Előszó (részlet)

A lángeszű, de viszontagságos sorsú fejedelem Késmárki Tököly Imre életében három korszakot lehet megkülönböztetni. Az első korszak Tököly gyermek- és ifjúkora: születésétől, azaz 1657-től a bujdosó magyarok vezérévé lett választatásáig, vagyis 1678-ig. E korszakba esik neveltetése, atyjának - a Wesselényi-Zrínyi-Nádasdyféle összeesküvés egyik főbb részesének - halála és jószágainak elkoboztatása, Imre Erdélybe menekülése, itt, anyai jószágain töltött ifjusága, itt Erdélyben nyert magasb képeztetése, Apaffy udvarával, Telekivel s általa és nagybátyja id. b. Petrőczy István által a bujdosó magyarokkal érintkezésbe jövése. A második korszak már teljesen mint történelmi egyéniséget tünteti fel őt előttünk; s ez Tököly fénykora, mely 1678-tól, a bujdosók fejévé választatásától 1685-ig, vagyis török fogságba jutásáig tart. Ez időszakba esnek diadalmas hadjáratai, melyek által Erdély széleitől a Morváig uralkodott s Bécset rettegteté; Felső- Magyarország fejedelmévé emeltetése, s az ország legnemesb és legelőkelőbb hölgyével Zrínyi Ilonával kötött szerencsés házassága, - szóval hatalma, dicsősége, boldogsága. Az 1685-ik esztendőben homályba öltözik Tököly csillaga; ez évvel végzetszerű fordulat áll be életében. Eperjes, Kassa, Regécz, Patak, Tokaj, Ungvár bukása folytán Felső-Magyarországot elveszti: de lángesze s hadvezéri ügyessége még tán visszapótolhatják vala e veszteséget, - ha hozzá, a mind magára, mind a Caraffa által elámított Ibrahim szerdárra oly vészt hozó váradi elfogatása nem járul. Mely hitetlensége felett a töröknek, Tökölynek legjobb vezérei: Petneházy, Szőcs János, Deák Ferencz elkeseredve, hogy urok rabbá tételét megboszúlják, a kuruczhadak szinével hűséget esküdtek Leopoldnak, s a megvívott Budavár füstölgő romjain s a vert török vérétől gőzölgő csatatéreken torolták meg a fejedelmök személyében rajtok elkövetett gyalázatot. Hiába fojtatta meg az új nagyvezér Ibrahim szerdárt fatális tettéért, hiába bocsátá szabadon a "kurucz király"-t, hiába küzdött annyi hős erélylyel Munkács várában a hű és magasztos lelkű Zrínyi Ilona: a török véduralom hitelének s vele Tököly szerencséjének örökre vége volt. És beállott a harmadik korszak: Tököly hanyatlásának korszaka, 1685-től 1705-ig, - a váradi börtöntől a nicomédiai sírig. - Tököly hívei váradi szerencsétlensége óta fogyton-fogyának, maga mind lejebb-lejebb szorúlt kevesbedő hadával a török végek felé; végre Munkácsnak is kaput kelle tárni: az országban Tököly erősségének utolsó bástyája megdőlt. - A szerencsétlen fejedelem utoljára Landor-Fejérvár, Viddin, Nikápoly vidékére, s Havasalföldére szorult ki, távol hazájától, a mostoha török barátság kegyelem-filléreiből tengődve, - bár eszével, tanácsával, híres nevével s még mindig serényen forgatott fegyverével a szultánnak folyton nagy hasznára váló. Csillaga a törcsvári ép oly merész, mint fényes sikerű betörés által még egyszer felragyogott ugyan, s diadalban, Erdély trónján ülve láttatá őt, - de ez mulékony tünemény vala: Tököly azt mintegy erőszakkal, lángelméje hatalmával csikará ki a sorstól. Szomorú végzetének rohanó kerekét föl nem tartóztathatá; ismét bujdosóvá lőn, ismét küzdött, hosszan, keservesen, - mígnem annyi fáradalom, annyi csalódás után, testileg eltörődve, lelkileg elcsüggedve találá őt a karlóczi béke, - Ázsia partjain, - idegen kenyéren mutatva ki bánatos menhelyét. Itt, midőn immár vigasztalóját: nejét is elveszté, legalább azt megérhette: távol hazájában mint emelkednek föl újra fényesen a szabadság zászlai az ő fia által, s azon reményt táplálhatá utolsó éveiben, hogy hátra levő kevés idejét tán még az édes honban töltheti el, vagy legalább annak földében alhatik örök álmot. De halála elébb következett be, mintsem Rákóczi és a szécsényi országgyülés intézkedései őt a török birodalom zárt kapui mögül a hazába szabadíthatták volna, sőt a zaklatott idők hamvait sem engedék az országba hozni. Reményeit a jobb sorsra érdemes férfiú magával sírba vitte...

Pesten, 1868. július 20-kán.

Thaly Kálmán m k.