emberi lélek ezt is, éppen úgy érzékelhette, akár a Fehér Korongok történéseit. Most azonban már nem rémülettel, hanem csodálattal adóztak annak a heves erejű Erőnek, ami őket újra magába tekerte, hogy együttesen beleolvad- hassanak a Fekete Lyukak birodalmába. Itt is, éppen úgy káosszá változott a Fekete Lyukak ritmusos keringési menete, akár a Fehér Korongok régióiban is, hogy az egyik szintén kilökődhessék onnan. A lendülettől, az a Fekete Lyuk egészen a Végtelen Űröket tartalmazó dimenziókhoz gurulhatott, hogy onnan magába fogadhassa azt az Űrt, amelyben elkezdődött a visszaszippantódási folyamat. Kizuhanta közben ez a Fekete Lyuk is, akár a Fehér Korong, azonban ellentétesen mindent, amin végiggördült és elérhetett szétcsapdosva megsemmisített. Sőt úgy nézett ki ebben a nagy igyekezetben, hogy mielőtt elérné a Végtelen Űrök régióit előtte ő is megfog semmisülni. Ez sem következett be, hanem szerencsésen magába fogadhatta onnan azt az űrt, amelyik oszlásnak indult.
A határtalan erősségű energiáival az a Fekete Lyuk először porrá, majd fénnyé őrölte, mert csak úgy szippanthatta fokozatosan magába. Amikor teljesen eltűnt benne az űr, akkor addig amíg elérte az Örök Végtelen Folyamat nyílását, újra annak a tartalmává változtatta. Azután ő is, akár a Fehér Korong, mint a dugó az üvegbe, úgy szorult bele a nyílásba, hogy beleürítse. Ők négyen mindezeknek a folyamatoknak nemcsak egyszerre válhattak szerves részévé, hanem eközben még azt is felfoghatták, hogy az anyag és anyagot meghajtó energiák állandó változásának alakulása, ami mégsem érhette el végső beteljesülési formáját nem más, mint az idő és tér megvalósulása, amit az ember a Föld Napkörüli pályájának állandóan ismétlődő ütemére osztotta el. Világegyetemük ezért csak úgy kerülhetett újra oda vissza ahonnét leválasztódott, ha megint annak anyagtalan és időnélküli örökkévalóságig változatlan tartalma tölti ki. Ezt viszont csak a Fekete Lyukak valósíthatják meg. Így a Fehér Korongoknak, illetve a Fekete Lyukaknak olyan határtalan
