Előszó

Jelen kötet mintegy tíz év értelmezői gyakorlatának eredményeiből válogat. Nem jellemezhető talán egységesként, amennyiben tematikus határokat keresünk benne, hiszen az irodalomtudománytól a kortárs magyar irodalomig, a századelő szellemi, irodalmi légkörétől az erdélyi magyar irodalom anomáliákkal teli létéig több fókuszpontot is találhatunk a könyvben. Olyan hívószavak persze, mint a kánon és a kanonizáció, a recepció, esetleg a kultusz, vagy maga az irodalomértés is, melyet kortárs irodalomelméletek szegélyeznek, például a hermeneutika és a dekonstrukció, folyamatosan föllelhetők benne. Egy hipotetikus centrumtól és annak elvárásaitól a perifériáig mozog, s reményeim szerint nem áll meg ott, továbblép egyfajta örökös akarással, amely magának az irodalmiságnak a lényegére, örök mozgására, változására, s így végső megválaszolhatatlanságára is figyel. Közben viszont olyan tapasztalatokat mutat fel, amelyek leginkább irodalomszociológiai konzekvenciákat kínálhatnak. Az értelmezésnek nem csupán alakzatai, és a megértésnek sem csupán változatai vannak, a befogadás olyan rétegzettséget feltételez, amelyben a legelevenebb tapasztalat éppen az lehet, hogy a fogalmak tisztázása, a múlt irodalmának újrafelfedezése és a jelen kritikai attitűdjei, az új szemléletek kialakíthatósága kölcsönösen igénylik és segíthetik egymást. Bízom benne, hogy az értő olvasó fel fogja ismerni, hogy az írásokból egy olyan módszertani érdekeltség egységre törekvő képlete is előbukkan, amely éppen a maga végső lehetetlenségből és kivitelezhetetlenségéből, illetve azon szándékból táplálkozik, amely ennek tudatában is egy kényszerű, változásában állandó, s mégis koherens irodalomtudósi szerepkört és szemléletet kíván kialakítani. A befogadás és értelmezés útjait ugyanis bármi másnál sokkal inkább jellemzi az, hogy sohasem egyedüli igazként, kizárólagosságuk képletes öntudatában állnak elénk.

Tanulmányok és kritikák gyűjteménye ez a könyv. Intelligere és applicare, elmélet és alkalmazás, némileg tehát gyakorlat is, bár az átfedések bizonyára nyomatékosan elő- előbukkannak. Mindkettőt meghatározza, körülszabja a szkepszis, a termékeny kétely, és a termékeny vágy, amely többre értékeli a jó kérdésfelvetést, mint a közhelyszerű, de biztos választ. Ilyen gondolatmenetek vezérlik az alábbi válogatást. Ezért nem is akar megnyugodni adott értelmezésekben, annak a paradox állapotnak a tudatában, hogy sejti, és talán vallja is, mégiscsak biztos tudást, értést, megértést és átfogó értelmezést remél, miközben ő maga tagadja ezek biztos, átlátható létét. Mint minden értelmezés, megfoghatót, értéket, és sohasem változót keres, miközben mindennek terhét folyton igyekszik levetni magáról. Mint ami lezárná, vagy szűkítené szemlélődése körét. Az elméleti alapfeltevések, az egymásnak, s önmaguknak feltett kérdések ezért irodalomszociológiai kategóriák köré szövődnek, illetőleg azon kérdések köré, amelyeket a hagyományosan irodalomnak nevezett jelenség tehet fel ezen elméleteknek. Kérdés- és problémacentrikus írások, amelyek különböző tudományterületek irodalmi hasznosságából, és szövegtípusok találkozásából nyerik inspirációjukat.

Aligha kétséges, hogy az irodalom állandó változása időről időre átalakítja azt az összefüggésrendszert, amelyhez viszonyít a mindenkori olvasó (amelyet mintegy mozgásából kimetszve és örökként idealizálva kánonként emleget), s az is bajosan lenne tagadható, hogy a befogadó kultúráján, tapasztalatán, személyiségén is múlik, mit érzékel szokványosnak, illetve eredetinek, mit értékesnek és mit nem. A befogadás rétegei nem csak időben, de térben is változóak. Ahogyan nem feltételezhető egyetlen kizárólagosságában helyes és érvényes értelmezés, úgy nem képtelenség az sem, hogy bizonyos szövegeknek talán nagyobb, fontosabb a történeti, mint az esztétikai értéke. Ezt szem előtt tartva, provokatív kérdések, szubverzív jelenségek felvetésére alkalmas elméletekhez kapcsolódó gyakorlat is kíván lenni e könyv, de csupán annyiban, amennyiben egy jól átlátható és átgondolt "komoly" irodalmiság a jelentés új tereinek a megnyitására képes lehet. Ezért csak remélem, hogy kedves olvasóját is arra ösztönzi majd, vegye észre a (némileg elfedett) szerzői szubjektum és a líra- vagy prózatörténeti szöveg közötti energiák interakciója közepette, az értekező prózai szövegekben, s magában az irodalomnak szóló kérdésekben is, ezeknek önmaguk javát szolgáló mivoltát. Minthogy egyáltalán nem, vagy csak minimálisan változtattam a szövegeken eredeti folyóiratbeli megjelenésük óta, valószínűleg sokat elárulnak majd az eltelt időszakra vonatkoztatva alapföltevéseim változásáról, ezek irányáról és mélységéről. Arról a gyakorta tudományelméleti nézőpontról, mely olykor csupán kísérlet, abban az értelemben, hogy nem kész elméleti konstrukciókat mozgat, de azok kritikájára vagy anomáliáira próbál rámutatni, miközben hasznosítja is őket az éppen megoldásra váró problémák esetében. A túlértékelt, a méltatlanul elfeledett, vagy a jelenleg még föl nem ismert esztétikai értékkritériumokat felmutató szövegek esetében pedig ezek mögé kíván tekinteni, nem feledve, még a mindenkori "centrum-esélyes" szerzők esetében sem, hogy nem az erős írók választják legfontosabb elődjeiket, de sokkal inkább ez utóbbiak választják őket.

A befogadás rétegei az irodalomtudós komoly tekintetétől a kritikus játékos öröméig meglehetősen széles skálán mozoghatnak egyetlen személy szövegértelmezései során is. A hivatalosság, a kánoni recepció és a személyes átélés megannyi eltérő mozzanata így olykor különnemű írásokat eredményez. Az érdeklődés iránya a centrum - periféria tengelyen vagy fordítva, akárcsak a befogadás mélysége is természetszerűen változó, hiszen a 'kánoni', a fennálló értékrend is folyamatban lévő változásnak, akár versengésnek is tekinthető. Az eképpen kialakult örökös 'kánonközöttiség' azonban célját sohasem tévesztheti szem elől: az érdeklődés középpontjában álló, vagy az attól akár távol eső szövegvilágokban is mindig egy lehetséges értékmomentumot, a teljességében kialakíthatatlan ideológiamentesség tudatában az ideológiáktól megtisztított szöveget törekszik a maga valóságában felmutatni és értelmezni. Ezek kereteire, lehetőségeire, rétegeire próbál rávilágítani ez a könyv, gyakran a kritika pragmatikus eszközeivel.

2004. szeptember
A szerző