Bevezetés

A "kisiskola" e tanulmányban olyan iskolát jelent, amelyben alapvetően osztatlan vagy részben osztott rendszerben folyik az oktatás (v.ö. pl. Kozma, 1987, Forray, 1989). Ez a meghatározás alacsony tanulói és tanítói létszámokat, kistelepülési - falusi - székhelyet implikál, továbbá ma már magában foglalja azt is, hogy alsó tagozatos iskoláról van szó, esetleg olyan több-évfolyamos iskoláról, amelyben a tanulói és tanítói létszámok miatt az alsó tagozat osztatlan vagy részben osztott rendszerben működik. Ez a fogalomhasználat terjedt el a nemzetközi szakirodalomban (v.ö. Fickermann és mtsai, 1998).

A "kisiskola" fogalma a köznapi szóhasználatban az átlagosnál kisebb iskolát jelöl, így például ebben az értelemben használják a közoktatásról szóló jelentések (Halász - Lannert szerk. 1998), Györgyi - Imre (1998) az iskolatársulások tapasztalatait elemezve a 100, illetve esetenként a 200 tanuló alatti iskolákat sorolják ebbe a körbe. A költségvetési törvények (a finanszírozásról szólva) ugyanígy fogalmaznak, csak a tanulólétszám változik 100-130 között.

Mivel a fogalmat az első bekezdésben foglalt meghatározás szerint használom, a tanulmány empirikus anyaga elsősorban a kisiskola szervezeti adottságainak szülői megítéléséről szól. A kisiskola ebben az értelemben fokozatosan marginális jelenséggé válik a magyar oktatásügyben ugyanúgy, ahogyan Európa iparilag fejlett országai legtöbbjében.

Szerencsés véletlen, hogy jelen kutatás (melynek előzményei évtizedekre nyúlnak vissza) egy nemzetközi összehasonlító vizsgálatba illeszkedik, de a véletlen azt is bizonyítja, hogy ennek a speciális oktatási jelenségnek nemcsak múltja, hanem a jelene is vet fel kérdéseket.

Mivel a kutatás még nem zárult le, ebben a tanulmányban nem térek ki részletesen a nemzetközi tapasztalatokra, csak néhány fontosabb szempontot emelek ki.