Címszó: Ripacskodás - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
Szócikktípus:
SZINHAZIFOGALOM
NEMSZEMELYNEV
A szócikk eredeti képe megtekinthető:
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IV/szin_IV.0064.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IV/szin_IV.0064.png
Az itt olvasható változat forrása: B Kádár
Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa.
(Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház-
és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása
keretében.
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/30/30574.htm
Az adatbázis kódja: 1357986421928
A szócikk három változatban található meg az
oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort
szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.
A szöveg linkekkel ellátott változata:
Ripacskodás
Szócikk: Ripacskodás Ezzel a szóval színészi nyelven
a túlzást illetik. Áki túloz, aki túllép a kereten, tényleg ripacskodik; csak az
a kérdés, mit nevezünk túlzásnak? A legártatlanabbnak látszó, legdiszkrétebb formában
kifejezésre jutott gesztus, vagy ötlet: elítélendő, durva ripacskodás lehet, ha
ellenkezik a darab stílusával, vagy nem egyeztethető össze az alak énjével. Viszont
sokszor szélsőségesnek, gyakran tévesen ízléstelennek ítélt játék vagy szó stílszerű
művészet lehet, ha a megjátszott alakkal összefér, ha a darab szellemébe illik.
Itt csak példával lehet illusztrálni állításunk helyességét. Valamelyik nagyobb
vidéki színpadon egy igen tehetséges színész játszotta a »Három a kislány« (cím) (információ)
c. énekes játékban Schubertet. (szerep) (információ)
Mindvégig — hogy úgy mondjam — »schuberti«
volt. De az utolsó felvonásban, mikor a selypes, pösze Grisi (személy) nevű
színésznő így szól: »Nekem boffu (bosszú) kell«, a mi Schubertet (szerep) (információ)
alakító színészünk partnerét utánozva így
szólt: »Minek magának a boffu ?«. A publikum kacagott, ezt elérte a színész, de
kettétörte abban a pillanatban Schubert (szerep) (információ)
alakját. Mert az ügyefogyott, mindenről lemaradt
Schubert, (szerep)
(információ)
nem az az ember, aki arra képes, hogy valakit
pöszeségeért kivicceljen. Veleszületett tehetségénél fogva bármily közvetlenül és
diszkréten extemporizált is a máskülönben igen tehetséges színész, mégis megbocsáthatatlan
túlzásba esett. Mert a darab szerint is inkább Schubertet (szerep) (információ)
ugratják, ő senkit se tud kigúnyolni, megtréfálni.
»A falu rosszá«-t (cím) láttam egyszer
olyan színész alakításában, aki piszkos, tépett lajbiban, ingben, gatyában játszotta
ezt a szerepet; nem hófehér vasárnapi,, csak színházi jelmez benyomását keltő férfikosztümben;
csizmája sáros volt. Elhihető ez Göndör Sándorról, (szerep) (információ)
aki elkeseredésében iszik s a »Makkhetes«-ből
(intézmény)
kitántorogva valami útszéli árokba zuhant s bár ez az öltözködés kissé drasztikus,
mégis stílszerű, mégis elősegíti a hű emberábrázolást s távolról sem túlzás. Aki
a stílus (Lásd ott) mesgyéin jár, — nem ripacskodhatik soha. (Doktor János) (személy) (információ)
szin_IV.0064.pdf IV
Adatbázisszerű megjelenés
xcímszó Ripacskodás címszóvég 30574 Szócikk: Ripacskodás
Ezzel a szóval színészi nyelven a túlzást illetik. Áki túloz, aki túllép a kereten,
tényleg ripacskodik; csak az a kérdés, mit nevezünk túlzásnak? A legártatlanabbnak
látszó, legdiszkrétebb formában kifejezésre jutott gesztus, vagy ötlet: elítélendő,
durva ripacskodás lehet, ha ellenkezik a darab stílusával, vagy nem egyeztethető
össze az alak énjével. Viszont sokszor szélsőségesnek, gyakran tévesen ízléstelennek
ítélt játék vagy szó stílszerű művészet lehet, ha a megjátszott alakkal összefér,
ha a darab szellemébe illik. Itt csak példával lehet illusztrálni állításunk helyességét.
Valamelyik nagyobb vidéki színpadon egy igen tehetséges színész játszotta a »Három
a kislány« ycimy három a kislány ycimy Három a kislány ycimy három ycimy a
ycimy kislány ycimy ycimy Három ycimy a ycimy kislány ycimy ykodvegy c. énekes játékban
Schubertet. yszerepy schubert yszerepy Schubert yszerepy schubert yszerepy
yszerepy Schubert yszerepy ykodvegy Mindvégig — hogy úgy mondjam — »schuberti« volt.
De az utolsó felvonásban, mikor a selypes, pösze Grisi yszemelynevy grisi
yszemelynevy Grisi yszemelynevy grisi yszemelynevy yszemelynevy Grisi
yszemelynevy ykodvegy nevű színésznő így szól: »Nekem boffu (bosszú) kell«, a mi
Schubertet yszerepy schubert yszerepy Schubert yszerepy schubert yszerepy
yszerepy Schubert yszerepy ykodvegy alakító színészünk partnerét utánozva így szólt:
»Minek magának a boffu ?«. A publikum kacagott, ezt elérte a színész, de kettétörte
abban a pillanatban Schubert yszerepy schubert yszerepy Schubert yszerepy
schubert yszerepy yszerepy Schubert yszerepy ykodvegy alakját. Mert az ügyefogyott,
mindenről lemaradt Schubert, yszerepy schubert yszerepy Schubert yszerepy
schubert yszerepy yszerepy Schubert yszerepy ykodvegy nem az az ember, aki arra
képes, hogy valakit pöszeségeért kivicceljen. Veleszületett tehetségénél fogva bármily
közvetlenül és diszkréten extemporizált is a máskülönben igen tehetséges színész,
mégis megbocsáthatatlan túlzásba esett. Mert a darab szerint is inkább Schubertet
yszerepy schubert yszerepy Schubert yszerepy schubert yszerepy yszerepy
Schubert yszerepy ykodvegy ugratják, ő senkit se tud kigúnyolni, megtréfálni. »A
falu rosszá«-t ycimy a falu rossza ycimy A falu rosszá ycimy a ycimy falu ycimy
rossza ycimy ycimy A ycimy falu ycimy rosszá ycimy ykodvegy láttam egyszer olyan
színész alakításában, aki piszkos, tépett lajbiban, ingben, gatyában játszotta ezt
a szerepet; nem hófehér vasárnapi,, csak színházi jelmez benyomását keltő férfikosztümben;
csizmája sáros volt. Elhihető ez Göndör Sándorról, yszerepy göndör sándor
yszerepy Göndör Sándor yszerepy göndör yszerepy sándor yszerepy yszerepy Göndör
yszerepy Sándor yszerepy ykodvegy aki elkeseredésében iszik s a »Makkhetes«-ből
yintezmenyy makkhetes yintezmenyy Makkhete yintezmenyy makkhetes yintezmenyy
yintezmenyy Makkhete yintezmenyy ykodvegy kitántorogva valami útszéli árokba zuhant
s bár ez az öltözködés kissé drasztikus, mégis stílszerű, mégis elősegíti a hű emberábrázolást
s távolról sem túlzás. Aki a stílus (Lásd ott) mesgyéin jár, — nem ripacskodhatik
soha. (Doktor János) yszemelynevy doktor jános yszemelynevy Doktor János
yszemelynevy doktor yszemelynevy jános yszemelynevy yszemelynevy Doktor yszemelynevy
János yszemelynevy ykodvegy yszocikkszerzoy doktor jános szin_IV.0064.pdf IV
A szócikk eredeti szövege:
Címszó: Ripacskodás - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
Szócikktípus:
SZINHAZIFOGALOM
NEMSZEMELYNEV
A szócikk eredeti képe megtekinthető:
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IV/szin_IV.0064.pdf
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/IV/szin_IV.0064.png
Az itt olvasható változat forrása: B Kádár
Zsuzsanna - Nagy Péter Tibor: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa.
(Szociológiai dolgozatok No. 8., WJLF, Budapest, 2017) Készült a Wesley Egyház-
és Vallásszociológiai Kutatóközpont 19-21. századi magyar elitek c. kutatása
keretében.
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/30/30574.htm
Az adatbázis kódja: 1357986421928
A szócikk három változatban található meg az
oldalon. Legfelül linkekkel kiegészítve; középen, apróbetűvel a keresőmotort
szolgáló technikai változat; legalul pedig az eredeti 1929-31-es szöveg.
Ripacskodás
Szócikk: Ripacskodás Ezzel a szóval színészi nyelven
a túlzást illetik. Áki túloz, aki túllép a kereten, tényleg ripacskodik; csak az
a kérdés, mit nevezünk túlzásnak? A legártatlanabbnak látszó, legdiszkrétebb formában
kifejezésre jutott gesztus, vagy ötlet: elítélendő, durva ripacskodás lehet, ha
ellenkezik a darab stílusával, vagy nem egyeztethető össze az alak énjével. Viszont
sokszor szélsőségesnek, gyakran tévesen ízléstelennek ítélt játék vagy szó stílszerű
művészet lehet, ha a megjátszott alakkal összefér, ha a darab szellemébe illik.
Itt csak példával lehet illusztrálni állításunk helyességét. Valamelyik nagyobb
vidéki színpadon egy igen tehetséges színész játszotta a »Három a kislány« c. énekes
játékban Schubertet. Mindvégig — hogy úgy mondjam — »schuberti« volt. De az utolsó
felvonásban, mikor a selypes, pösze Grisi nevű színésznő így szól: »Nekem boffu
(bosszú) kell«, a mi Schubertet alakító színészünk partnerét utánozva így szólt:
»Minek magának a boffu ?«. A publikum kacagott, ezt elérte a színész, de kettétörte
abban a pillanatban Schubert alakját. Mert az ügyefogyott, mindenről lemaradt Schubert,
nem az az ember, aki arra képes, hogy valakit pöszeségeért kivicceljen. Veleszületett
tehetségénél fogva bármily közvetlenül és diszkréten extemporizált is a máskülönben
igen tehetséges színész, mégis megbocsáthatatlan túlzásba esett. Mert a darab szerint
is inkább Schubertet ugratják, ő senkit se tud kigúnyolni, megtréfálni. »A falu
rosszá«-t láttam egyszer olyan színész alakításában, aki piszkos, tépett lajbiban,
ingben, gatyában játszotta ezt a szerepet; nem hófehér vasárnapi,, csak színházi
jelmez benyomását keltő férfikosztümben; csizmája sáros volt. Elhihető ez Göndör
Sándorról, aki elkeseredésében iszik s a »Makkhetes«-ből kitántorogva valami útszéli
árokba zuhant s bár ez az öltözködés kissé drasztikus, mégis stílszerű, mégis elősegíti
a hű emberábrázolást s távolról sem túlzás. Aki a stílus (Lásd ott) mesgyéin jár,
— nem ripacskodhatik soha. (Doktor János) szin_IV.0064.pdf IV
