Előszó

Hogy a magyar kardvivás nemes sportjának, a melynek müvelése és oktatása körül különben már csaknem 25 éven át foglalkozom, ne csak karddal, hanem egyuttal tollal is hasznára lehessek, e röpirat megirására vállalkoztam.

Feladatom tárgya, hogy a vivást és a tornát ez alkalommal a testgyakorlás tekintetében összehasonlitsam egymással; czélja pedig, hogy a magyar kardvivást, mint a testi nevelésnek szintén egyik, nem kevésbé fontos és lényeges tényezőjét, ez alkalomból a nagy közönségnek ép a női testgyakorlás szempontjából bemutassam.

Távol áll tőlem, hogy akár a vivást, akár a tornát egymás rovására feldicsérjem, érdemtelenül magasztaljam vagy esetleg ok nélkül ócsároljam; mindkettőnek azonban úgy előnyeit, mint hátrányait minden elfogultság és részrehajlás nélkül leplezetlenül feltüntetni és a maga valóságában kellőleg megismertetni nemcsak a tájékozatlan közönség felvilágositása, de főképpen a testgyakorlás czéljának előmozditása érdekében is hivatásszerü kötelességemnek tartom.

Kérlelhetlen szigorral fogom tehát lerántani a leplet ama hiányokról és kinövésekről, a melyek akár az egyik, akár a másiknak hanyatlását vagy elfajulását okozzák; rámutatok azonban egyuttal ama gyógyeszközökre is, a melyek a hiányok pótlására és a kinövések orvoslására nemcsak alkalmasak, de föltétlenül szükségesek is.

Ez alkalommal azonban csupán a következő kérdések megvilágitását és megoldását tüztem ki feladatom tárgyául:

1. Ha a torna föltétlenül mindenkinek szükséges kor- és nemkülönbség nélkül, miért van az akkor mégis, hogy az emberiségnek több mint fele része, az egész nagy hölgyközönség, ép ez a gyöngébb nem, - a melynek különben sokkal nagyobb szüksége volna a testedző gyakorlásra, mint az erősebb szervezetű férfiaknak: - nemcsak, hogy nélkülözi a tornát, de egyáltalán semminemű más testgyakorlásban sem részesül?

2. Czélszerü és alkalmas-e a tőrvivás (fleurettezés) a hölgyközönségre nézve, akár testgyakorlás, akár pedig szórakozás vagy kedvtelés szempontjából is?

3. Magasabb fokú müvészet-e a tőrvivás a kardvivásnál? vagy tényleg csakugyan előkészitő alapiskolája a kardvivásnak és mint ilyen feltétlenül szükséges-e a kardviváshoz?

4. Vajjon a kardvivás helyes irányu tanulása ás gyakorlása nem oly lényeges és fontos tényezője-e szintén a testi nevelésnek, mint a torna? És

5. Nem pótolhatná-e a magyar kardvivás helyes irányú iskolája a tornát a női testgyakorlás tekintetében is, a melyet különben tényleg hölgyközönségünk még ma is nélkülöz?

Hogy miként feleltem meg ebbeli feladatomnak, hogy mennyire sikerült ezeket a nem csekély fontosságu kérdéseket megoldanom, a melyekre eddig talán még nem is gondolt senkisem: - azt a jövő fogja majd megmutatni.

Budapest, 1895. ápril hó 15.

Sztrakay Norbert,
vivómester