődarabként vándorol az éjszakai égen. Eddig csak meséket hallott róla, és igaznak mondott történeteket. A jóságáról, s arról, hogy mindent tud, mert a Mindenség Fejedelme megtanította a legrejtettebb titkokra is. Itt volt hát most, az Élet Világában, s megszólalni sem tudott. A Holdanyó rámosolygott. - Mondd el bátran, miért jöttél, kedvesem! - biztatta szelíden. - Beteg a gyermekem. - Vidd el a Kék Álmok Szigetére, és ott meg fog gyógyulni. - Hol van a Kék Álmok Szigete? - A legnagyobb tenger közepén. Ott, ahol nincs semmi más; el sem tudod téveszteni. Mondd a hajósoknak, hogy csak menjenek egészen addig, amíg már minden föld elvész a szem elől, s még tovább hét nap és hét éjjel, és akkor álljanak meg, mert megérkeztetek. Szálljatok csónakba, evezzetek a Szigetre, s ott meggyógyul a gyermeked. Ne törődj a tengerészek aggodalmával, hogy ahol megálltatok, nincs sziget, csak a végtelen víz, mert a Szigetet csak az látja, akit megáldok a fényemmel, és útjára bocsátok a szavaimmal. S akkor a Holdanyó megáldotta anyámat és ezeket mondta neki: - Légy áldott, gyermekem! Remélj, amikor már senki sem remél és láss, ahol senki sem lát! - Légy erős, bátor és hittel teli! Ne rettenj meg, ha csodát látsz, mert az valóság lesz számodra! - Tarts ki a szavaim mellett, mert azok igazak és beteljesednek! A Holdanyó fénye beragyogta anyám arcát, s úgy érezte, egy végtelen gyöngéd kéz megsimogatja, erőt, hitet és tudást öntve belé. - Most pedig menj és bízzál! - búcsúzott a Holdanyó. Anyám visszatért a világunkba, és másnap útnak indultunk a Kék Álmok Szigetére. Elhaladtunk hatalmas szigetek és apró korallzátonyok mellett, találkoztunk rémséges tengeri szörnyekkel, akik csodás módon messze elkerülték a hajónkat, majd lett csak a tenger, a végtelen, s már nem is számoltuk a napokat, amikor a láthatáron feltűnt a Kék Álmok Szigete. Először csak parányi folt a végtelen kékségben, majd, ahogy közeledtünk, növekedett, mint a tavaszi fűszál a meleg esők után. Látszatra semmi különös nem volt benne; fehér homok, a parton pálmafák, beljebb sűrű erdő. Kerek és lapos, mint egy felfordított tányér. Amikor a közelébe értünk, anyám szólt a tengerészeknek, hogy álljunk meg, mert megérkeztünk. Ők pedig - ahogy Holdanyó mondta - nem értették, mert nem látták a Szigetet, de végül engedtek kérésünknek és leengedték a csónakot. - Várjunk rátok, míg visszajöttök? - kérdezte a kapitány. - Ne várjatok - felelte anyám. - Menjetek vissza a kikötőbe, mert nem tudjuk, meddig maradunk. - Mikor jöjjünk értetek? - Tudni fogjátok az időpontot. A kapitány bólintott és úgy tett, ahogy anyám mondta. Beszálltunk a csónakba és a partra eveztünk. A kapitány hosszan nézett a lassan semmibe vesző csónak után, majd parancsot adott az indulásra. A hajó megfordult, szélirányba állt és eltűnt a kék végtelenben. A csónakunkat partra emelte az utolsó hullám, kiszálltunk és elindultunk a Gyógyulás Földje felé. A Sziget nem volt nagy, hamar körbejártuk a pálmákkal borított partot, majd beljebb a dús bambuszligeteket, amelyekben természetes ösvények könnyítették a járást, tisztások hívogattak megpihenni, és tiszta vizű patakok adtak enyhülést, ha séta közben megszomjaztunk. Ahogy a sziget belseje felé fordultunk, azonnal éreztük a változást. Soha nem tapasztalt csend és béke telepedett ránk, a tárgyak feloldódtak a nyugalomban és már nem voltak pálmafák, nem volt bambusz, homok és víz, csak a felejtés. Halk zene hallatszott; kerestük a forrását, de akár merre fordultunk, mindenhonnan egyformán szólt. Azután rájöttünk, hogy belőlünk fakadnak a dallamok, a lelkünk énekel, mert otthonra lelt a Szigeten. S akkor életre keltek a színek. Először halványan, bizonytalanul, majd egyre erősödve kísérték a földöntúli zenét, pihenő madarakként ülve a fákon, kergetőzve az ágak között, leszállva a földre, majd újra felszökkenve az égbe. A mindent uraló zöld táncra kelt a szivárvánnyal, majd, ahogy lassan elhalkult bennünk az ének, kisimultak a színek és átadták helyüket a kék csendnek. Az egész sziget kékes színben tündökölt, lépteink ritmusára hullámzott, körbefogott, karjaiba vett és vitt; erővel, mégis könnyedén. Belesimultunk a kékségbe, hagytuk, hogy teljesen kitöltsön, elfoglalja a csontok és a hús helyét, csak a gondolatokat hagyva meg. Bezárkóztunk, önkéntes rabjaivá váltunk az ég és a tenger színének, mert bizonyossággá vált, hogy a Kék Álmok erősebbek a múlt álmainál. - Jó nekem itt - szólaltam meg. - Nem félek, mert velem van a kékség. Nem félek, mert benne erő van, s azt megosztotta velem. Nem félek, mert te is itt vagy, anyám, de nem úgy, mint régen: test és test egymás mellett, egymástól örökre elválasztva, hanem, mint lélek és lélek: együtt, egyben. Végtelen boldogság fogott el. Tudtam, hogy vége az éjszakai látogatóknak, az emlékezésnek, a szenvedéseknek. Minden a helyére került a Kék Álmok ereje által. S azt is tudtam, hogy ez az erő velem lesz akkor is, amikor visszatérünk az otthonunkba, és megvéd a világ és a múlt démonai ellen. - Sétáljunk! - mondtam anyámnak, s ő rám mosolygott és megfogta a kezem. Újra körbejártuk a szigetet, meghallgattuk az apró sziklák történeteit a rég itt járt emberekről, éreztük az örömüket, mert ők is részesei voltak a gyógyulásuknak: ők adták az Élet egy darabját a nekik. Mezítláb lépkedtünk, együtt énekeltünk a forrásokkal, és eljátszottunk gyermekeikkel, a zabolátlan, sebes patakokkal. Amikor leszállt az éj, lefeküdtünk a homokba, amely olyan puha és simogató volt, mint a kismadarak tolla, és elaludtunk. Álmunk maga volt a béke teljessége, kék dallamok szőtték át hol hangosan, hol halkabban, egységben és harmóniában. A hangokat váltakozó, megfoghatatlan képek kísérték, s végleg kiűzték belőlem a múlt mérgező látomásait, az éjszakák borzalmait. Visszaparancsolták őket a lélek titokzatos mélységeibe, rájuk zárták a kapukat és ott maradtak őrségben, hogyha valaha is dörömbölnének, bebocsátást kérve, vagy fondorlattal és erővel kinyitnának egy kaput, visszakergessék őket a helyükre. Az ébredés könnyű volt, a reggel maga a Fény, és egy pillanatig úgy éreztem, soha nem akarok innen elmenni. A Kék Álmok Szigete magához láncolt, de ez a rabság nem volt sem kényszerű, sem nehéz, hanem a jó akarása. Azután a Sziget szólt hozzám: - Az időd lejárt, gyermekem! Menned kell, várnak rád otthon. De ne félj, mert aki egyszer itt járt, bármikor visszatérhet. Ha nehezek a napok, ha bánt a világ, nem kell újra hajóra szállnod, csak várd meg az éjszakát, menj ki a kertbe és keresd meg a legfényesebb csillagot, amely olyan kéken ragyog, mint én, a Kék Álmok Szigete. Tárd ki a karod felé, nézz bátran a szemébe, s már itt is vagy - a Kék Csillagon, ahol a Sziget van. Amikor pedig a világodban eljön a reggel, ágyadban ébredsz, betöltve kékségem békéjével, erejével és hatalmával. Ekkor egy gondolat szakadt ki belőlem, átröppent az űr sötétjén a kikötőbe. - Gyertek! - mondta a néma hang, és a tengerészek útra keltek. Elhaladtak hatalmas szigetek és apró korallzátonyok mellett, találkoztak rémséges tengeri szörnyekkel, akik csodás módon messze elkerülték a hajójukat, majd lett csak a tenger, a végtelen, s már nem is számolták a napokat, amikor a megérkeztek oda, ahol valamikor régen vízre tették a csónakot a két furcsa utasukkal. A nap lassan aludni tért, s már meggyújtották a hajólámpást, amikor az éjszakai őrszem meglátta a közeledő csónakot, benne minket, akik ugyan azok voltunk, mint akiket kitettek itt, de mégis annyira mások, hogy szavakkal leírni nem lehet. A csónakot felhúzták, kiszálltunk és a hajó elindult visszafelé. * A Kék Álmok Szigetén tett látogatásom óta más lett az életem. Sokan, akik már ismertek, csodálkoznak, hogyan változhattam meg ennyire, hova tűnt a félénk, minden neszre összerezzenő, riadt tekintetű gyermek. Én pedig elmondtam mindenkinek a titkot, hogy a Szigeten tett látogatás adott Életet, mert azelőtt csupán léteztem. S biztattam őket, hogy ha fájnak a nappalok, lépjenek át éjjel a Kapun, beszélgessenek Holdanyóval, aki megáldja őket, és menjenek el a Kék Álmok Szigetére gyógyulni. Oda, ahol én is voltam, ahol én is meggyógyultam. A legtöbben kétkedve fogadták a történetemet, néhányan sajnálkozva fordultak félre, de egyre többen vannak, akik elmentek, meggyógyultak, és most az éltető kékségbe zárva élik a Sziget adta gyönyörű rabságot, amely maga a végtelen, mert nem köti a test, nem határolja az anyag, nem korlátozza az idő. * Hosszú és nehéz volt a mai nap. Itt ülök a pamlagon, és várom az
éjszakát... |
n[tartalomjegyzék]n[cimlap]n[lap
tetejére]n
A
Tündérkertben lakó Tündérlelkek gyermekien boldogok. Énekelnek, táncolnak,
át meg átszövik a Kert hangulatát, s néha megtréfálják egymást és a Kert
többi lakóit: virágokba költöznek, amelytől a virágok elvarázsolódnak, és
soha nem látott alakot öltenek, színük kineveti a szivárványt, illatuk
pedig gyönyörű álomba ringatja a tündéreket.
Még egészen
kicsi voltam, amikor elvittek a Kék Álmok Szigetére, hogy felejtsem a
múltat, amely minden éjjel - mint egy makacs kísértet - meglátogatott.
Megelevenedtek számtalan életeim véletlenszerűen előhozott pillanatai,
kényszerítve újra és újra átélni a tűnő boldogságot, és a szenvedést, a
születéseket és a halálokat, a világra csodálkozást és a rettegést az
ismeretlen sötétségtől, a felfoghatatlan semmitől. Láttam fényeket,
amelyek elvakítottak, árnyakat, amelyek a szememre tapadtak nyirkos,
sikamlós testükkel, s nem tudtam letépni őket, mert amikor utánuk nyúltam,
kezem a semmit markolta. Hallottam nevetést, az ismeretlen hajszában
kimerült tüdő lihegő légszomját és kétségbeesett sikoltásokat, amelyek a
nemlétbe zuhanásaimat kísérték.