Előszó

"Nézd a babarózsát!" - mutat magasba a színész. Pillanattal előbb fejezte be lehangoló történetét egy kigyúrt fickóról, aki lámpavasra húzással fenyegette, ha legközelebb útjába kerül. Türelem rózsát terem. Mást nem. Mást nem? És mit terem a türelmetlenség? Lámpavasat? Mexikóban létezik egy internetes portál, aminek Intolerancia a címe, Intolerancia.com. Türelmetlenség.com. Mármost ki a türelmetlen, a lap, vagy az olvasó, vagy mindenki? Időnk egyre kevesebb. Voltaképpen nincs. A szenegáli közmondás szerint övék az idő, miénk az óra, elrontott európaiaké, nagyvilágiaké. Nem lenne jobb fordítva? A Nyugat-Európát behálózó internetes orgánum Húsz percnek hívja magát. A magyar kupléban még a tíz perc nagy idő volt, a húsz perc ma semmi. Ezt a semmit kérik a lapok az olvasótól. Nem biztos, hogy megkapják. A babarózsa mellesleg megdöbbentő élményt szerzett nemrég. A világhálón szerettem volna többet megtudni róla, és ahogy lenni szokott hirdetések is kínálkoztak az oldalon, magyar és idegen nyelven. Egy francia hirdetés azzal csábított, megtudhatom a halálom idejét, ha válaszolok tíz kérdésre. Egy kattintás, és máris ott leselkedik a kaszás, ott a sírkő, amelyre felírhatod a neved, sőt ismerőseid, közeliek elhalálozásáról is tudomást szerezhetsz. "Nézd a babarózsát!" Nem nézem. Elment tőle a kedvem. Hova sietnek ezek, hova siettetnek? Mire jó az egész? Nekem itt még tennivalóm, mondandóm van, ha valaki meghallgat. Közérzetemről, közérzetünkről beszélnék intolerancia, húsz perc, tíz perc, sürgetett halál megengedte bővebb időkeretben. A kötet írásai 2004 és 2009 között láttak napvilágot, elsősorban a Győri Szalon című internetes orgánumban hetente, Látjátok, feleim rovatcím alatt, részben a Piactér Magazin című, ugyancsak internetes lap heti Szubjektív rovatában. Az írások mondanivalója - ahogy az egész kötet - időbeli határok között, aktualitások mentén mozog. Egyfelől a szerző szándéka szerint, másrészt óhatatlanul túlmutatnak önmagukon. Óhatatlanul, ahogy jelen, múlt, jövő is szervesen fonódnak egymásba. A jelenből múlt lesz, de átkacsint a jövőbe, visszanéz a múltba, miként a múlt figyelmeztet a jelenben, üzen a jövőnek és így tovább. Régen volt egy sorozatom Megfigyeltük állandó címmel. Jelen könyv írásai is megfigyelések sorozatának darabjai. Ahogy most ezt szóba hozom, szobrászművésszel közös vízparti sétánk jut eszembe. Pillanatra a tekintetem talán másfelé kalandozott, a szobrász szabályszerűen belém csípett, majd szemrehányóan így szólt: "Nézz már oda, olyan figyelmetlenek vagytok!" Igaza volt abban a percben, de ha történetesen éberen figyelek, akkor is jogos lehetett volna az igény, mert figyelni, pláne odafigyelni írónak, olvasónak és szobrásznak nem lehet eléggé. Életünk múlhat rajta, ám életünk folyása, menete, minősége mindenképpen.

2010. március

Pákovics Miklós