
CÍMLAP
Edelényi Eszter
A diabéteszesek edukációja és közösségi szerveződéseik
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
1 Bevezetés
1.1 Témaválasztás indoklása
1.2 Hipotézisek
2 Tisztázandó fogalmak
3 Történeti rész, a diabetes mellitus felfedezésének periódusai
4 A diabétesz edukáció kifejlődésének története hazánkban, európai háttér
4.1 Páciens-edukációs munkacsoport (DESG) és hazai kiterjeszkedése
4.2 A St. Vincent-i nyilatkozat, a Magyar Nemzeti Diabetes Program
5 Edukációs törekvések
5.1 Edukációs kiadványok történeti áttekintése
5.2 Terápiás edukáció, a "Gondolák és gondolások" alapján
5.3 A betegségelfogadás fázisai
6 Civil szervezetek és a klubokban folytatott edukáció
6.1 Magyarországi civil szervezetek
6.2 Magyarországi diabéteszes civil szervezetek, klubok
6.3 DESG újítások: a düsseldorfi oktatási modell
6.4 Összegzés az utóbbi évtizedek hazai edukációs lehetőségeiről
7 A diabéteszes-team-be kapcsolódó új résztvevők
7.1 Diabetológiai szakápoló
7.2 A Juvenilis-Diab Help alapítvány edukátor képzése
8 Az inzulinpumpa elterjedése Magyarországon, a pumpaklubok szükségessége
9 Kutatás
9.1 A vizsgálati anyag, módszer, minta jellemzői
9.2 Az eredmények közlése
10 Következtetés, javaslatok
10.1 Következtetés
10.2 Javaslatok, ötletek a jövőre nézve
11 Összegzés
12 Függelék
12.1 Képi függelékek
12.2 Dokumentum függelékek
13 Bibliográfia
Bevezetés
Annak idején a diabétesz klubok azért jöttek létre, mert az orvosok
felismerték, nem lehet beállítani és kezelni a cukorbetegeket anélkül,
hogy azok ne értsenek saját betegségükhöz és kezelésükhöz. Amikor
létrejöttek ezek a klubok, ahol különböző orvosok tartottak előadásokat a
cukorbetegséget érintő különböző kérdésekről, a tudatlanságukban félő
diabéteszesek tódultak be az előadótermekbe, hogy hallhassák az új
ismereteket. Mind az előadást tartó orvosok és mind a betegek sokkal
motiváltabbak voltak az edukálás ill. edukációjuk terén. Ma ez a fajta
havonta egyszer összejáró, beszélgető, klubozgató időtöltés nem igazán
működik. Főleg a tanuló fiatalok és a dolgozó felnőttek körében.
A világunk anyagiassá és pénz központúvá vált. A munkavállalók aszerint
végeznek el plusz feladatokat, hogy mennyi jutalékot kapnak érte cserébe.
Ennek oka, hogy az emberek számára értékessé vált a szabadidejük. Kevesebb
szabadidővel rendelkezünk, mint pár évtizeddel korábban. Szórakozás és
pihenés egybesűrítve kap helyet az életünkben, igen picire összeszűkülve a
kötelező programok és a kötelességek mellett. Eljárunk dolgozni, tanulni,
továbbképzésre, elvégezzük az otthoni teendőket, felkészülünk a másnapi
munkára. Emellett jobb esetben van egy kis időnk sportolni vagy pár órás
programra elmenni a barátainkkal, de sajnos ezek már ritkábban férnek bele
egy átlagos munkanapba. Ha az életünkben váratlanul jön valami új, valami
plusz, amire időt kellene szánni, amivel kapcsolatban netán tanulni is
kellene vagy folyamatosan utánanézni dolgoknak, naprakésznek lenni az
adott témában, akkor gyakran egy megszokott, mindennapi, valószínűleg
feltöltő jellegű tevékenységtől vagyunk kénytelenek megfosztani magunkat.
Vannak emberek, akik nem áldoznak új kötelességeikre időt, és nem mondanak
le mindennapi rutinjaikról. Még akkor sem, ha saját egészségük forog
kockán.
Ahogy az életvitel egyre inkább felgyorsul, a kommunikáció és a
kommunikációs eszközök is folyamatosan változnak, úgy változnak az
emberek igényei a mindennapos munkában, tanulásban, ezek eszközeinek
tekintetében és az életmódjukban. Az eddigiektől eltérő módszerekre,
eszközökre, környezetre, eltérő képességekre és kínálatra van szükség.
Kutatást végeztem a diabéteszesek körében, melyben arra próbáltam választ
keresni, hogy szükséges-e modernizálni a diabéteszesek oktatását, a
szakorvosaik hozzáállását, a szervezést és az edukáció megközelítését is.