Tétel adatlapja

CÍMLAP

Ady Endre

Ki látott engem?

TARTALOM



Ki látott engem

A KÉNYSZERŰSÉG FÁJA
Megint nagy vizekre
A perc-emberkék után
Megint sokan néznek
Föl, föl, uram
Vágyni hogy szeretnék
Hunn, új legenda
Erdőben, esős délutánon
Az egyedüliség vigasza
Az én ingoványom
"A XXX-ik századból"
A kényszerség fája
Nem szánatom magam
Az áradások után
Én fáradtam el
Tavasz van úrfi
A bölcseség áldozása
Akik helyén éltem
Most már megállhatok
Utólszor még Parisba
Az utolsó sereg

SÍPJA RÉGI BABONÁNAK
Két kuruc beszélget
Ülj törvényt, Werbőczi
Beteg századokért lakolva
Az halottas ünnep
Nagy lopások bűne
Sípja régi babonának
Az undor óráiban
Hát ezért bolondultunk?
Utálatos, szerelmes nációm
Nem nagy dolog
Örökkön így volt
Üzenet amerikai véreimhöz
A régi csapszékben
A Tél asztalánál
A Hóseás átka
Szerencsés esztendőt kívánok
Az Idő rostájában

AZ ELVESZETT CSALÁDOK
Az árvaság kertjeiben
A gyermekség elégiája
Hal helyett kígyót
Mondjam el szóban?
Kis női csukák
Az elveszett családok
Könyörgő májusi levél
A cigány vonójával
Nő van mellettem
Öregszünk, öregszünk, öregszünk
Oh, furcsa élet
Játék, játék, játék
Egy stájer dombon
A hosszú hársfa-sor
Élet helyett órák

VÉRES PANORÁMÁK TAVASZÁN
Minden rém riogat
Az izgága Jézusok
Vendégség Bottyán vezérnél
Kétféle velszi bárdok
Arat a magyar
Véres panorámák tavaszán
A hőkölés népe
Válasz bajnoki hívásokra
Csillagos vén-csatalovak
Kín és dac
Lesz más lakodalom
Ad az isten
Elveszett hit: elveszítlek
A szemeink utódjai
Üzenet egykori iskolámba
Gyűlölet és harc

ŐSZI PIROS VIRÁGOK
Tüzes trónod körül
Nem hagyom abban
Ifjú sirályi kedvek
Most követellek magamnak
És mégis kikiáltom
Feleselés egy asszony-verssel
Ha vérharmat kell
Akarlak, hát hazudjunk
Új tavasz ez
Hajnallal a hajnalnak
Őszi, piros virágok
Kis kék dereglye
Aki magának él
Be szépre-nőttél bennem
Eltemetem szemem látottjait
Nagyon közelbe kerültünk
Megköszönöm, hogy vagy
Keserű imádságok Mylittához
  I. Prológus
  II. Óh pesti uccák
  III. Fölemelem a szívemet
  IV. Bűn, ha kiburkollak
  V. Ne fájassuk egymást
  VI. Epilógus
Őszülő erdők rettegése
A legfőbb várta
Becéző, simogató kezed
Életbérem sírva panaszlom


×