Bevezetés

Az 1970-es évek oktatáspolitikai történéseit részben egy hosszan készülődő tantervi reform uralta, részben pedig az ún. strukturális reform. Kétségtelenül az előbbi volt a látványosabb. Az 1972-es párthatározat nyitva hagyta az utat a kísérletezések előtt; sőt egyenesen bátorította is őket. Nyomában megelevenedett az iskolai kísérletező kedv. De ezek a kísérletezések csupán a látványelemeket jelentették. Fontosabb volt és messzebbre sugárzott a szakértelmiség csaknem egészét fölölelő mozgalom a tananyagok és a tankönyvek megújításáért. Ez többek között az Akadémia ún. Fehér Könyvében csapódott le, amelyre hivatkozva az oktatási kormányzat kis híján átszervezte a maga teljes szervezetét. Mindenesetre meghirdetett és végre is hajtott egy korábbinál jóval liberálisabb tantervi reformot - az ezzel járó tankönyvekkel és segédletekkel -, és megkezdte az iskolai értékelés objektív alapokra helyezését. Ez utóbbiból nőttek ki - egy évtized múltán - a Monitorvizsgálatok, a sokat emlegetett PISA-vizsgálatok elődei és hazai kísérői. Az 1970-es évek tantervi reformtevékenységéből pedig az ún. Nemzeti Alaptanterv következett; a sokszor félreértett, félremagyarázott és túlszervezett "tartalmi megújítás".

Volt azonban az 1970-es évek oktatásügyi reformmozgolódásának egy másik eseménysora is, az iskolaszerkezeti reform. Ez az iskolatípusok egymásutánját (ahogy akkoriban mondták: "egymásra épülését") jelentette. Ez is ugyanarra a párthatározatra hivatkozott, mint a tervezések legitimációjára. Az iskolarendszer tervezése olyan kérdéseket jelentett, mint hogy a középiskola négy évfolyamos maradjon-e; mikor kezdődjék a szakképzés; később pedig hogy hányan érettségizhessenek egy-egy korosztályból; illetve hányan tanulhassanak tovább. (A felsőfokú továbbtanulás robbanásszerű szélesedése nem az 1970-es években kezdődött Magyarországon, bár Európa nyugati felében akkor már széles hullámokat vetett.) Az 1960-as évek gazdasági - és be nem vallottan politikai - reformjai magukkal sodorták az oktatásügy irányítóit és szakembereit is; meg akarták újítani "a szocialista iskolát". Az 1970-es években az iskolareform próbálkozásai összekapcsolódtak a tantervi reformkísérletekkel, részben egymással vitatkozva, részben egymást fölerősítve.

Ha az előbb látványelemeknek neveztük a tantervi reformokat, most bátran nevezhetjük látványelemnek az egész "köznevelési reformot". Hiszen maga a mozgolódás - amely újra meg újra párthatározatokra hivatkozott és alapozott - következménye volt az 1970-es évek Kádár-rendszerének, a rendszer megmerevedésének és stagnálásba fordulásának. Az 1968-as gazdaságirányításinak nevezett, de voltaképp politikai reform "lefékeződött" (ahogy eufemisztikusan mondták); magyarán: megbukott. Látványelemként azonban megőrződött néhány korábbi reformkísérlet, amely látszólag folytatta az 1968-at - így az oktatásban is. A már többször hivatkozott párthatározattal együtt mindez a rendszer 1968-as reformjának kudarcát volt hivatva leplezni.

...