Címszó: Maszk - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/III/szin_III.0250.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/III/szin_III.0250.png

 

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/28/28868.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

A szöveg linkekkel ellátott változata:

 

 

Maszk

Szócikk: Maszk (fr.: (nyelv) (információ)  masque). Már a színház gyermekkorában, az ókori hellén drámaírók idejében is nagy fontosságot tulajdonítottak a maszknak. Igaz, hogy eleinte az amfiteátrum hatalmas arányait szolgálta nagyságával s a szá j nyílásán ellátott szócsővel az álarc, amely azonban később bizonyos szenvedélyeket és néposztályokat karakterizált. Ennek a mesterséges álarcnak egy rövidebb formája átjutott az újkorba s az olasz (nemzetiség) (információ)  commedia dell'arte szereplői viselték. Ezt a fekete álarcot használják ma is bálok alkalmával. A modern színpadi maszk az eleven arc maszkirozásával pótolja az álarcot. Az a színész, aki külsejében gyakran egyforma (ami olyankor történik meg, ha mindig csal: egy szerepkört tölt be), idők múltával egyhangú, unalmas lesz, mert a külsejének egyhangúsága átsugárzik az alakítására. A jelmez éppen úgy, mint a maszk, egészen átformálja a szereplőt. A nehéz, sarkantyús csizma csakúgy megváltoztatja a járást, mint a vékonytalpú báli cipő; a szigorú kifejezést kölcsönző maszk épúgy megváltoztatja a hangot, a gesztust, mint a nőiesen lágyra festett arc. A polgári életben is milyen biztos a fellépésünk, ha tisztán és jól vagyunk felöltözve és milyen kínos érzés lyukas cipőben, rojtos kézelővel, borotválatlanul megjelenni jól öltözött emberek között. A jelmez és a maszk előnyeit tehát mindig ki kell aknázni, hogy alakításunk szines és friss legyen és hogy alkalmat szolgáltassunk arra a hatásra, amelyet az ember külseje gyakorol egyéniségére. Felületesen gondolkozva, azt hihetnők, hogy az arc nem szorult festékre, mert hiszen a lelki élet visszatükröződését az arcjáték végzi el. Bár az arcjáték és a maszk erős támaszai egymásnak, mindkettő különböző célokat szolgál. Az arcjáték a percről-percre váltakozó érzések tolmácsolója, míg a maszk a karaktert tükrözi vissza, amely állandóan egyforma a legszélsőségesebb indulathullámzások alatt is. Szervesen annyiban kapcsolódik az arcjátékhoz, hogy annak harmonizáló alapot, valóságos reflektort nyújt. A maszk segítségével a legkülönbözőbb típusokat vihetjük színpadra, megteremthetjük külsőnkben is azt a stílust, amelyet a dráma megkíván, érvényre juttathatjuk különböző korok divatját, kidomboríthatjuk arcunkon mindenféle népfajnak, nemzetiségnek jellegzetes sajátságait és pótolhatjuk az élénk színeket, amelyeket az erős világítás halvánnyá tett. De a maszkirozás tudományának meg van az az előnye is, hogy segítségével eltüntethetjük, vagy legalább is enyhíthetjük arcunk hibáit és kiemelhetjük e hibákat, ha azok valamilyen bohózati figura megalkotásában előnyünkre szolgálnak. A jó maszk segítségével szerepünkből sohasem zökkenhetünk ki, mert arcunk mindig azt a szenvedélyt tükrözi vissza, amelyet a szerepünk előír és így nem vagyunk kénytelenek örökös arcjátékkal fárasztani izmainkat. Alakításunk csak akkor válik tökéletessé, ha összhangot teremtünk a dráma hősének jelleme és az öltözködés, meg a maszk karakterizálása között. Az a szereplő, aki nem a szerep karakterének megfelelően készíti elő külsejét: megnehezíti saját működését és tévútra vezeti a közönséget, amely más alakot lát, mint amilyet hall. Arra törekedjünk a maszk megalkotásakor, hogy az egyéniségünknek megfelelő legyen, mert hiszen ugyanazt az alakot százféleképen is megcsinálhatjuk. Ezért a leghelyesebb, ha a saját arcunk egyéni formáihoz alkalmazzuk a segédeszközöket. Szükséges továbbá, hogy a maszk természetes legyen. A közönségnek nem szabad észrevennie, hogy az arc festve van, hogy a bajusz, szakáll ragasztott, különben minden illúzióját tönkretesszük. A színpadtechnika mai fejlettsége megkívánja a maszkirozás terén is a haladást. A parókakészítés tökéletessége, a zsíros és vízfestékek, szines ceruzák és mindenféle segédeszközök tömege lehetővé teszi ezt a haladást a színész számára. (Bárdi Ödön.) (személy) (információ)  szin_III.0250.pdf III

 

 

Adatbázisszerű megjelenés

xcímszó Maszk címszóvég 28868 Szócikk: Maszk (fr.: ynyelvy francia ynyelvy fr. ynyelvy francia ynyelvy ynyelvy fr. ynyelvy ykodvegy masque). Már a színház gyermekkorában, az ókori hellén drámaírók idejében is nagy fontosságot tulajdonítottak a maszknak. Igaz, hogy eleinte az amfiteátrum hatalmas arányait szolgálta nagyságával s a szá j nyílásán ellátott szócsővel az álarc, amely azonban később bizonyos szenvedélyeket és néposztályokat karakterizált. Ennek a mesterséges álarcnak egy rövidebb formája átjutott az újkorba s az olasz ynemzetisegy olasz ynemzetisegy olasz ynemzetisegy olasz ynemzetisegy ynemzetisegy olasz ynemzetisegy ykodvegy commedia dell'arte szereplői viselték. Ezt a fekete álarcot használják ma is bálok alkalmával. A modern színpadi maszk az eleven arc maszkirozásával pótolja az álarcot. Az a színész, aki külsejében gyakran egyforma (ami olyankor történik meg, ha mindig csal: egy szerepkört tölt be), idők múltával egyhangú, unalmas lesz, mert a külsejének egyhangúsága átsugárzik az alakítására. A jelmez éppen úgy, mint a maszk, egészen átformálja a szereplőt. A nehéz, sarkantyús csizma csakúgy megváltoztatja a járást, mint a vékonytalpú báli cipő; a szigorú kifejezést kölcsönző maszk épúgy megváltoztatja a hangot, a gesztust, mint a nőiesen lágyra festett arc. A polgári életben is milyen biztos a fellépésünk, ha tisztán és jól vagyunk felöltözve és milyen kínos érzés lyukas cipőben, rojtos kézelővel, borotválatlanul megjelenni jól öltözött emberek között. A jelmez és a maszk előnyeit tehát mindig ki kell aknázni, hogy alakításunk szines és friss legyen és hogy alkalmat szolgáltassunk arra a hatásra, amelyet az ember külseje gyakorol egyéniségére. Felületesen gondolkozva, azt hihetnők, hogy az arc nem szorult festékre, mert hiszen a lelki élet visszatükröződését az arcjáték végzi el. Bár az arcjáték és a maszk erős támaszai egymásnak, mindkettő különböző célokat szolgál. Az arcjáték a percről-percre váltakozó érzések tolmácsolója, míg a maszk a karaktert tükrözi vissza, amely állandóan egyforma a legszélsőségesebb indulathullámzások alatt is. Szervesen annyiban kapcsolódik az arcjátékhoz, hogy annak harmonizáló alapot, valóságos reflektort nyújt. A maszk segítségével a legkülönbözőbb típusokat vihetjük színpadra, megteremthetjük külsőnkben is azt a stílust, amelyet a dráma megkíván, érvényre juttathatjuk különböző korok divatját, kidomboríthatjuk arcunkon mindenféle népfajnak, nemzetiségnek jellegzetes sajátságait és pótolhatjuk az élénk színeket, amelyeket az erős világítás halvánnyá tett. De a maszkirozás tudományának meg van az az előnye is, hogy segítségével eltüntethetjük, vagy legalább is enyhíthetjük arcunk hibáit és kiemelhetjük e hibákat, ha azok valamilyen bohózati figura megalkotásában előnyünkre szolgálnak. A jó maszk segítségével szerepünkből sohasem zökkenhetünk ki, mert arcunk mindig azt a szenvedélyt tükrözi vissza, amelyet a szerepünk előír és így nem vagyunk kénytelenek örökös arcjátékkal fárasztani izmainkat. Alakításunk csak akkor válik tökéletessé, ha összhangot teremtünk a dráma hősének jelleme és az öltözködés, meg a maszk karakterizálása között. Az a szereplő, aki nem a szerep karakterének megfelelően készíti elő külsejét: megnehezíti saját működését és tévútra vezeti a közönséget, amely más alakot lát, mint amilyet hall. Arra törekedjünk a maszk megalkotásakor, hogy az egyéniségünknek megfelelő legyen, mert hiszen ugyanazt az alakot százféleképen is megcsinálhatjuk. Ezért a leghelyesebb, ha a saját arcunk egyéni formáihoz alkalmazzuk a segédeszközöket. Szükséges továbbá, hogy a maszk természetes legyen. A közönségnek nem szabad észrevennie, hogy az arc festve van, hogy a bajusz, szakáll ragasztott, különben minden illúzióját tönkretesszük. A színpadtechnika mai fejlettsége megkívánja a maszkirozás terén is a haladást. A parókakészítés tökéletessége, a zsíros és vízfestékek, szines ceruzák és mindenféle segédeszközök tömege lehetővé teszi ezt a haladást a színész számára. (Bárdi Ödön.) yszemelynevy bárdi ödön yszemelynevy Bárdi Ödön yszemelynevy bárdi yszemelynevy ödön yszemelynevy yszemelynevy Bárdi yszemelynevy Ödön yszemelynevy ykodvegy yszocikkszerzoy bárdi ödön szin_III.0250.pdf III

 

 

A szócikk eredeti szövege:

Címszó: Maszk - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

Szócikktípus:

SZINHAZIFOGALOM

NEMSZEMELYNEV

 

 

A szócikk eredeti képe megtekinthető:

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/III/szin_III.0250.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/III/szin_III.0250.png

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása keretében.

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/28/28868.htm

Az adatbázis kódja: 1357986421928

 

A szócikk három változatban található meg az oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.

 

Maszk

Szócikk: Maszk (fr.: masque). Már a színház gyermekkorában, az ókori hellén drámaírók idejében is nagy fontosságot tulajdonítottak a maszknak. Igaz, hogy eleinte az amfiteátrum hatalmas arányait szolgálta nagyságával s a szá j nyílásán ellátott szócsővel az álarc, amely azonban később bizonyos szenvedélyeket és néposztályokat karakterizált. Ennek a mesterséges álarcnak egy rövidebb formája átjutott az újkorba s az olasz commedia dell'arte szereplői viselték. Ezt a fekete álarcot használják ma is bálok alkalmával. A modern színpadi maszk az eleven arc maszkirozásával pótolja az álarcot. Az a színész, aki külsejében gyakran egyforma (ami olyankor történik meg, ha mindig csal: egy szerepkört tölt be), idők múltával egyhangú, unalmas lesz, mert a külsejének egyhangúsága átsugárzik az alakítására. A jelmez éppen úgy, mint a maszk, egészen átformálja a szereplőt. A nehéz, sarkantyús csizma csakúgy megváltoztatja a járást, mint a vékonytalpú báli cipő; a szigorú kifejezést kölcsönző maszk épúgy megváltoztatja a hangot, a gesztust, mint a nőiesen lágyra festett arc. A polgári életben is milyen biztos a fellépésünk, ha tisztán és jól vagyunk felöltözve és milyen kínos érzés lyukas cipőben, rojtos kézelővel, borotválatlanul megjelenni jól öltözött emberek között. A jelmez és a maszk előnyeit tehát mindig ki kell aknázni, hogy alakításunk szines és friss legyen és hogy alkalmat szolgáltassunk arra a hatásra, amelyet az ember külseje gyakorol egyéniségére. Felületesen gondolkozva, azt hihetnők, hogy az arc nem szorult festékre, mert hiszen a lelki élet visszatükröződését az arcjáték végzi el. Bár az arcjáték és a maszk erős támaszai egymásnak, mindkettő különböző célokat szolgál. Az arcjáték a percről-percre váltakozó érzések tolmácsolója, míg a maszk a karaktert tükrözi vissza, amely állandóan egyforma a legszélsőségesebb indulathullámzások alatt is. Szervesen annyiban kapcsolódik az arcjátékhoz, hogy annak harmonizáló alapot, valóságos reflektort nyújt. A maszk segítségével a legkülönbözőbb típusokat vihetjük színpadra, megteremthetjük külsőnkben is azt a stílust, amelyet a dráma megkíván, érvényre juttathatjuk különböző korok divatját, kidomboríthatjuk arcunkon mindenféle népfajnak, nemzetiségnek jellegzetes sajátságait és pótolhatjuk az élénk színeket, amelyeket az erős világítás halvánnyá tett. De a maszkirozás tudományának meg van az az előnye is, hogy segítségével eltüntethetjük, vagy legalább is enyhíthetjük arcunk hibáit és kiemelhetjük e hibákat, ha azok valamilyen bohózati figura megalkotásában előnyünkre szolgálnak. A jó maszk segítségével szerepünkből sohasem zökkenhetünk ki, mert arcunk mindig azt a szenvedélyt tükrözi vissza, amelyet a szerepünk előír és így nem vagyunk kénytelenek örökös arcjátékkal fárasztani izmainkat. Alakításunk csak akkor válik tökéletessé, ha összhangot teremtünk a dráma hősének jelleme és az öltözködés, meg a maszk karakterizálása között. Az a szereplő, aki nem a szerep karakterének megfelelően készíti elő külsejét: megnehezíti saját működését és tévútra vezeti a közönséget, amely más alakot lát, mint amilyet hall. Arra törekedjünk a maszk megalkotásakor, hogy az egyéniségünknek megfelelő legyen, mert hiszen ugyanazt az alakot százféleképen is megcsinálhatjuk. Ezért a leghelyesebb, ha a saját arcunk egyéni formáihoz alkalmazzuk a segédeszközöket. Szükséges továbbá, hogy a maszk természetes legyen. A közönségnek nem szabad észrevennie, hogy az arc festve van, hogy a bajusz, szakáll ragasztott, különben minden illúzióját tönkretesszük. A színpadtechnika mai fejlettsége megkívánja a maszkirozás terén is a haladást. A parókakészítés tökéletessége, a zsíros és vízfestékek, szines ceruzák és mindenféle segédeszközök tömege lehetővé teszi ezt a haladást a színész számára. (Bárdi Ödön.) szin_III.0250.pdf III