Bevezetés

Jóllehet a gyógyszeres terápia messze visszanyúlik a történelem előtti időkbe, gyógyszergyártásról és tudatos gyógyszerkutatásról csak mintegy száz éve beszélhetünk.

Évszázadokon keresztül a gyógyszerészet tapasztalati úton fejlődött. Egy-egy új növényi, állati vagy ásványi eredetű gyógyhatású szer felhasználására legtöbbször a véletlen megfigyelések szolgáltatták a kiindulópontot. Ezen az empirikus úton haladva alakult ki - előbb lassú, majd mindinkább gyorsuló fejlődéssel - a tudományos megalapozottságú gyógyszerészet.

Századunkban, különösen az utolsó negyven-ötven évben, a gyógyszer nagyon nagy egészségügyi, ipari, társadalmi és tudományos jelentőségre tett szert.

A modern orvostudomány a gyógyszerek segítségével győzte le az emberiséget tizedelő járványokat. Az átlagos életkor megnövekedésében, a civilizáció és a racionális életmód kialakulása mellett, kétségtelenül a hatékony gyógyszereknek volt a legnagyobb szerepük. Az antibiotikumok, vitaminok, hormonok és a XX. század többi nagy felfedezései ma már olyan betegségek esetében is sikerrel alkalmazhatók, amelyeknek kialakulását és pusztító hatását sokáig csak tehetetlenül szemléltük. Korunk emberét a születéstől a halálig állandóan kísérik a gyógyszerek.

Új gyógyszerek felfedezésében a véletlen szerepét egyre inkább a tervszerű és tudatos kutatómunka vette át.

A szerves kémia, valamint a farmakológia fejlődése lehetővé tette, hogy módszeres biológiai szűrővizsgálatokkal új vegyületek ezreiből válasszuk ki a leghatékonyabbakat. Az így kialakult, immáron klasszikusnak számító gyógyszerkutatás általános módszere az lett, hogy a potenciális gyógyszerként elképzelhető új vegyületeket a terápia legkülönbözőbb területén farmakológiai kísérletekkel biológiai szűrővizsgálatoknak vetik alá. Ez a tulajdonképpen próba-szerencse módszer nagyon sok értékes gyógyszert adott az emberiségnek.

Az utóbbi két évtizedben azonban egyre több jel mutatott arra, hogy a gyógyszerkutatásban új helyzet alakult ki. Az előállított új vegyületek nagy száma, a farmakológiai kísérletek idő- és költségigénye, a gyógyszerbiztonsági előírások megszigorítása azt eredményezte, hogy egyre több megvizsgált vegyületből egyre kevesebb gyógyszer született. Ez pedig már a hagyományos gyógyszerkutatás beszűkülésének az előjele.

Pedig talán soha nem volt nagyobb szükség eredményes gyógyszerkutatásra, mint manapság!

A vírusfertőzésekre és a daganatos megbetegedések kezelésére még mindig nem rendelkezünk hatékony gyógyszerekkel. A megnövekedett átlagos életkorból adódó új demográfiai helyzet - a társadalom, úgymond, "elöregedése" - nagyon megnövelte az úgynevezett elhasználódási betegségekben szenvedők számát, s ezen a területen még nagy a gyógyszerészet adóssága. Számos, már jól bevált gyógyszernek idővel csökkent a hatékonysága. Például, a baktériumok rezisztenciája miatt állandóan új antibiotikumokat kell előállítani.

Ezeket a nagyon sok irányból jelentkező igényeket a gyógyszerkutatás már csak nagyon nehezen tudja kielégíteni a jelenlegi módszereivel. Érezhetően fordulópontra van szükség!

Az új szemlélet már kialakult: ahhoz, hogy a gyógyszerkutatás előbbre léphessen, elsősorban a testvértudományok (élettan, biokémia, molekuláris biológia és farmakológia, biofizika stb.) alapkutatásainak eredményeire van szükség. A normális és patológiás életfolyamatok molekuláris szinten történő megismerése, a sejt élettevékenységének pontos feltárása, a gyógyszerek hatásmechanizmusának egzakt ismerete, a gyógyszer-receptorok szerkezetének feltárása, a gyógyszer-receptor kapcsolat tisztázása, és még sok más ehhez hasonló kérdés megválaszolása, minden bizonnyal egy-egy határkő lesz a modern gyógyszerkutatásban. E válaszok ismeretében valószínűleg kizárhatjuk majd a véletlent a tudományos kutatásból, de legalábbis csökkenthetjük a szerepét. Ekkor, és csak ekkor lehet majd egy tetszőleges gyógyszer kémiai szerkezetét előre megtervezni.

Ez az idő talán nincs is olyan messze. Az elért eredmények biztatóak, és a célt már ismerjük. A tudományos kutatás szakemberei addig sem pihennek. Számukra mindig időszerű a mottó: INVESTIGARE NECESSE EST PRO VITA.