Utószó

ŐSZI HARMAT UTÁN..., ezen a címen foglaltuk össze a régi magyar költészet legértékesebb termékeit - istenes, vitézi és szerelmes énekeket - Balassi Bálinttól Amade Lászlóig. E címet azért választottuk, mert két szempontból is jellemzőnek tartottuk. Egyrészt megjelöli azt az irányt, amelyben a magyar népköltészet a XVII. és XVIII. században Balassi Bálint hatása alatt fejlődött, (a költemény tudniillik Balassi Boldogtalan vagyok c. elégiája néhány sorának továbbalakulása a nép ajkán); másrészt mintegy szimbolizálja Balassi költészetének igazi értékeit. Balassit ugyanis elsősorban szerelmi lirikusnak szokták tartani, pedig újabban kiderült, hogy épen efajta verseiben legkevésbbé eredeti. Egy konvencionális szerelmi költészet, a humanista líra, hatása alatt állott, melynek az ideálja az utánzás volt, s minden ujsága abban merült ki, hogy az antik költők fráziskészletét, képeit, hasonlatait a végtelenig variálta. Igaz, Balassi érdeméül kell fölróni, hogy ebbe a mozaikszerű költészetbe is tudott eredetiséget belevinni, nemcsak vérmérsékletének hevével és érzéseinek őszinteségével, melyre a kor divatja szerint ilyen mesterkélt kifejezést erőltetett, hanem főképen versformáinak frissességével és elevenségével, melyet a népköltészettől lesett el. Ő volt az első, aki a műköltészet emelkedettebb gondolatköréhez a népies és magyaros formákat hozzá tudta idomítani s ezzel már a XVI. században megmutatta azt az ösvényt, amelyen később, a XIX. század közepén, Petőfi és Arany költészetében, a magyar irodalom elérte fejlődése tetőpontját. Mindamellett nem szerelmi lírájának, hanem istenes és vitézi énekeinek kell az elsőséget adni: ezekben teljesen eredeti, minden idegen befolyástól mentes, formában és tartalomban egyaránt. Különben is a maga korának két nagy ideálját valósította meg bennük: a hazájáért és vele a nyugati kulturáért a barbár török ellen vérét áldozó vitéz katonáét egyfelől, és másfelől a súlyos politikai, társadalmi, anyagi és szellemi válságok között vergődő, egyedül a földöntúli segedelemben bízó, a protestantizmus és katholicizmus között tépelődő vallásos lélekét. Balassi igazi hangját istenes énekeiben és katona-dalaiban találta meg és a fejlődés is ebben az irányban igazolta költészetét: a későbbi vallásos lírikusok Szenci Molnár Alberttel az élükön őt vallják mesterükül, a gazdag katonaköltészet pedig, mely kivált a kuruc korban indult virágzásnak, szintén az ő nyomain haladt. Míg a szerelmi líra, amelyre szintén rányomta a maga bélyegét, mind konvencionálisabbá és mesterkéltebbé vált, amint azt nem is lehetett másképen várni olyan minták után, amelyek maguk sem voltak természetesek és eredetiek.

Balassi Bálint (1551-1594) költeményeinek javát (Szilády Áron kiadása alapján 1879.) három csoportban közöljük: istenes, vitézi és szerelmi énekek. Ugyanígy három csoportban a XVII. és XVIII. század lírájának és kisebb epikájának legszebb darabjait (ide számítva a kurucköltészet virágait is.)

A gyüjteményt Amade László báró (1703-1764) néhány verse zárja be. Őt úgy tekintjük, mint ennek a katonaköltészetnek utolsó képviselőjét, míg kortársa, Faludi Ferenc költészetét már irodalmunk egy új szakaszához számítjuk, mely mintegy előfutárja a magyar irodalom ujjászületésének a XVIII. század utolsó negyedében.

A kurucdalok közé felvettünk néhány olyant is, amely az utóbbi időkben a hamisítás gyanuja alá került. Azonban a kérdés egyenlőre eldöntetlennek tekintendő, másrészt e kötet összeállítójának az a véleménye, (l. Budapesti Szemle 1915. évf. 60. k.) hogy nem hamisítványokról, hanem legfeljebb meglevő töredékek alapján készült önkényes kiegészítésekről lehet szó, s így nem maradhattak ki e gyüjteményből.

1921. Pünkösd hetében.
Király György