Bevezetés

Azoknak, akik a hazai Nagy Könyv akció döntőjébe várták a "Nobel-díjas magyar regényt" (vagy akár a többi, Nobel-díjra érdemesnek tartott kortárs magyar író regényét), nem sok fogalmuk lehet a hazai olvasástörténetről, a hazai olvasók olvasási szokásairól, olvasottságáról, ízléséről. Bármekkora áttörést is jelentett a Nobel-díj Kertész Imre műveinek sorsában, vagyis olvasástörténetében, ma már eléggé pontosan tudjuk, hogy műveinek hirtelen, nagyságrenddel megnőtt olvasótábora ellenére még a Sorstalanság sem lett tömegolvasmány. Ha ez így is van, bizonyára sokak számmára egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy hogyan fogadták (értékelték, értették, érezték magukénak és értelmezték) ezt a regényt azok, akik elolvasták. Hogyan hatott rájuk, mennyire fogta meg őket, vagyis mennyire sikerült a Sorstalanságnak a közömbösség nulla-pontjától bármely irányba kilendíteni az olvasót? Mennyire mély és milyen irányú a regény hatása? Mi ragadta meg olvasóit leginkább a regényből, vagyis milyen fajta olvasmányként olvasták a művet? Mennyire sikerült megbirkózni a látszólag hagyományos, valójában nagyon is új módon megformált regénnyel a hagyományos olvasási stratégiákkal próbálkozó olvasóknak? Vajon mennyire különböznek a "hivatásos" és a laikus olvasók értelmezései? Van-e egyáltalán esélye az "átlagolvasónak" bensőséges kapcsolatba vagy akárcsak párbeszédbe elegyedni ezzel a művel? Ezekre a kérdésekre próbálok válaszolni másfélszáz olvasó és a Sorstalanság találkozásának irodalomszociológiai tanulmányozása alapján, abban reménykedve, hogy egy komolyabb (nagyobb és reprezentatívabb mintájú és mélyebbre hatoló) vizsgálat egyszer majd érdemibb válaszokat produkál.

[...]