Fülszöveg

Kerényi Jenő a huszadik századi magyar szobrászat, benne a monumentális köztéri plasztika kiemelkedő egyénisége. Életművének háttere az a sajátos történelmi-szellemi valóság, amely Magyarországot az elmúlt évszázadban meghatározta. Pályája egy levert forradalmakat követő, provinciális kereszténynemzeti kurzus idején indult a két világháború között, első nagy korszaka a háború utáni rövid, de annál termékenyebb periódusban teljesedik ki, monumentalista munkássága az ötvenes évtized elején, az államszocializmus legszigorúbb, voluntarista szakaszában válik meghatározóvá, hogy a korszak elmúltával, a hatvanas-hetvenes évtizedben rendkívül egyéni oeuvre-je mind a kisplasztikában, mind a köztéri szobrászatban egyetemes mércével mérendő magasságokba emelkedjen. Gazdagítva az európai művészetnek azt az áramlatát, amely a század folyamán soha nem csatlakozik az avantgárd, s kivált a nonfiguratív törekvésekhez, de amely érzékenyen és szuverén módon vesz tudomást a klasszikus modernizmus eredményeiről. Marini, Emilio Greco, Manzu és Gustav Seitz szobrászata, Balthus és Lucian Freud figuratív festészete minősíti azt az értéktartományt, amelybe Kerényi Jenő életműve kvalitásai alapján illeszkedik.