Előszó

Midőn e munka t. kiadója arra kért fel, irjam meg Erkel Ferenc életét és működését, mint a kivel évek hosszú során át több téren és irányban közvetlen szellemi, művészeti s hivatalos összeköttetésben álltam s aki mint ilyen, legjobban ismerhettem egyéniségét, érzületét, jellemét s gondolkodását: lelkemben egy olyan húrt érintett meg, mely minden külső impulzus nélkül is készült ez irányban megrezdülni.

Készséggel engedtem tehát a felkérésnek, annál is inkább, mert amióta Erkel Ferenc is örökre elköltözött azokhoz a nagyokhoz, kik e század magyar kultur-életének megalapítói, első vezércsillagai voltak s aki, mint azok kortársa, a történelmi fejlődés láncolatának szintén egyik erősen kiható kapcsát képezte, egyik főtörekvésemet az képezte, hogy amint én őt ismerni tanultam s aminő képet én az ő élete, működése és jelentőségéről magamnak megalkottam, mindazt megírjam s azzal is hozzájáruljak a későbbi kultur-történetirók anyagkészletéhez, melyből majdan az ő alakja is méltóan fog kidomborodni.

Mert a kor, melyben egy nemzet szellemi tényezői élnek és működnek, az legkevésbbé alkalmas teljesen tárgyilagos igazságot szolgáltatni azok érdemeivel szemben. Még a legnagyobbak alakjaira is számosan akadnak, kik fátyolt löknek, sőt olyanok is, kik őket a magas piedesztálról sárba rántani törekednek. Csak ha már nagy a távolság, mely a holtak sírját elválasztja az élők szenvedélye, irigysége s mindenféle gyengeségétől, rendesen akkor szokott beállni a higgadt, tárgyilagos megítélés.

Erkel Ferenccel szemben sem leszen ez másképen. A magyar nemzet, a magyar művészet s az ő jelentőségét is csak akkor fogja majd igazán belátni és méltányolni tudni, mikor a változó nemzedékekkel, a változó nemzeti aspirációk homályos sülyesztőjéből fog visszatekinteni az ő alakjára, mint a magyar géniusz egyik világító oszlopára.

Addig hordja össze hát mindenki az ő kosarával a földet ahhoz a történeti királydombhoz, melyről majdan az utókor jobban s tisztábban visszatekinthet a multba.

Az, amit e jelen szerény munkában Erkel Ferencről ime én is összehordtam s azzal az ő műtörténelmi alakját megvilágítani igyekeztem, sem annak a teljes kimerítését nem ambiálja magának, amit Erkel Ferencről általában még el lehet mondani, sem nem aspirálja a nézeti s megítélési csalhatatlanság babérját. Ezzel szemben tisztán csak az egyéni meggyőződés álláspontját foglalhatom el, tisztelvén mindenkinek a saját magáét, ha az épen ellenkeznék is az enyémmel.

Mert művészeti felfogás, ízlés és meggyőződés tekintetében valamint soha nem hódoltam s nem is hódolok sem az általános áramnak, sem a befolyásoló tekintélyeknek, úgy viszont távol van tőlem, másoknak az én elveim s meggyőződésemtől eltérő nézeteit s meggyőződését is teljesen nem respektálni.

A döntő szó úgy is mindig és mindenben az idő jogához tartozik.

Budapest, 1894. november hó.
id. Ábrányi Kornél.