Bevezető (részlet)

120 évvel ezelőtt, 1816 nyarán, Karinczy Ferenc látogatta meg mélységes áhítattal a nagy multú, nagy emlékeket őrző Alba Iulia-i római katolikus székesegyházat. Kegyeletes lélekkel kereste fel - Cseresznyés András kanonok vezetésével - a Hunyadi sírokat; kutatta Martinuzzi, Bethlen Gábor s I. Rákóczi György sírhelyét. Szomorúan jegyezte meg, hogy a tőle olyan nagyrabecsült Martinuzzinak nincs síremléke, míg a történelmileg mellette eltörpülő Izabella és János Zsigmond "kevélykednek márványaikban".

A középkor Istent kereső áhítatának, vallásos alkotnitudásának erről a kőbe vésett megkapó époszáról ezt a rövid, velős véleményt mondja ki: "Szegény, de nagy, méltóságos".

A híres Batthyaneum alapos megtekintése után még egyszer felkereste a "szegény, de nagy, méltóságos" székesegyházat, hogy búcsuzóúl még egyszer körülhordozza benne a tekintetét: "Még egyszer betérék a templomba, megállék az általam forrón tisztelt Martinuzzi hamvain s áldást mondottam rájok; s órámat s szerencsés gyűrűmet feltevém a Hunyadi sírkövére, hogy megszentelve mehessenek által maradékimra... Isten hozzád, szent hely! mondám magamban, midőn végpillanatot veték a templomra".

Ez a templom most, a jún. 7-iki püspökszentelés alkalmából, az érdeklődés, a közfigyelem homlokterébe került. Talán az időmegülte ősi kövek is érdeklődve néznek majd a magasztos eseményre, mert ilyent századok óta nem láttak. Sőt ez sem lehetetlen, hogy sohasem láttak. Azt ugyanis biztosan tudjuk, hogy az utóbbi 220 év alatt, amióta az ősi székesegyház újra a katolikusoké lett, nem volt falai közt püspökszentelés. Természetes, hogy nem volt azalatt a másfélszázad alatt sem, amíg a protestánsok kezében volt a templom (1565-1716). Azt megelőzőleg, a tágabb értelemben vett középkori püspökök közül sem tudjuk egyetlen egyről sem biztosan, hitelesen, hogy itt, székesegyházuk falai közt szenteltették volna magukat püspökké. Míg az utóbbi 220 év püspökeiről tudjuk, hogy mikor és hol (Bécs, Pozsony, Kalocsa stb) folyt le püspökké-szentelésük, addig a középkoriak közül csak egyről találunk erre nézve hiteles feljegyzést, pontosabb adatot: Szécsy Domokosról (1357-1368). Őt 1357 tavaszán Du Colombier Péter ostiai és velletrii bíboros-püspök szentelte áldozó-pappá s ezután püspökké, még pedig Dél-Francaországban, a "Provence daltelt mezőin", a Miasszonyunkról nevezett (Notre Dame des Doms) gyönyörű avignoni székesegyházban.

Ezért mondhatjuk ritka történelmi eseménynek a Székesegyházunkban most jún. 7-én végbemenő püspökszentelést. Főpásztorunk, Mailáth Gusztáv Károly gr. őnagyméltósága már negyvenedik éve - vagyis immár összes tartósabban főpásztorkodó elődeit túlhaladva - hordozza a püspöki méltóság apostoli díszét és terhét. "Grande mortalis aevi spatium" - nagy idő a halandó emberi életben, mondhatjuk méltán a római íróval. A négyévtizedes önfeláldozó szakadatlan munka, fáradság és gond kimerítette a Főpásztor testi erőit. Ezért állította mellé a Szentszék egykori diákját és lelki fiát, nagyméltóságú és főtisztelendő Vorbuchner Adolfot, Sibiu apát-plebánosát segédpüspökül s majdan utódul, megadva neki a tinnini püspökség történelmi címét.

...