szétszedeted Uram
nyelvemet is velem
hogy a szó-romokból
nem tudom mi okból
mentsvárat építtess

K A U G A R I T I J                                                  K A U G A R I T I J

                    kaugar                              Ritij
Ugarit                                                                      Ij Tij
                              Kitij                              
kaugarit                                        Kongur                                        kaugarit
                                        Igar
          Kautij                                                                      (ka)guru
                                        Au Au Au uuu

Ugar                                                                                          Ugar
                                        KAUGARITIJ                    
kaugariritij                                                                                          kaugaritíj

Mintha újra hallanók a pusztán,
a lázadt ember vad keserveit...
(Vörösmarty)

Honnan jön nyelvemre e szó: Kaugaritij? Mióta dereng bennem? Már-már vajákosan csüngök rajta. Némelykor belémnyilal, máskor nyugalommal tölt el. Folytonos ismétlésétől álomba szenderülök. Megnyugszom. Térképeken hiába keresem, mert se nem ország, se nem város. Nem falu. Talán az ősidők olyan Tartománya, mely ott lapul Tudatalattimban. A Nagy Homály Birodalma? Vagy csupán egy csökevény szó. A puszta moraja. Zsongása. A pusztáé, ahonnan valamikor kirajzott, egy ma már ismeretlen népcsoport. ők lehettek a kaugaritok. Az Éden lakói talán, melynek Ugarit nevű folyamában felhőtlen, szelíd ég alatt magát bámulta a Napisten. Innen indulhatott Kitij-nek becézett paripája hátán Igar hun vitéz (vajon miért ugrik be e név Gárdonyinak is?) Kaugar várának bevételére. Vitézünket útközben kifosztja egy kaguru (nevezhették ekként az akkori útonállókat) -, s jó ideig a gazdag törzsfőnök rabságában sínylődik. A bűnös várost többszöri próbálkozásra felgyújtja az őrült költő, - ahova befészkelte magát a gőgös Kautij várnagy, aki amúgy is átadta volna a hatalmat a megvesztegethető dózsénak. Martalócai feldúlják a várost, felkoncolják a vitézeket. Azóta is bújdosik szegény Gecző Anda kaugar-strófákban, Millike pedig egy aga háremébe kerül. Ritij kéjnő már csak idegenekkel flörtöl. Ramadosz, a bunyós roma fosztogat, míg éjszakánként fel-felvonít Kagur, a farkas. Au kutyám szűkölve menekül. Gyula bámnak, a kunnak régóta nyoma veszett. S míg a Tündérországban Ijek és Tijek feszülnek egymásnak, átveszi a hatalmat Ugar, a gátlástalan maffiózó. Hiába a fohász, az ima, a kaugarok másodszor is kiűzettek a Paradicsomból. Mert újból csak agyagból formálta meg őket a Mindenható. Már ezért sem köthetnek Véle szövetséget vérrel. Nem kedveli az efféle áldozatot. Sakáloktól dúlt halmokon már nem építhető újra a Vár. Értelmét veszti az Ige. Marad a Szó-rom: Kaugaritij. De hol vannak a kaugaritok. Olvadt-fehér, színtelen ég alatt, a kataklizma után a lerobbant rakéta roncsain a Kígyó csavarog. Újabb kísértés fenyeget? Kongur táltos elindult felkeresni a keleti Nap alatt az eltűnt nép ivadékait, mert szerinte is létezhetett az a puszta, ahonnan kijövének eleink. Az én beltelkemen visszhangzik e puszta hangja. Röppennek nyilak, feszítik lelkemet Kaugarit-íjak.

Elöljáró nóta
Mocsár korszak
Egy fura tartomány
Mi volt az első szó?
Az a hely...
Miért is szerettem Ramszeszt?
Ős-idill
...és népek jönnek-mennek
Szoborrá vált ló és lovag
Kirámoltak a kufárok
Hun rabság
Éj Kaugaritijben
Hajnali vízió
Melyben a sámán hont keres
...és mondja Csontváry
Egy renegáthoz
Folyóimádók
Andalgó
Csendélet
Melyben eltűnik az öreg kun
Ramadosz
Kóbor szellem
Kezdheti elölről Álmos
Janik és jenkik
Lunda-dal
A bűnös város
Az őrült költő
A Ma Fia
Ijek és Tijek
Ritij a gésa
Eltájolt sztori
Hogy szabad lehess
Mikor nőnek a kaktuszok
Fohász egy csutakon
...és szóla az Úr Kaugaritijben

átírom nótámat
kaugaritijba
morával jambussal
anapesztusokkal
rövidből sebesbe
vagy lassúdan lépőbe
dudorászom
ha nem szökell verslábon
én már azt sem bánom

így is mutathatna
egy kaugaritíj sor

-UU//-UU UU// -
de szólhatnék akár
kaugar rímekben
mert számlik az ugar
................................
s mert
nyilat röppenteni
kaugarit íjból
nemakaritt
senki
?????????

esik esik esik
! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !
égre nő mocsári nád
Inanna^[1] termékenyül
hull hull hull
o o o o o o o o o o o
ázik elázik a világ
csupán Inanna nem
ázik magasabbra nő
a szittyó körötte
s nászából születnek
fattyú-fiak a horda
fiai az anyajogúak
békavilág kortyog
suttyog a zsombék
zuhog csobog zuhog
valahogy így
v v v v v v v v v v v v
az asszonyok új
férfit választanak
újabb nászukhoz mert
szülni kell fiakat
- mocsárvilág -
feneketlen mélység
ősanya kevélység
- jus talionis -
a vérbosszú
jogtalan körforgása

üszök pernye hamu
nicsak
egy kő kövön maradt
(szeméthegybe fullad a folyó)
a rakéta roncsán
kígyó csavarog
verscsonkon csóka ül
s egy pici karakül
épp elszenderül
de van ott hiéna is

az a hengöri(en)
mit most hengörít
épp egy meteorit
hol vagy Sziszüphosz
hajrá Hengöri!

rémisztőn jön az éj
már ugat a sakál

fura alkotmány
ez a tartomány

ily nevet visel
Kaugaritij.

mert minden szónak
története van
nem egyformán
viselkednek a mondatban
van amelyik kikéri magának...
olyan is mely alárendeltetett
de melyik lehetett
az ŐSBETŰ
a Bábel előtti
vajon a fennséges A
vagy a mindenható O
netán a vulkanikus U
talán az eldobott bumerángból
kihulló E
esetleg a mennybe ívelő I
mely gyertyaként ég
most Kaugaritijben

... de jönniük kellett
másoknak is
az egybehangoló
Mássalhangzóknak
hogy megszülethessen
a Nagyságos Első Szófejedelem
de melyek lehettek az őt követők
az összefogók a megtartók
miközben apadt az óceán
s az ember kezdte belakni a Földet
míg vajúdott minden körülötte
s konyilát mammutba lőtte
a Fájdalom szülhette az első szót
ama ősit
de már ki tudja
hogyan hangozhatott
ott az Édenben
az Ádám ajkáról röppenő
amint szólította Évát
vagy Éva volt az
aki kimondta végre
kínkeservek közt
a kimondhatatlant

így tartva távol maguktól
a Kígyót.

ami most elsüvít
az egy meteorit
közel (itt)
távol (itt)
a HELY-től

ami akkor villant
ég vizébe csobbant
akkorát
mekkorát(?)
megítélni korát
senki nem tudhatja

lehetett ezernyi
ami most mikronnyi
nem is oly aprónyi
nem lehet felróni

nincs elég hely hozzá

            *

ott csücsül
a Bölcs ő
Fekete Lyuk szélen
porladó csillagok
elkábított bolygók
halálát vigyázón
hogy a másik végen
pályájukra újból
Nóvákat vethessen

addig szerettem én Ramszeszt
amíg nem öntött még rám szeszt
s arra okított engem feszt
hogyan viseljek fejen fezt

lehettem volna fáraó
ha nem mászok akkor fára ó
mily balgaság volt tőlem
elröpült örökre ölyvem

így nem lettem kiválasztott
s nem kapok többé választ ott
ahol sorsom kitudható
így büntet a Mindenható.

Hajni-hajnalon
        jön a hajadon
szerelmet szedni
        Ádám fájárul
Hajni mélázón

fenn ül egy ágon
míg ősanyja Éva
        almákat árul

megigéznek a gallok
földjén járó angyalok

lóg egy felleg finnesen
a fejemre ne essen

beh kevély vagy portugál
a szemembe port rúgál

virágzik az encián
lópor ül a francián

viaszra lelt a spanyol
minden szálat felspanol

őserdőben tallián
nyakán szorul a lián

büszkén vallja a holland
őse nem volt bősz Rolland

szerbül szólal a "jámbor"
lelkedből is kirámol

háborognak a lettek
mért' északra születtek

messzi van innen Hongkong
nevében még (itt)hon kong

négus lettem s az úgy volt
a Volt belém áramolt.

napkeletről hoztál
ölemben még a tál
melyből a parazsat
folyton csak habzsoltad
mért nyugatra viszel
szép nevünk ott vész el
jó paripám Kitij
sajnálom akit ily
könnyen eltájolnak

hol áll a híres vár
melyben Kautij vár
hogy felszabadítsuk
mert gyötri a szeldzsuk
por szalad a pusztán
ránk tör a tatár kán
Vitéz Keresztesnek
százan nekiesnek
mi meg nem hátrálunk

ha mégis megállunk
felszegjük az állunk
se jobbra se balra
esküszünk az Úrra
se kelet se nyugat
bárhogy is sanyargat
bősz király vad szultán
lovag marad lován -
nincs már eledelünk
bronzba merevedünk

bennem voltak
bennem voltak
azok a titkos aranyak
- belém rejtette
egy (ka)guru^[2]
míg fényre árny jött
árnyra ború
magam őriztem a bankot
én az erszényes kenguru

kinek adnám
én e kincset
kinek adnám
e sok nincset

árok parton báván állok
kirámoltak a kufárok

Igar római rab
rója a sorokat
Isten ostorának
tegezét puzdráját
s minden nyílvesszejét
örökre elszedték
nem beszélhet hunnul
csak római nyelven
egyhúron pendülni
(honnan hozzá az íj)
ő egyetlen rabbal -
alánnal arabbal
még góttal sem tudhat
nem lehet egy elven
a bogumilokkal

- az én Igarommal
bánjál irgalommal
nem született rabnak -
úrnak sem az igaz
szabad észjárású
sebesszél mozgású
a Nagy Puszta Fia
lóratermett Igar
kedves vitézem volt
jó apám Bendegúz
nem így kezelt téged -
üzeni Átilla
s még azt is üzeni:
ne feledd Éciusz
sum flagellum Dei

Átilla levelét
azóta is viszik
s évszázadok óta
zsebükben felejtik
a peregrinusok
korbácsolják egymást
bigott flagellánsok
rigmusokat rónak
ostorunk nyelére
s dolgavégezetlen
megtérnek Rómából.

ami lent volt fent van
a Fent alákerült
jövő a jelenbe
a múlt Mába merevült

még nyersen süllög a hús a tüzön
tanakodnak Nagy Szarvasok:
(nem azért küldte Őt az Isten
hogy folyton minket nyomorgasson)
(más táltos kell már nekünk
jámborabb nyugalmas - állati
mert elegünk volt már abból
hogy minden mi Fenséges - emberi)

rézbőrű ég alatt csábol a sok tam-tam
tilalmas kertjébe mert bepillantottam
árverezi az Úr - dobomat a Holdat
verővel kezemben kivert sámán vagyok

meglehet én is vétettem
de hát Belőled vétettem
miért büntetsz engem úgy Nagyúr
hogy holtomig maradjak mankur(t)
kinek a bűnét cipelem
volt-e kezdetben intelem
számomra mikor születtem
miért kell folyton érvelnem
s mondanom csak mondanom
hogy e földi élet a pokol
a lenti tán paradicsom(?)
miért nem egy és ugyanaz
Számodra s nekem a Halmaz

rettenetes az éjszaka
aludni rég már nem tudok
mint patkányok a pince mélyét
bélelnek puhány zsivajok

suttog az éjsurrancs
kolduló ág karján
Éj tombol Kaugaritijben
sátáni maszkját nem vedli le

szendergek pokoli lényekkel:
három lator közelít
kintornát gyötör a negyedik
gyermeklányt cipel az ötödik
s mert menekülni próbál a lány
rávetődnek mint farkasok -
én levegő után kapkodok
áramütés... bakelitszag
rohanok elsáncolt réten át
az útszélen szárnyas-tetemek
géproncsok szendergő szelindek
kötényében döglött halakkal
iszonyún iszkol Marcella né

már látom hófehér csontjaimat
kidobálva holt mezőbe
mésszé mállnak az esőben -
magam magomból is kiforgattam
micsoda múltból kélt szél
fésüli a fűszálakat
ágy-medrében ravatalon
a vén folyó ráncos teste
homlokán fénylik mint érme
ősi törzsjel - halak vére

már túl sok a halottam ahhoz
hogy magamba temetkezzem
megtért lélekről még nem hallottam -
némelykor torzít az emlékezet
tán már nem is én vagyok már
ki e rohanó testben még megfér -
szökésre elszánt száguldó szellem
csak pici szikra kell s parányi elem
hogy új testre lelten énem rejtezzen

már nincs akihez ember módra szólni
csak iszap van kövek és állatok
s ez épp oly keserves állapot
mint haldoklóé ki a Semmit nézi

Kaugaritijben az Éj maszkját levedli
sátán sisakját büszkén hordja balján
szilaj talaj szakad bármerre jár

lent a völgyben (még) kucsmás-botosok hada
fekete álarcot visel a vezér
e sereglet ezennel beér
nyelvük pereg mint motolla
idegen szavakkal sújtanak
felfelé ront egy fals ajatollah
az álarcos kissé lemarad
a Suhanc kezébe kést adnak
"El vagyok veszve, azt hiszem".

mert
ami lent volt fent van
a Fent alákerült
jövő a jelenbe
a múlt Mába merevült

kerget a janicsár
déltengeri hajcsár
kezében görbe kard
én csak fúvom a dalt
a parton lóra kap -
s meginog Szent Jakab
az ég vízzé vállott
fölé félhold szállott
az Ugarit folyón
a lelkemet mosom
a csúcson ég a vár
feldúlta a tatár
vagyok ím gályarab
rámparancsol arab
kitárul Jedika
vaspántos kapuja

kerestem a magyar a kunt s a hunt
hogy megtaláljam végre azt a hont
ahonnan jöttek eleink s ahol
a ferdeszemű Nagy Rejtély dalol
foggal születtem ezért vagyok táltos
bár nagyokat ásít Ázsia az álmos
kérlelem könyörgöm én Kongur a sámán
hagyjon meg lajstromán őseinknek jogán
kumükok nogajok kazahok üzbégek -
égek köztük mely eggyel több ok arra
hogy hazaüzenjem: leltem rokonokra
beszéltem nyelvüket s tettem azért is mert
anyanyelvén szólni még Ajtmatov^[3] sem mert
míg forrást kerestem a folyó elapadt
nyugatot feledtem keleti Nap alatt
tüzem lassan lohad
               de hitem megmarad.

itt ni ... járok beltelkemen
nagyon hosszú
félelmetesen kong az éjszaka
nincsen csendje
csak feketéje
szürkén omlik a panaszfal
e seforma vákuumban
"sarlatánok hirdetett útjain
csak botorkálva járok"
míg hullatja könnyeit
Magányos Cédrusom.

kend Kende
mikor jön rendbe
saját voltával
ősei még
hősként tisztelték

kegyelmed
volt már
magyar király is
- írja egy arab -

Mihály
aki Vörösmarty
igencsak becsülte
méltóságodat

rénjén a jakut
most is így üdvözli
kündü Kende úr
köndemakot^[4]

mond(ott) a török
még akkor is ha
fegyver zörög(ött)

lehetne büszke
fajtájára
s nem pedig üszke
maradékinak
Kende úr

már nincs egy beálló hely
az Ugarit partján
egymás mellett szótlan
szoronganak nők és férfiak
maguk mögé dobálják ruháikat
inget melltartót bugyit gatyát
mindent s állanak mezítelen
feszesen egymás mellett
égre meredt tekintettel
anyaszült mezítelen
közéjük besüt a Hold
folyton merik magukra a vizet
a folyóból s fohászkodnak
mint valami hinduk
egyszerre mozdulnak jobbra
most meg balra
(mintha szél döntögetné a fákat)
s nincs egy beálló hely
ahol halat foghatnék

mélyhűtött veranda
istenem be randa
ez a szegény Anda

az idő vaskarma
orcáit felmarta
pedig ő volt egykor
bibliai Márta

vagy tán Veronika
ki járt Veronába'
onnan jött Rómába
s érkezett a Mába

e világ végére
maradt vers végére
szegény Gecző Anda
vagyon bújdosása
kaugar-strófákban
hol a sátán ugat
s hol tam-tam dobokon
nem pedig tornyokon
csücsül az Ég Ura

sáros utcák lótrágya szaga
falu végén az öreg aga^[5]
EMLÉKEIből kitelepített
magányból hitet épített

derűs a nagy ég
- nincs tisztesség -
zokon ne essék
nem is lesz még -

a lenyugvó Nap piros bili
egy szürke ördög kiviszi
helyén a Hold rőt karima
hálától zeng esti ima

jajdul a lét éjjelente
- hóhullajtó fényben -

Gyula bátyám a kun
emléke nem fakul
ha nyeregbe termett
az alakos termet
a szép barna arcon
bú vígsággal dacolt

nem volt leányrabló
kantárszáron a ló
mögötte poroszkált
hozott egy orosz lányt
már ki tudja honnan

szerette őt Szonja
szerelmének szomja
nem akart apadni

Gyula bám már őszült
Szonja akkor is szült
egy formás leánykát

nevét vénségére
egy kuláklistára
felkanyarították
(s még ki is rajzolták
a szégyentáblára)

gyalog indult arra
merről Szonját hozta

azóta sem látták

ha valahol
egy
kaugarit
malaca
farkával
kunkorít

Ramadosz már
égen földön
keresi
a bicsakot
a kun-korit

egy malacra
sok evő jut
ugye derék
Ramadosz
"fényképedet
feltenném én
a falamra
ha nem lenn' a
ráma rossz"

ó Ramadosz
Ramadosz
lábad nyomán
a fű mindig
harmatos

putrik földjén
nagy bunyós vagy
hírlik rólad
Ramadosz

továbbra is
javasoljuk
ne hagyd magad
felköttetni
te
menthetetlen
Roma-bossz

(miért van hogy
Au kutyám folyton megugat?)

sakálok lesték elestemet
Kaugaritij halmain
el kellett hagynom testemet
hogy szűnjenek végre kínjaim

lehetnék fű fa akár bokor is
de vagyok már testre nem lelő
örökre megalázott
kóbor szellem

egy volt testben megkínzatott
kiátkozott
új testre epekedő
ki nem talál magára

keresem másabb alakom
s e folytonos keresésben
ellobban lassan
fényem is

ahol törtetők taposnak
zöldje sem marad a honnak
nyomukban kóró és avar
a csípős szél füstöt csavar

sebzett madarat hord a lég
folyót duzzaszt a hordalék
tovatűnt bár a horda rég
mögötte most is ég az ég

hírli ázsiai táltos:
lesz itt más geográfia
kezdheti elölről Álmos -
ébredj már fehérlófia

a JANIK
ezek a magas homlokú palik
hiszik magukról
hogy valakik -
vállukon hordják a naplementét
mezítlen felsőre öltenek mentét
zenésítik a víz folyását
a Való medrét is ők ássák
        s hiszik hogy dolgoznak a JENKIK
        ezek a szerintük nagy senkik -
        égből pottyant kalandorok
        kiket a szél erre sodort
        ezek a sehonnai lények
        lelket felfőző edények

- e földön mi vagyunk ősök
lehettek ti nagy regősök
arról külön szól a nyugta
mikor lesz itt naplenyugta
befűtünk a jani-népnek -
így szól ma a jenki ének.

nem csókolódzik a lunda
nem száll kertre nem ül rúdra
ímhol jön épp mutatóba'
Blaha Lunda primadonna

lunda lunda szegény lunda
lehetnél te Gumi Gunda
felszerelnélek egy rúdra
s hozzád járnék ki a grundra

lennél idol ég hajlatán
imádna a vén Jonathán
kerülnének sasok vércsék -
hogy tested vérbe ne ejtsék

álmaimban te röpködnél
míg messzi tengereken járnék
etetnélek angolnával
sast lőnénk angol flintával

álmok tengerén hajózom
lundaként a vízen úszom
fejem mindegyre kapkodom
el ne fogjon farkassólyom

valaki már
feláldozhatná magát
mert a farizeusok
a cincogó cinkosok
judáspénzért
eladják a várost
feladják a várat
s fizetünk nagy árat
félelmetes martalócok
gyilkolnak a falak alatt
áll az akasztófa
Kaugar várában
s még félelmetesebb hogy
sóbálvánnyá merevült a zöm
- nyomasztja nagy közöny

a felfuvalkodott Nap
gázakat köpköd a városra
mert nem vállalja senki
a mártíromságot

már csak a Bárány vérével
mosható le a szenny
oldható fel a bűn
melybe süllyesztette a dózsé
és szemforgató köre
a Várost

már csak
vérrel váltható meg
de ki vállalja az áldozatot
ki lesz a Bárány
Kaugaritijben

az őrült költő sötétedéskor
megjelent a Vár előtt
döngette vaspántos kapuját
s így kiáltozott:
adjátok vissza a Versemet
mit e falak között írtam
mert az engem illet meg
s mert nem válaszolt senki
napkelte előtt visszavonult

megint alkonyodott s megint
érkezett az őrült költő
a Vár elé döngetni annak kapuit
adjátok vissza Versemet
mit a kolostor cellájában írtam
ordította tele torokból
Kautíj várnagy parancsára
a poroszló lehugyozta
az őrült költőt aki hajnalban
visszatért a Nagy Fa alá
erdei rejtekébe

napnyugtakor újból érkezett
az őrült költő a Vár alá
melynek falait őt gúnyoló
rajzokkal pingálták körbe
nem ordított szépen csendben
megvesztegette a poroszlót
napkeltekor belépett a kapun
pillanatok alatt robbantak
a testére szerelt bombák
s levegőbe röpült a Vár

              *

hát ez is meg volt írva
abban a Versben

jön a horda
menekül a
fehér népség
az odorba

fekete maszk
martalócon
a vezényszó
mart alól szól

(nem kun rabol
és nem is lányt
féli ő még
a nagy királyt)

ki mondja itt
hogy terror van
szól a maszkos
vigyor-orral

míg vesszük a
levegőt is
falsnak látjuk
az eget is

tó tükrére
árnyék szállott
hordozója
tovább állott

Ugar úrral
minket ural
a Ma Fia
a maffia

a Tündértartományban
köveken ülő bölcsek
rámparancsolnak töltsek
a fénylő serlegekbe
s szálljon fohász egekbe
hogy koccinthassanak
mert oda kell hassanak:
egységes legyen a Rend
ez lészen mától a trend
így szól a végzés: The End
hisz nem azért ők Ijek
a kaugarit Ijek
veszni hagyják a népet
az istenadta népet

másként szólal a Tijek
felkent vezére Éda:
a kaugaritíjek
népe sosem volt léha
művelték földjeiket
imádták istenüket
nem voltak idegenek
lelkükben hideg Ének
nem dúltak forró ének
ajkukon sűrűn termett
s nem feledik a helyet
ahol az ősi kelyhet
rejtik a régi vermek
honosok ők e földön

- kelyhetekbe bort töltök -

hozzá nyit be Géza
ő Ritij a gésa
ritkulj innen Géza -
szól Ritij a gésa

mért űzöl el Ritij
lelkem tépi száz íj
vígasztalj meg gésa
szívem tied és a
tehénkém ára is

(mit tehet az ember
ha asszonya zsémbel
tinót hajt piacra
lovát is eladja
s mint egy mozgásőrült
rohan a night klubba)

Ritijkém kis pünkém
kedves nővér gésa
pillantásod géz a
felsebzett lelkemen
mosolyod sebtapasz
látja a nagyhavas
s még a tehénkém is
- így udvarol Géza
míg elunja Ritij:
fizess s mehetsz Géza
röppenj ki mint az íj

másvalakit várok

(utóirat egy emlékkönyvbe)

Istenem be ökör
        aki így meghőköl
        asszonyállat előtt
        olyan akár e lőtt
        nyíl Ámor tomporában
        ki szerelemre les
        a bűn városában

Bangkokban
gyakran jár a hölgy
bankokban
tűsarkú cipellőn
nem szédül
bámulják (n)őkelmét
a pult mögül
dzsigolók lesik
az ő kegyét
mustrálják
mellét és fenekét

ni csak Bill
mi a fene
két rabló az imént
bemene

arab ló
nyerít egy bank előtt
két gengszter odabé'
mellélőtt

ahol egy öltöny járja -
az uniformis
s csak egy állat élhet -
az unikornis
        mondd mindaddig
        míg benned a mérgek
        fel nem fakadnak
        s felfalnának a férgek
mert addig nem lehet nyugalmad
míg ki nem robban forradalmad
        az egyszemélyes
        a magad elleni -
s mert nem doronggal
vívják a szellemit
szét kell tépned
bensőd béklyóit
hogy szabad lehess
akár a fecske

s kiröpülhess
a végtelenbe

piheg síneken a mozdony
akár egy lomha őshüllő
s míg mocsárbűzre gyűl
a szúnyoghad
álmos madarak rebbennek tova
reccsenő ágakról
mögöttük szállingóznak
Idő-pikkelyek
ezt már nem érzékeli
az állomás nagy órája
mutatója áll mozdulatlan

idétlenül piheg Kaktusz
egy rozoga padon
lekonyult állán
szemlátomást nő a borosta
rongyos sapkájába
forgalomból kiment bankók közé
sárga garasokat hullajt
hirtelen szellő

falevelek között kushad
egy riadt gyík
bámulja Kaktusz a sárga havazásban

nem elég
nem elég az irgalomból
nincs elegem a szánalomból
nem arany hull a falombból
így nem telik menetjegyre -
estefelé
rémisztő varánusz-felhők
cammognak az ég peremére
- glória fölöttünk a Hold-érme
felsikít
a pihegő vasszörny a síneken
s a bakterház ablakát
a kaktuszok kinövik

Mindenható
adj már nekünk
újabb őskort
újabb Édent
levedleni
a Nagy Szégyent
mit a sátán miatt
hordunk
mi kaugarok

felfogadjuk jóelőre
tiltott gyümölcshöz
nem nyúlunk
mi kaugarok

hadd lássuk
hogy mire jutunk
ha az Édenben
maradhatunk
mi kaugarok

mert azt tudjuk
mire vittük
amióta kiüzettünk

kutyák ugatnak
nyilak röppennek
Kaugaritijben
s hullanak mennykövek

iszonyatos hévvel
egy felbőszült mammut
Kaugaritijben
a széllel versenyt fut

öldökölnek irtnak
a kaugarit ifjak
feszt van feszülése
a kaugarit íjnak

teszik ezt kéjesen
Kaugar nevében
hogy fürödhessenek
az ő nagy fényében

krúgat egy nagy madár
griff lehetett őse
füst csavarog égre
Kaugaritijben

miért gyilkolsz ne ölj
a mennybolt oly azúr
Kaugaritijben
így szólal most az Úr:

lakozom a vízben
állatok lelkében
pásztorrá tettelek
vért ugató éjben

szövetséget vélem
bárányok vérével
sosem köthetsz Ember
Kaugaritijben

Nem mindennapi helyzet kommentárt írni egy könyvről, aminek reklámszövegét, az olvasó felé vállalt "hozsannáját" mi magunk fogalmaztuk, de hát az egymástól elütő műfajok más-más hangszerelést követelnek. Azon túl pedig, hogy a nagyközönségnek ajánlottam Kristó Tibor nemrég megjelent Kaugarit-íjak c. verseskötetét (Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2006), olvasása, majd szerkesztése közben egész sor feloldásra váró dilemmám támadt, amelyek mentén most megkísérelek végigmenni, hogy a potenciális olvasó helyesen értelmezhesse a szerző amúgy furcsának ható mítoszteremtő szándékát.

Egy biztos: a versek jelentőségét, belső logikáját nehezen tudjuk felbecsülni, ha nem mérjük fel a "kaugarit-világ" sajátos topográfiáját, elhelyezkedésének földrajzi koordinátáit, valós elemekkel keveredő apokrif mitológiáját, illetve verselésének kiemelt szerepét. Közben mindezek egymással nem csupán szorosan összefüggnek, de furcsa keveréket is alkotnak, amely az álkomolyság és az önmaga ellentétébe forduló díszletteremtő igyekezet váltakozó kimenetelű párharcában testesül meg.

Kulcscsomónk vezérdarabja, a nem is versként tördelt költői invokáció tulajdonképpen minden lényegest előrebocsát a később egész pászmákban bemutatandó kaugarit birodalomról, ami aztán a kötet felépítése során rendre dekódolható. A játékra tehát rá kell hangolódni, a fikcióba be kell épülni, ami Kristó esetében azért szerencsés megoldás, mert mértéktartóan adagolja saját költői ötletét: a tudományosnak látszó betájolást igen gyakran felváltja egyfajta cinkos játékosság, leplezetlen kikacsintás és -beszélés a díszletek mögül, mintegy jelezve, hogy miközben mi Kaugaritij kopár, száguldozásra alkalmas sztyeppéin barangolunk, egy percre se feledjük, hogy tulajdonképpen a mi mindennapi világunkban járunk, csak az elnevezések, a látszatok és a konvenciók másak; a viszonyok és összefüggések lényegileg mind-mind a ma trendjeihez vezethetők vissza.

Könnyen meglehet, hogy ez a fajta felajánlott költői konvenció nem fekszik az olvasónak, és idegenkedve, a világteremtő gesztust elutasítva az egész kötetet félresepri. Ehhez amúgy bármely olvasónak joga van, ha annyira ragaszkodik szubjektivizmusához. Az esélyként felvillantott költői kalandban viszont azért jó részt venni, mert a jelenkori költészet megújulásának és olvasóhoz való visszatalálásának egyik lehetséges útja éppen a mítoszok teremtése és egyidejű kritikája.

Amikor Kristó Tibor például ősökről beszél, akkor nem ragad le kizárólagosan a magyar őstörténelemnél, hanem a föld globális történetében honos termékeny egybemosódásokat, egymásrahatásokat aknázza ki szabadon, minden szűkítő és torzító ideológiai doktrína mellőzésével. Számomra igen rokonszenves ez a szellemi függetlenség, amely a valódi játék és a szabadjára engedett képzelet sajátja. Hogy szabad lehess c. verse remekül illusztrálja s egyúttal ki is fejezi ennek a lényegét:

        ahol egy öltöny járja -
        az uniformis
        s csak egy állat élhet -
        az unikornis
                mondd mindaddig
                míg benned a mérgek
                fel nem fakadnak
                s felfalnának a férgek
        mert addig nem lehet nyugalmad
        míg ki nem robban forradalmad
                az egyszemélyes
                a magad elleni -
        s mert nem doronggal
        vívják a szellemit
        szét kell tépned
        bensőd béklyóit
        hogy szabad lehess
        akár a fecske
        s kiröpülhess
        a végtelenbe

         (2002)

A szervesen kötetté szerveződött versek hangvétele annyira változatos, hogy bátran állítható: szinte valamennyi megtalálja a maga saját formáját, optimális kifejezési módját. Van, amikor a komolyság, az elaprózott részletezés a célravezető, máskor szinte bökversekhez illő tömör és csattanós megközelítésmód a kifejezőbb. E két véglet között Kristó tud keményen és darabosan fogalmazni, olykor a versformát is kész megbontani a direkt fogalmazásért, máskor annyira hajlékony és könnyed, mintha a rím és ritmus túlhajtásában látná örömét. Ezért aztán minden kétarcú, kétpólusú nála: a komorság kellő pillanatban mosolyban oldódik föl, a mítosz könnyedén elviseli a saját kritikáját. E látszólag meghasonlott állapot azonban - ha tudatos, ha nem - a kötet egészének és Kristó költői kísérletének nagy erénye.

Azt nem állítanám, hogy a Kaugarit-íjak hagyományos értelemben vett "nagy" verseket tartalmaz, amelyek majd hamarosan szavalóversenyek kedvenc darabjaivá válnának. Kristó nem a váteszi vétetésű költői attitűd utódlását szorgalmazza eddigi költészetével, annál inkább a helyzet- és problémateremtésben jeleskedik, költői táboroktól és divatoktól függetlenül. Olyan költészet az övé, amely mindenek előtt a végső megmérettetésnél esik majd a latba, addig erősödésre, megújulásra és nyilvánosságra van szüksége.

Kristó Tibor ny. újságíró, szerkesztő, költő (született Csíkszentimrén, 1949. április 11-én.) A bukaresti Újságíróképző Főiskola végzettje (1986). Érettségi után helyettes tanárként dolgozik Gyimesfelsőlokon, Csíkmindszenten, Kászonaltízen, ahol néprajzi múzeumot és képtárat alapít. Hosszabb ideig a Csíki Székely Múzeum munkatársa, 1980-tól 2008-ig a Hargita Népe vezető szerkesztője.

Munkái: Felhagyott ösvények (versek, 1993), Csíki néprajzi gyűjtések (1995), Muzsikus Manó (gyermekversek, 1995), Kései leltár (versek, 1995), Falufaggató (riportok, tárcák, 1996), Égő Éden (versek, 1998), Kuláksors (1999), Griffek és varjak (versek, 2003), Fúvósébresztő - Édes Erdély, itt vagyunk (2006), Kaugarit íjak (versek, 2006), Kismesterségek alkonya. A riporter megtér (2008), Napnyugatra tartok (versek, 2009)

1. sumér termékenység istennő [VISSZA]

2. guru - gazdag törzsfőnök [VISSZA]