Adalékoknak nevezem jelen könyvemet, mert az az erdélyi örményeknek általam latin nyelven irt és 1859-ben megjelent történeteit újabb históriai adatokkal részint felvilágositja, részint kiegésziti. Azonban magára is mint önálló dolgozat megfelel czéljának; mert ismerteti az örmény szertartású egyháznak válságos helyzetét Erdélyben, hiteles okmányokon alapuló hű rajzát adja azon egyenetlen küzdelemnek, melyet ezen egyház az őt elnyeléssel fenyegető erdélyi püspöki szék ellen pár századon keresztül ön-védelme és fentartása érdekében vivott, utal azon fájdalmas benyomásra, melyet a méltatlan bánásmód, - melyben a Romával egyesült örmény egyház Erdélyben részesül - nemzetét és egyházát hőn szerető minden örményben ugy nyugaton, mint keleten szükségképen teszen, figyelmeztet azon káros következményekre, melyek az örmény ritusnak, és avval kapcsolatban álló nemzetiségnek czélba vett kiirtásából az unió szent ügyére és átalában a katholicismusra háramlanak, megczáfolja azon gyűlöletes gyanúsitásokat, melyek az "Idők Tanújában" a mult évben a fenczimzett históriai munkának iránya, és az iró személye ellen felhordattak, megfelel az ellenvetésekre, és eloszlatja a nehézségeket, melyek a történeti multtal biró örmény püspökség újbóli felállitása ellen ugyanott támasztatnak, megmutatja, hogy a jelen állapot tarthatatlan, és csak is az örmény püspökségnek vagy apostoli-helyettnökségnek restauratiója nyújthat garantiát az erdélyi örmény ritusu egyház és nemzetiség fenmaradásának.
Szamosujvárt 1867 év május 31.
LUKÁCSI KRISTÓF.