Bár a pontos adatok nem elérhetőek, a becslések szerint a strukturális és kohéziós alapból származó uniós pénzek több, mint 80%-át már megnyitották a pályázók számára, és ez a "mutató" 2010 közepére várhatóan meghaladja a 90%-ot. Amint a Gazdaság és Szociális Tanács számára 2009 júniusában készített tanulmány bemutatta^, az Új Magyarország Fejlesztési Terv [ÚMFT] néven futó kohéziós és strukturális alapokat magába foglaló fejlesztési programok forráselosztása egy valódi súlypontokat nem tartalmazó állapotot tükröz. Az ÚMFT a kormányzás egyéb eszközeitől elszakítottan, alapvetően programcélok nélkül, de erősen centralizált irányítás mellett nagy sebességgel költi a pénzt. Ez a céltalan pénzköltés jó esetben csak 'nem használ' az országnak, de rosszabb esetben káros, mert számos, egyébként innovációra ösztönzött szereplőt is támogatásfüggővé tesz, illetve ad hoc módon befolyásolja, és így torzítja az állami forrásoktól nagymértékben függő szereplők (önkormányzatok, civilek] döntéseit is.

A következőkben azt vizsgáljuk, milyen nehézségek merülhetnek fel, ha a 2010-ben hivatalba lépő kormány ezen változtatni kíván, és saját kormányprogramjában szereplő hosszabb távú célok szerint szándékozik újragondolni a 2013-ig Magyarország rendelkezésére álló forrásokat. A kérdést az általános elvek szintjén vizsgáljuk, amelyek a tényleges, konkrét célok ismeretében konkretizálhatóak. Vizsgálatunkat leszűkítjük az ÚMFT név alatt osztott forrásokra.

Megállapításunk szerint a látszat ellenére jelentős mozgástér van még a források felhasználásában. E mozgástér kisebb része a már megvalósult tényleges lekötések feloldásában, nagyobb része azonban a még szerződéssel le nem kötött források elköltésének ésszerű újragondolásában van. Ez utóbbihoz megfelelő szakmai előkészítés (érvkészlet összeállítása] mellett valószínűleg megszerezhető a szükséges uniós jóváhagyás is. Ez az átállás végiggondolt menedzsment technikákkal még rövid távú fennakadást sem okozna az uniós források felhasználásában.

Egy új kormányzati fejlesztéspolitika mozgásterét két dolog korlátozhatja:

- Összességében nem áll már rendelkezésre elegendő forrás egy politikai program megvalósításához;

- Bizonyos forrástípusok kimerültek, és csak nehézkes átcsoportosítással lehet a forrásokat az adott célhoz átrendezni.

Amennyiben az első probléma nem áll fenn, a kormányzati célok megvalósítása csak a források szerkezetének a program szerkezetéhez való igazításához szükséges átcsoportosításokat igényli, illetve a forrásfelszabadításhoz kapcsolódó eljárások adminisztratív és politikai költségeivel jár. Ha viszont a források összessége sem elegendő a tervezett kormányzati program megvalósítására, akkor a felszabadítható források megtalálására kerül a nagyobb hangsúly.

Először összefoglaljuk, hogy a források felhasználásának milyen determinációi vannak uniós és hazai szinten. Míg az uniós kötöttségek előrevetítik egy átcsoportosítás korlátait, a hazai kötöttségek megmutatják, hogy a különböző szinten lekötött források milyen mértékben tekinthetőek már elköltöttnek. Ezt követően áttekintjük, milyen szinten állnak a források lekötései, és várhatóan mekkora források állnak rendelkezésre az új kormányzat számára. Végül megvizsgáljuk, hogy az adott keretek közötti forrásátcsoportosításnak milyen akadályai lehetnek uniós szinten. Ez utóbbi részeként röviden kitérünk arra is, milyen érveket tud Magyarország egy forrásátcsoportosításban felvonultatni.