Címszó: Illuzió - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0374.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0374.png

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/25/25922.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

A szöveg linkekkel ellátott változata:

Illuzió

Szócikk: Illuzió A színpadi illúzió két dologra vonatkozik: az egyik az, hogy a színész igazi hús-vér ember hatását keltse, a másik, hogy annak az embernek a hatását keltse, akit ábrázolnia kell. Laikus felfogás szerint a színész csakis akkor kelt illúziót, ha külsőleg megfelel annak az alaknak, melyet olvasás, hallomás, vagy látás utján a laikus elképzelt magának. A színpadi illúzió kérdése tehát mindig kettőn fordul meg: színészen és hallgatón. A közönségben meggyökeresednek bizonyos felfogások egy-egy alakról s ezeknek a megvalósulását várja a színésztől. Ezt az illúziót el lehetne nevezni külső illúziónak, vagy az első pillanat illúziójának. Mikor a laikus egy színészről azt mondja, hogy illúziót kelt, ez rendszerint annyit jelent, hogy a színész megjelenésekor, tehát az első pillanatban, alakjával, maszkjával, hangjával, szóval mindazzal, amit az első pillanatban érvényesíthet, megfelel annak a felfogásnak, melyet a közönség alkotott magának a szerepről. E ponton egy roppant kényes kérdéshez értünk. A közönség illúziójára nézve ugyanis éppenséggel nem közömbös, hogy először lát-e egy alakot színpadán s az sem közömbös, kitől látja. Olyan szerepekben, amelyek irodalmilag élnek csak a köztudatban, valamint még ismeretlen szerepek interpretálásában legtöbbször az elsőség dönt az illúzióra nézve. Aki először játssza a szerepet, akár mert jól játssza, akár csak azért, mert a tekintély illúziójául lép fel (mert a tekintélynek is van illúziója, jóllehet az elméleti könyvek erről mitsem tudnak), az a külső illúzióra nézve irányadóvá lesz, mert a szerep összekapcsolódik az Ő személyével s így él tovább a közönség tudatában. Megtörténhetik persze, hogy ilyenformán téves illúziók gyökeresednek meg a köztudatban s a későbbi színésznek küzdenie kell a maga igazáért. Sophokles (személy) (információ) Elektrája, (cím) (információ) aki egy szerencsétlen, gyámoltalan, gyenge leány, a magyar színpadról úgy lépett be a közönség tudatába, mint egy hatalmas, izmos heroina, akinek nincs is szüksége Orestesre, (szerep) hogy bosszúját megállhassa. A kiváló Zacconi (szerep) (információ) Ibsen (személy) (információ) Oszvaldjában (cím) nagy virtouózítassai klinikai alakot csinált, amely hatásában sokkal idegrázóbb, mint Oszvald (szerep) legművészibb ábrázolása s így minden későbbi Oszvaldnak (szerep) a helyzetét megnehezítette az igazság rovására. Egyébként a külső illúzió kérdése részben az úgynevezett természeti adományok kérdése, tehát arra redukálódik, van-e a színésznek megfelelő hangja, alakja, arca; másrészt technikai kérdés, tehát a maszknak és a jelmeznek kérdése. (Dr. Hevesi Sándor.) (személy) szin_II.0374.pdf II

Adatbázisszerű megjelenés

xcímszó Illuzió címszóvég 25922 Szócikk: Illuzió A színpadi illúzió két dologra vonatkozik: az egyik az, hogy a színész igazi hús-vér ember hatását keltse, a másik, hogy annak az embernek a hatását keltse, akit ábrázolnia kell. Laikus felfogás szerint a színész csakis akkor kelt illúziót, ha külsőleg megfelel annak az alaknak, melyet olvasás, hallomás, vagy látás utján a laikus elképzelt magának. A színpadi illúzió kérdése tehát mindig kettőn fordul meg: színészen és hallgatón. A közönségben meggyökeresednek bizonyos felfogások egy-egy alakról s ezeknek a megvalósulását várja a színésztől. Ezt az illúziót el lehetne nevezni külső illúziónak, vagy az első pillanat illúziójának. Mikor a laikus egy színészről azt mondja, hogy illúziót kelt, ez rendszerint annyit jelent, hogy a színész megjelenésekor, tehát az első pillanatban, alakjával, maszkjával, hangjával, szóval mindazzal, amit az első pillanatban érvényesíthet, megfelel annak a felfogásnak, melyet a közönség alkotott magának a szerepről. E ponton egy roppant kényes kérdéshez értünk. A közönség illúziójára nézve ugyanis éppenséggel nem közömbös, hogy először lát-e egy alakot színpadán s az sem közömbös, kitől látja. Olyan szerepekben, amelyek irodalmilag élnek csak a köztudatban, valamint még ismeretlen szerepek interpretálásában legtöbbször az elsőség dönt az illúzióra nézve. Aki először játssza a szerepet, akár mert jól játssza, akár csak azért, mert a tekintély illúziójául lép fel (mert a tekintélynek is van illúziója, jóllehet az elméleti könyvek erről mitsem tudnak), az a külső illúzióra nézve irányadóvá lesz, mert a szerep összekapcsolódik az Ő személyével s így él tovább a közönség tudatában. Megtörténhetik persze, hogy ilyenformán téves illúziók gyökeresednek meg a köztudatban s a későbbi színésznek küzdenie kell a maga igazáért. Sophokles yszemelynevy sophokles yszemelynevy Sophokles yszemelynevy sophokles yszemelynevy yszemelynevy Sophokles yszemelynevy ykodvegy Elektrája, ycimy elektra ycimy Elektrá ycimy elektra ycimy ycimy Elektrá ycimy ykodvegy aki egy szerencsétlen, gyámoltalan, gyenge leány, a magyar színpadról úgy lépett be a közönség tudatába, mint egy hatalmas, izmos heroina, akinek nincs is szüksége Orestesre, yszerepy orestes yszerepy Orestes yszerepy orestes yszerepy yszerepy Orestes yszerepy ykodvegy hogy bosszúját megállhassa. A kiváló Zacconi yszerepy zacconi yszerepy Zacconi yszerepy zacconi yszerepy yszerepy Zacconi yszerepy ykodvegy Ibsen yszemelynevy ibsen yszemelynevy Ibsen yszemelynevy ibsen yszemelynevy yszemelynevy Ibsen yszemelynevy ykodvegy Oszvaldjában ycimy oszvaldja ycimy Oszvaldjá ycimy oszvaldja ycimy ycimy Oszvaldjá ycimy ykodvegy nagy virtouózítassai klinikai alakot csinált, amely hatásában sokkal idegrázóbb, mint Oszvald yszerepy oszvald yszerepy Oszvald yszerepy oszvald yszerepy yszerepy Oszvald yszerepy ykodvegy legművészibb ábrázolása s így minden későbbi Oszvaldnak yszerepy oszvald yszerepy Oszvald yszerepy oszvald yszerepy yszerepy Oszvald yszerepy ykodvegy a helyzetét megnehezítette az igazság rovására. Egyébként a külső illúzió kérdése részben az úgynevezett természeti adományok kérdése, tehát arra redukálódik, van-e a színésznek megfelelő hangja, alakja, arca; másrészt technikai kérdés, tehát a maszknak és a jelmeznek kérdése. (Dr. Hevesi Sándor.) yszemelynevy dr. hevesi sándor yszemelynevy Dr. Hevesi Sándor yszemelynevy dr. yszemelynevy hevesi yszemelynevy sándor yszemelynevy yszemelynevy Dr. yszemelynevy Hevesi yszemelynevy Sándor yszemelyn yszocikkszerzoy dr. hevesi sándor szin_II.0374.pdf II

A szócikk eredeti szövege:

Címszó: Illuzió - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0374.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0374.png

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/25/25922.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

Illuzió

Szócikk: Illuzió A színpadi illúzió két dologra vonatkozik: az egyik az, hogy a színész igazi hús-vér ember hatását keltse, a másik, hogy annak az embernek a hatását keltse, akit ábrázolnia kell. Laikus felfogás szerint a színész csakis akkor kelt illúziót, ha külsőleg megfelel annak az alaknak, melyet olvasás, hallomás, vagy látás utján a laikus elképzelt magának. A színpadi illúzió kérdése tehát mindig kettőn fordul meg: színészen és hallgatón. A közönségben meggyökeresednek bizonyos felfogások egy-egy alakról s ezeknek a megvalósulását várja a színésztől. Ezt az illúziót el lehetne nevezni külső illúziónak, vagy az első pillanat illúziójának. Mikor a laikus egy színészről azt mondja, hogy illúziót kelt, ez rendszerint annyit jelent, hogy a színész megjelenésekor, tehát az első pillanatban, alakjával, maszkjával, hangjával, szóval mindazzal, amit az első pillanatban érvényesíthet, megfelel annak a felfogásnak, melyet a közönség alkotott magának a szerepről. E ponton egy roppant kényes kérdéshez értünk. A közönség illúziójára nézve ugyanis éppenséggel nem közömbös, hogy először lát-e egy alakot színpadán s az sem közömbös, kitől látja. Olyan szerepekben, amelyek irodalmilag élnek csak a köztudatban, valamint még ismeretlen szerepek interpretálásában legtöbbször az elsőség dönt az illúzióra nézve. Aki először játssza a szerepet, akár mert jól játssza, akár csak azért, mert a tekintély illúziójául lép fel (mert a tekintélynek is van illúziója, jóllehet az elméleti könyvek erről mitsem tudnak), az a külső illúzióra nézve irányadóvá lesz, mert a szerep összekapcsolódik az Ő személyével s így él tovább a közönség tudatában. Megtörténhetik persze, hogy ilyenformán téves illúziók gyökeresednek meg a köztudatban s a későbbi színésznek küzdenie kell a maga igazáért. Sophokles Elektrája, aki egy szerencsétlen, gyámoltalan, gyenge leány, a magyar színpadról úgy lépett be a közönség tudatába, mint egy hatalmas, izmos heroina, akinek nincs is szüksége Orestesre, hogy bosszúját megállhassa. A kiváló Zacconi Ibsen Oszvaldjában nagy virtouózítassai klinikai alakot csinált, amely hatásában sokkal idegrázóbb, mint Oszvald legművészibb ábrázolása s így minden későbbi Oszvaldnak a helyzetét megnehezítette az igazság rovására. Egyébként a külső illúzió kérdése részben az úgynevezett természeti adományok kérdése, tehát arra redukálódik, van-e a színésznek megfelelő hangja, alakja, arca; másrészt technikai kérdés, tehát a maszknak és a jelmeznek kérdése. (Dr. Hevesi Sándor.) szin_II.0374.pdf II