Bevezetés

Az etika (erkölcs vagy erkölcstan) kifejezés a görög "éthosz" szóból származik. E szó alapvető jelentését az ókori Hérakleitosz (Kr. e. 544-484) így világítja meg: éthosz anthrópou daimón (DK 22 B 119). A "daimón" isteni hatalmat, isteni rendelést, illetve isteni rendelkezés megszabta sorsot vagy végzetet jelent. Az ókori görög bölcs mondását tehát így fordíthatjuk: az ember éthosza a sorsa vagy végzete. Az étheó ige egyik jelentése: átszűrök, megvizsgálok valamit. A görög felfogás szerint az ember végzete, illetve sorsának alakulása - vázlatosan és nagy körvonalakban - kiolvasható magából az emberi természetből. Az ige másik jelentése: kifeszülök valami felé, feszítetten törekszem valamire. Ez a jelentés a görög világban arra utal, hogy az emberi lény természetszerűen irányul az életében körvonalazódó vázlatra, arra a tervre, amelyet az istenség "álmodott meg róla", és ezt akarva-akaratlan meg kell valósítania. A zsidó és a keresztény vallás alapján tájékozódó filozófiák lényegesen módosítják ezt a szemléletet, amennyiben az ember szabadságát hangsúlyozva azt állítják, hogy az embernek szabad döntések sorozatában kell megvalósítania a rá vonatkozó "isteni álmot".

A középkorban Aquinói Szent Tamás (1224-1274) a görög felfogáshoz hasonlóan, de már a szabadságot kiemelő keresztény szemlélet alapján magyarázza az éthosznak megfelelő latin "mos" (erkölcs) kifejezést: az erkölcs "valamiféle természetes vagy csaknem természetes hajlam valami megtételére" (I/II. q. 58. a. 1.). E kijelentés hátterében a következő elgondolás húzódik meg: Isten mindannyiunk sorsát "megálmodta", és a velünk kapcsolatos tervét, valamint az erre vonatkozó indításokat természetünkbe és életünk körülményeibe szőtte. Az a feladatunk, hogy e homályosan megsejtett isteni tervet tudatosan és szabadon váltsuk valóra földi létünk folyamán. Ebben a látásban az ember akkor erkölcsös igazán, ha fokozatosan megvalósítja a rá vonatkozó, teljesen személyéhez szabott isteni tervet, azaz a vele kapcsolatos "isteni álmot".

A természetében rejlő isteni tervet az ember tevékenységével válthatja valóra. Az ismétlődő tevékenységek viszonylagosan szilárd cselekvési és magatartási formákat, szokásokat eredményeznek. Ezért van az, hogy a különféle szótárakban a görög "éthosz" és a latin "mos" kifejezéseknél a következő jelentéseket találjuk: szokás, modor, cselekvési mód, jelleg, illem stb. Ezek a jelentések az erkölcsiséget külsődleges szempontok alapján közelítik meg. Ez egyoldalú, bár jogos megközelítés, mert a külső valamiképpen jele a belsőnek. A vallásos ihletésű filozófiák azonban az éthosz magyarázatában a belsőre, az ember természetébe és életébe szőtt isteni vázlatra, illetve ennek szabad megvalósítására helyezik a hangsúlyt.

A szófejtő elemzés alapján annyit megállapíthatunk, hogy az erkölcs kifejezés az ember rendeltetésével és céljával kapcsolatban álló magatartási és tevékenységi formákra vonatkozik, és az etikai szempontból vizsgálódó bölcselő elsősorban azt nézi, hogy e formák elősegítik-e az ember feladatként kapott belső kibontakozását, vagy sem.

[...]