Előszó (részlet)

Úgy vélem, hogy ez összeállitás közreadását nem szükséges különösebben indokolnom.

Köztudatra van ugyanis, hogy a régiség- és felírattani nem csak európai de hazai és hazánkra vonatkozó irodalom is e század harmadik negyedében s főleg azon innen oly nagy terjedelmet vőn hogy a kutató az e nemű nagy irodalmi készletet, a felvett tárgyára vonatkozó adattömeget áttekinteni szinte képtelen, az anyag szükséges időrendi csoportosítása meg épen alig lehetséges.

E nehézség főleg a régiségtani irodalom termékeire nézve áll fenn annál a sokoldalúságnál fogva, melyet épen e tudományszakot illetőleg századunk harmadik negyede teremtett. Az antik régészethez, mely az ötvenes évek óta európaszerte nagy virágzásnak indult, új tudományszakok, az ősrégészet s az embertan számos alosztályaikkal sorakoztak, melyek nem csak az újság ingere, gyönyörködtető voltuk, de főleg az által váltak közkeletűvé, indultak nagyobb mérvű műveletnek s teremtettek ennélfogva szaporább és értékesebb irodalmat, hogy mindaz, a mi Európa egyes országai őslakóinak emlékére, maradványaira vonatkozik, addig - kevés kivétellel - tudományilag jobbadán mellőzve s nem hogy értékesítve de még felismerve is alig volt.

Hazai ősrégészetünk lépést tart az új tudomány erős fejlődésével s hogy többeket ne említsek Ipolyi, Rómer, báró Nyáry Jenő, Hampel, Majláth, Gooss, Lehoczky vizsgálódásai s főleg a nagy tudományú Pulszky Ferencz magasabb szempontokat kereső, találó s a találtakat széles látkörénél fogva a tudomány előbbvitelére értékesítő tanulmányai hazánk ősrégészeti irodalmát a világirodalomba nemcsak bevezették, de abban számára tekintélyes helyet is vívtak ki s biztosítottak folytonos munkásságuk által.

A kik azzal foglalkoznak - s ilyenek szerencsére nincsenek kevesen - igen jól tudják, hogy antik- s úgynevezett ősrégészettani és felírattani irodalmunk immár oly nagy terjedelmű, hogy elérkezettnek tarthatni az időt az irodalmi anyag összegyűjtésére s osztályozására, a minek csak a szakrepertórium lehet gyakorlati formája.

[...]