Előszó

Nagy tisztelettel és elismeréssel adózom e kötet két szerzőjének, Gelencsér Józsefnek és Lukács Lászlónak. Kijár ez másfél évtizedes kutató-gyűjtő munkájuknak, s annak az építő gondolatnak, amely e tudós-néprajzos tevékenységen túl érvényes útbaigazítást ad sorskérdéseinkben is.

Ezek közül is számunkra talán a legfontosabb, hogyan, miként mehet végbe visszacsatlakozásunk abba az európai közösségbe, melynek alkotásában mi magunk is részt vettünk. Európa a II. világháború után másodszor került a megosztottság állapotába, s mi olyan mintát követtünk, amely nem volt azonos saját történelmünkkel. S nemcsak a könnyedség, lazaság volt az oka, hogy lassan csaknem föladtuk nemzettudatunkat a mindennapok és a kényszerítő máról holnapra élés oltárán. Nemzedékek nőttek föl egy rosszul értelmezett internacionalizmus iskoláján, miközben olyan korokat is megértünk, amikor tatárjárással felérő pusztítást szenvedtünk el, ilyen-olyan ideológiai buzgalomtól. A legenyhébb kifejezés, amit erre mondhatunk, hogy tévedés volt. Mert a lealacsonyított, kezelhetővé formált emberek sokaságából nem lesz nép, csak tömeg. S éppen az új dolgok szempontjából jelentett ez nagy veszteséget, hiszen a nemzeti folytonosság, az államiság, a nemzeti lét tudatának megszakadása - bekövetkezése esetén - végső tragédiába torkollhatott volna. Ahol a nép csak tömegként jelenik meg, ott nincs felelősség a társadalomban, az egyénben nincs belső hajtóerő a felemelkedéshez.

Meggyőződésem, hogy egy önmagát közösségnek valló társadalom a nemzetet, mint közösséget nem kapcsolhatja ki az emberi együttműködésből. S ez az egység akkor sem tekinthető illuzórikus közösségnek, ha önmagában esetleg súlyos ellentéteket is hordoz. S így saját nemzetét nem megkerülve (s ez által lealacsonyodva) helyezheti saját perspektíváit a nemzetek közösségébe, tudván, hogy az emberiséghez mint valóságos közösség, a nemzet lépcsőin át találhatja meg az utat.

Ez az egyik üzenet, s mindjárt ebből következik logikusan a másik: ez az integráció olyan nemzetfelfogás, nemzeti identitás alapján működik, amely nem törekszik kizárólagosságra. Nekünk magyarságunkhoz s önbecsülésünkhöz is szükséges az, hogy másoknak is meglegyen a szilárd erkölcsi alapokon és jogrendszeren nyugvó lehetősége azonosságuk kifejezésére. Szabad választás dolga lehessen hovatartozása, s ez a kötöttség-kötődés tartalmazza a különböző nemzetekhez való kötődés lehetőségét is.

E nemzet alkotóképessége, fogékonysága nem hunyt ki. Ez a kötet is segíthet egy olyan nemzettudat kialakításában, amely már nem a nemzeti sértettségből, hanem a nemzeti teljesítményből kiindulva fog hozzá az újabb alkotómunkához.

Budapest, 1989. április 22-én
Pozsgay Imre